Idézetek a fejlődésről
(1608)
Korán nőttem fel, de örökké gyerek maradok,
Rossz úton járok, mégis jó irányba haladok.
A nagy emberek tűzben edződnek. A kevésbé értékesek feladata meggyújtani ezt a tüzet.
Muszáj kicsit kérlelhetetlennek lenni magunkkal: az erényeink mellett a hibáinkat is észrevenni, beszélni róluk. Magunkra ismerni, akár nevetve, de meglátni azt is, amin még dolgoznunk kell.
Nagy tévedéseinket is vállalnunk kell. Az újrakezdés beismeréssel, kíméletlen önértékeléssel kezdődhet. Ilyenkor mutatkozik meg igazán az ember jelleme.
A világ nem azért van, hogy jó emberek boldogan éljenek benne, hanem azért, hogy a rosszak jóvá legyenek.
Élvezet lehet, (...) ha tengerparton naplementét nézünk egy pohár jó ital mellett, miközben lágy szellő simogatja az arcunkat. De ebben az élményben kevéssé van benne a hatékonyságunk, inkább passzívan befogadjuk. Ahogy jött, úgy el is illan az érzés, szemben a valódi örömmel, amelyet valami erőfeszítést követően érzünk. Az áldozathozatal a feltétele annak, hogy magasabb szintre lépjünk, meghaladjuk önmagunkat, és az ezzel járó öröm hosszú távon fennmaradjon. Ha legyőzöm a fáradtságomat vagy a lustaságomat, és például elmegyek futni, azzal teszek valamit önmagamért, és az elégedettség érzése lesz a jutalom - túl azon, hogy endorfin termelődött a testemben - , és ez hosszú távon megerősít.
A kihagyott lehetőségek nem kudarcok. Minden elszalasztott lehetőség információ, amiből tanulhatunk. Használhatjuk, és építkezhetünk rá.
Akinek van tehetsége, az mindenből fejlődik, szívja be a körülötte levő dolgokat, és ezáltal egyre több lesz.
A haladás mindig kockázattal jár. Nem lehet úszni is meg száraznak is maradni egyszerre.
A legfontosabb dolog a világon, hogy hajlandó légy föladni azt, aki vagy, azért, akivé válhatsz.