Idézetek a féltékenységről
(172)
A féltés oly ostoba gőz,
amit a szív terem,
megtévesztő sejtelem,
mely agyrémet szül,
noha az ok jelentéktelen.
Amikor úgy gondolom, hogy folyamatosan megcsal, nem hagy nyugodni a kínzó vágy: úgy érzem, megbolondulok, ha hozzám ér, és megbolondulok, ha nem hozzám ér, hanem máshoz.
A nőket megöli a féltékenység és a harag, anélkül, hogy tudnák, mibe halnak bele; a férfiak ellenben, okos fejjel, az igazságot kutatják, s ha józan ésszel megismerték, akkor mutatják meg nagy vitézségüket, mint tette e nemesifjú, ki megértvén, hogy ő okozta kedvese baját, az élete árán is megmutatta, hogy mily nagyon szereti.
Csak szemed a magadé, az a legszebb s én arra haragszom:
Mert minden ringy-rongy férfiszemélyre nevet.
Nőnél a féltékenység csak a hiúság sebe. Férfinál mélységes gyötrelem, olyan mély, mint a lélek kínja, és olyan állandó, mint a testi szenvedés...
A féltékenység az arzén a szerelem medicinájában: módjával használva fokozza az étvágyat, értelmetlenül használva megöl.
Ellenségem a fehér gyöngy,
Árulós a sima bársony -
Zsákruhába öltöztetlek,
Nehogy más is szépnek lásson.
Tudta, hogy szeretem, megmondtam neki, ismerte a feltételeimet, azt is, én nem moccanok: szenvedni tudok, osztozni nem.
A nagy féltékenység feltétlenül megöli a szerelmet; de az ember olyan, hogy ha egyáltalán semmit sem féltik, akkor úgy érzi, hogy semmire sem értékelik.
Ha a feleséged elhagy, mert nem tudsz élni, az fájdalmas. De amikor tudod, hogy egy másik emberhez ment, amikor rájössz, hogy összehasonlít vele, és hogy te magad is ahhoz a rohadékhoz hasonlíthatod magad, az elviselhetetlen.
A féltékenység mértéke egyáltalán nem jelöli az érzelmi kötődést is! Jelezheti a magánytól való félelmet, a tehetetlenséget, sodródást, amibe a kiszolgáltatott ember belekerül. A magány iszonytatóbb, mint a perpatvarok által felszabdalt kapcsolat.
A féltékenység olyan, mint a só vagy a cukor: tíz deka só vagy félkiló cukor megöli az embert; de apró adagokban a só is, a cukor is szükséges az élethez.