Idézetek a fejlődésről
(1265)
Azt hiszitek, hogy olyan könnyű megváltozni. Azt hiszitek, hogy könnyű, pedig nem az. Persze, a dolgok nem maradnak örökké ugyanolyanok: a kanapékat kicserélik, a fiúk jönnek-mennek, felfedezünk új számokat, és a testünk örökké heges marad. És ezekkel a pillanatokkal együtt folyamatosan, újra és újra változunk, a valódi énünk térül-fordul, helyzetet vált, de mindig ugyanoda, magunkhoz tér vissza, akárcsak egy táncoló ember a tánctéren. Mert te mindvégig te maradsz: gyönyörű és megsebzett, ismert és megismerhetetlen.
Minél jobban tökéletesedik a gép, annál inkább elhalványul szerepe mellett. Az ipar minden erőfeszítésének, az ember minden számításának, tervrajzok fölött átvirrasztott éjszakájának, mint látható jelnek - úgy látszik - csupán egy eredménye van: az egyszerűség.
Az agy szinte végtelenül fejleszthető. Ha agyvérzés után kialakuló féloldali bénulásból tökéletesen fel lehet gyógyulni, akkor miért ne lehetne a kitartás vagy a figyelem fenntartásának képességét is fejleszteni?
Az ember sorsa az, amit hisz magáról. Ha elhiszi, hogy őt már a kezdet kezdetén "elrontották", eleve kétségbe vonja, hogy változhat, így nem is fog változni.
Bármilyen szakmában találunk olyanokat, akik folyamatosan képezik magukat, s náluk valóban egyre nő a hozzáértés. A többség azonban megelégszik azzal, hogy végzi a munkáját, nem is várnak el tőle többet, s ilyen értelemben a szakmai gyakorlat nem vezet komolyabb fejlődéshez.
A fantázia egyértelműen a világ egyik lényeges összetevője. A fantázia vagy a hit nélkül nem létezne társadalom, emberi világ. Egy százlejes bankjegy attól annyi, mert elhiszed, hogy annyi, és mindenki elhiszi. Megálmodsz valamit, a vezeték nélküli távírót, vagy hogy a babfőzelékbe babérlevelet kell tenni, és megcsinálod: megvalósul, fizikailag testet ölt a fantázia.
Ha folyamatosan másokra mutogatsz, akkor sosem fogsz tanulni belőle. Mindig is magadat kellene hibáztatnod, még akkor is, ha nem te vagy a hibás - ez az egyetlen módja annak, hogy egyre jobb legyél.
Ne azt kérdezd magadtól, hogy mire van szüksége a világnak. Kérdezd azt, hogy mitől telsz meg élettel, aztán vágj bele. Mert a világnak eleven emberekre van szüksége.
Mindenkinek és mindennek megvan a maga története (...). Ha megismered ezeket a történeteket, olyan tapasztalatokhoz jutsz, amik többé tesznek, amik tágítják a megértésedet. Gyarapítod velük a lelked.
A légkondik és az ipari levegőszűrők világában (...) az élet még a pokolban is elviselhető.
A Természet azokba, akiket nagyra szán, többnyire egy hiányt, egy elégtelenséget olt, hogy azzal viaskodva fejlődjenek. Ez a rugója kitűnőségüknek. Az igazi nagyság nem adottság, hanem egy nyugtalan emberfölötti vágy.