Idézetek a félelemről
(1061)
Ne hagyd, hogy a félelem elhallgattasson. Van hangod, szóval hallasd is, szólalj fel, emeld fel a kezedet, kiáltsd a válaszokat, hallasd magad. Kerül, amibe kerül, találd meg a hangod. És ha megteszed, töltsd ki azt az átkozott csendet vele.
Döntő pillanatokban a teljes összeomlástól rettegni természetes emberi reakció. Aki állt már színpadon, attól nyugodtan meg lehet kérdezni, milyen gondolatok cikáztak az agyában a fellépést megelőző percekben, órákban és napokban. Az egyetlen kiszemelt egyedre mereven bámuló pillantások kereszttüze az evolúció során túlélésre szakosodott agyunk számára olyannyira fenyegető minta, hogy az ilyen helyzetnek kitéve az ember szó szerint az életéért retteg.
Mikor az ember fiatal, van egy elképzelése arról, milyen lesz majd idősebb korában. Hogy többé nem érez majd félelmet, és mindig tudni fogja, hogyan cselekedjen helyesen. (...) Aztán annyi idős lesz, amennyi én vagyok most, és rájön, hogy néhány értékes leckétől eltekintve ugyanúgy fél, és továbbra is rengeteg hibát elkövet. Végül is, mindannyian emberek vagyunk.
Az emberek képesek borzalmas dolgokat művelni félelemből, még azokkal is, akiket rajongva szeretnek.
A gettó rengeteg ember számára eltörölte a mindennapi élet finom miszticizmusát, az olyasféle dolgokat, mint az egyedüllét, a szabad akarat és mindenekelőtt a hit, amely lehetővé teszi, hogy az ember éjszaka lefeküdjön és könnyűszerrel átadja magát az alvásnak.
A tudománytól, a technológiától félni (...) nézetem szerint bűn. A technológiát nem szabad ellenezni, a technológiát irányítani kell.
Értelmetlen ez a túlzott félelem a jövőtől. (...) Minden kornak megvannak a maga ostoba álmai és félelmei.
A tehetetlen várakozásnál nincs rosszabb. Az idegőrlő várakozás lassan, de biztosan mérgezi az elmét.
A közeledő halál önmagában is elég szörnyű, de még rosszabb, ha a közeledő halál ad egy kis futamidőt arra, hogy megvilágosodjon előttünk mindaz a boldogság, amiben részesültünk, és mindaz a boldogság, amiben részesülhettünk volna. Teljesen világosan látjuk mindazt, amit elvesztettünk.
Mondanom kell valamit a félelemről. Ez az élet egyetlen igazi ellensége. (...) Okos, alattomos ellenség, én aztán tudom. Nincs benne tisztesség, kímélet, nem ismer törvényt, sem illendőséget, nem ad irgalmat. Az ember leggyengébb pontjára támad, tévedhetetlenül, könnyedén megtalálja. Mindig az agyban kezdődik. Egyik pillanatban nyugodtnak, magabiztosnak, boldognak érezzük magunkat. Aztán a félelem, a csendes kétség mezébe rejtezve, beoson az agyunkba, mint egy kém. A kétség találkozik a hitetlenséggel, és a hitetlenség megpróbálja kilökni. De a hitetlenség szegényesen felfegyverzett gyalogos katona. A kétség könnyedén elintézi. Az ember szorongani kezd. Jön az észszerűség, hogy harcoljon értünk. Megnyugszunk.
Minden intelligens ember fél. Minél intelligensebbek vagyunk, annál jobban félünk.
A természet végtelen nagysága megnyugtat: van, ami elillan, akár az évszakok; van, ami fölött nincs hatalmunk, ahogy a fáknak sincs hatalmuk a múló évszakok fölött. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, megszabadulunk a pillanatnyi félelmektől és aggodalmaktól.