Idézetek a félelemről
(934)
Nem kell ahhoz valamilyen - nyugatiak számára - egzotikus kultúrában vagy tradícióban felnőni, hogy félelmetes értelmezést adjunk egy önmagában is félelmet keltő élménynek.
A szörnyek sosem halnak meg, nem számít, hányszor végeztél már velük.
A félelemmel mi magunk adunk az életünkbe behatolni kész negatívumok kezébe útlevelet és tartózkodási engedélyt. A szeretet tere ezeket hatálytalanítja. A félelem magához vonzza a negatív erőket. A szeretet pedig lehetetlenné teszi a megnyilvánulásukat.
Ami a fóbiákat illeti, azokon igazán könnyű felülkerekedni. Némelyek azt hiszik, félnek a liftezéstől, mások a repüléstől, megint mások az autóvezetéstől. Egyesek a méhektől, mások a pókoktól vagy épp a kígyóktól, és vannak, akik a magasságtól. Az ember ugyanis csak azt hiszi, hogy fél mindezektől, pedig ez nem igaz. Soha nem a félelem tárgya, például a magasság váltja ki a félelemérzetet, hanem az agy.
A félelmek alapját nagyrészt az adja, hogy az ember nem a külvilágra figyel. Úgy könnyű félni, ha a fejünkben kavargó képekre figyelünk, és csak pörgetjük magunkban a rossz érzéseket.
A saját gondolataidtól (...) soha, soha, de soha ne félj! Ha ijesztő gondolataid támadnak, egyszerűen gondolj rájuk másképp. Iktass beléjük más hangokat. Kicsinyítsd le őket. Tanuld meg, hogy a saját gondolataidat te irányítod. Értve ezt természetesen a múltaddal kapcsolatos gondolataidra is.
Nem félek. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerűen elfogadjuk, hogy vége. Nem is rossz tudni, hogy nincs jövő. Felszabadító.
A félelem tétlenséget szül,
a tétlenség tapasztalatlanságot,
a tapasztalatlanság tudatlanságot,
és a tudatlanság félelmet.
Jobb biztosan tudni a rosszat, mint elképzelni ezer lehetséges még rosszabb verziót.
Ha az ember eléggé fél, vagy eléggé kínosan érzi magát, a legrosszabb fájdalmat kivéve immunis mindenre.