Fájdalommal kapcsolatos idézetek
(1036)
Úgy lefoglalt a saját szenvedésem, hogy elfelejtettem, mások is szenvedhetnek.
Sokkal szerencsésebb és enyhítőbb gyorsan és intenzíven szenvedni, hogy aztán elmúljon, belázasodni és önkívületben tűrni, hogy fáj.
Minden veszteség precedens nélkül áll. Sosem tudhatjuk meg, milyen a másik ember fájdalma.
A fájdalom néha olyan, mint egy vihar, ami a semmiből bukkan fel. A legtisztább nyári reggel is végződhet égszakadással.
Azt gondolod, hogy sosem múlik a fájdalom, de tévedsz. Csak engedd át magad neki, ne küzdj ellene, mert erősebb nálad. Hagyd, hogy fulladozni kezdj, de idővel úszni fogsz. Minden egyes lélegzetvételeddel erősebb leszel, és ígérem, le fogod győzni.
Nem lehet pontosan tudni a fájdalom mibenlétét, hogy mit érzünk olyankor, vagy hogy ami az egyiknek fáj, az vajon a másiknak is fáj-e: a képzelet itt többet nyom a latban, mint a test.
Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.
A (testi és lelki) fájdalomélmények valamiféle láthatatlan heget képeznek a lelkünkben.
A fájdalom feldolgozásában az is szerepet játszik, hogy gyermekkorunkban mit láttunk a szüleinknél, nagyszüleinknél. A fájdalmat félelem kísérte? Vagy felszólítottak, hogy rá se hederíts, mondván, hogy "katonadolog"? Ha az ember gyerekkorában egy fájdalomélmény nyomán több figyelmet, vigasztalást vagy szeretetet kapott, mint más érzelmi szituációkban, akkor hajlamosabb kimutatni a fájdalmát.
A fájdalomcsillapítótól (...) nem múlik el (...) a fájdalom, csak segít, hogy anélkül ússzon benne az ember, hogy elmerülne.
Ki emlékszik a fájdalomra, ha már elmúlt? Csak valamiféle árny marad belőle, nem is az ember lelkében, hanem a testében. A fájdalom nyomot hagy az emberen, láthatatlan, mély nyomot.
Van, hogy az elme annyi sérülést szenved, hogy az őrület határára kerül. (...) Van, hogy a valóság nem más, mint puszta fájdalom. Hogy megszűnjön a fájdalom, az elme hátat fordít a valóságnak.