Idézetek a félelemről
(1232)
Gyakran támad az az érzésem, hogy az ablakon keresztül éppen úgy ránk ömölhet kintről a sötétség is, mint a fény.
A gyávát és a teszetoszát a bátortól és a rettenthetetlentől néha csak egyetlen kis lépés választja el.
A múlt félelmei és a jelen borzalmai annyira összekeverednek, mint egy puzzle össze nem illő darabkái.
A legrosszabb vagy megtörténik, vagy nem, és az aggodalom semmit nem befolyásol semmilyen irányban. Ne gondolkodj!
Az évek során eljutottam odáig, hogy a félelem visszahúzódott az elmém egyik távoli zugába, de mindig is kész volt lecsapni rám. (...) A félelem nem létezik, mondogattad nekem, csak a képzelet műve. Én is sokszor elismételtem, de sosem tudtam meggyőzni magam.
Az embernek az az érzése, hogy egy bizonytalan és veszélyes világban él, a jelekből ítélve nem változott érdemlegesen az előidők során. E kor kezdetén az ember a természeti erőktől és felebarátja bunkójától rettegett, a végén a repülőktől és az atombombától. A rettegés azonban ugyanaz.
Félni nem szégyen, (...) bármit is mondanak mások. Aki nem ismeri a félelmet, többnyire nem él sokáig.