Idézetek a fejlődésről
(1565)
Az élet rövid és egy egyedülálló esély. Kipróbálni magam, megvalósítani a tetteket - ismerem jól a határaim: minden nap rajtuk járok! - közben elbukni, felállni, hátrább lépni hat kockával, mégis előre indulni vissza. Bejutni a saját elmédbe; olyan poros, pókhálós szobákba nyitni be, ahol még sose jártál. Olyan pincékbe lépni be, hogy legszívesebben bocsánatot kérve kihátrálnál. De mégis előre menni, egy fejlámpával. Mindig tovább.
Ha valaki a pénz után megy, a világ kisemmizheti. Ha az élvezetek után megy, a világ megalázhatja. De ha az ember mindenekelőtt egy növekvő személyiség, bármit magáénak tudhat, amit az élet számára kínál.
Lehet, hogy most nehéz időket élsz meg. Elbuksz, és úgy érzed, hogy nincs erőd felállni. Én is ismerem ezt az érzést, pajtás! Mind ismerjük! Az élet nem mindig könnyű, de amikor legyőzzük a megpróbáltatásokat, erősebbek leszünk, a lehetőségeinkért pedig hálásabbak. Csak az számít, hogyan hatsz mások életére az úton, és miképp fejezed be az utazást.
A traktor feltalálása óta ki látott olyan földművest, aki azt tanulmányozza, hogyan lehet lóval szántani?
A korban, amelyben élünk, annyi a változás, hogy nehéz magunkat felismerni azokban, akik két éve voltunk.
A legeslegutolsó pillanatig nem késő változtatni. Ha csak öt perc van hátra az életből, egy rossz kapcsolatból akkor is megéri elválni, mert akkor legalább méltósággal halunk meg, vagy azt a hátralévő öt percet méltósággal tölthetjük el.
Tudja, mi a baja? Túl sokat gondolkodik. Azon töpreng, ami ezután jön. A jelen helyett. Hol van most, ebben a pillanatban? Azt mondta, hogy a mostra kell koncentrálni. Azt kell uralnia, amit lát, egyméteres körzetben. Azt uralni. Majd a következő métert, a következőt és a következőt.
Az olyan tulajdonságok, mint a lelki egyensúly és az együttérzés, tanulható készségek, továbbadhatjuk őket a gyerekeinknek, és csiszolhatjuk őket saját magunkban. Minden lépés, amit ebben az irányban teszünk, pozitív felajánlás életünk és világunk felé.