Idézetek a félelemről
(1042)
Azon töprengtem, hogy mi lesz abból, ha az ember odaajándékozza magát valakinek, az illető felnyitja a csomagolást, s látja, hogy nem az van benne, amire vágyott, de nem tehet mást, akkor is éppúgy mosolyognia kell és szépen megköszönnie az ajándékot.
- Hogy néz ki egy apuka? (...)
- Olyan, mint a kötéltáncos a cirkuszban. Mindenkivel szeretné elhitetni, hogy amit csinál, az óriási művészet, de azért látni rajta, hogy csak azért imádkozik magában, hogy átevickéljen a túloldalra.
Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bűnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bűneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál.
A jövőtől való félelem a legerősebb méreg a lelketekben, és a legmagasabb fal, ami az utatokat állja. Miközben olyan valamitől féltek, ami még nincs is, és lehet, hogy soha nem is lesz.
Vicces, hogy amikor bekövetkezik, amitől a legjobban rettegünk, rájövünk, hogy nem is félünk tőle.
Minden embernek szüksége van némi egészséges félelemre, valamire, amitől pezsegni kezd a vére. Valamire, amit képtelen lenne elveszíteni.
Ne tölts túl sok időt a legrosszabb eshetőségre történő felkészüléssel! Ritkán alakulnak a dolgok olyan rosszul, amilyennek képzeled őket, viszont ha valami folytán mégis úgy történik, a szörnyűséget duplán kell átélned.
A félelem megfojtja azt a reményt és hitet, mely valójában képes volna elűzni a félelmet.
A múltbéli borzalmas példákból tudtam, milyen az, amikor az emberek félelmüktől vezérelve, meggondolatlanul mások ellen fordulnak, s ezzel a saját pusztulásukat okozzák.