Idézetek a féltékenységről
(177)
Minden szerelemmel és szeretettel együtt jár bizonyos fokú féltékenység. Aki szeret, az félt is.
Akik nem hisznek a pokolban, azok kérdezzenek meg egy féltékeny embert: igaz-e, hogy van?
A féltés oly ostoba gőz,
amit a szív terem,
megtévesztő sejtelem,
mely agyrémet szül,
noha az ok jelentéktelen.
Amikor úgy gondolom, hogy folyamatosan megcsal, nem hagy nyugodni a kínzó vágy: úgy érzem, megbolondulok, ha hozzám ér, és megbolondulok, ha nem hozzám ér, hanem máshoz.
A nőket megöli a féltékenység és a harag, anélkül, hogy tudnák, mibe halnak bele; a férfiak ellenben, okos fejjel, az igazságot kutatják, s ha józan ésszel megismerték, akkor mutatják meg nagy vitézségüket, mint tette e nemesifjú, ki megértvén, hogy ő okozta kedvese baját, az élete árán is megmutatta, hogy mily nagyon szereti.
Csak szemed a magadé, az a legszebb s én arra haragszom:
Mert minden ringy-rongy férfiszemélyre nevet.
Nőnél a féltékenység csak a hiúság sebe. Férfinál mélységes gyötrelem, olyan mély, mint a lélek kínja, és olyan állandó, mint a testi szenvedés...
A féltékenység az arzén a szerelem medicinájában: módjával használva fokozza az étvágyat, értelmetlenül használva megöl.
Ellenségem a fehér gyöngy,
Árulós a sima bársony -
Zsákruhába öltöztetlek,
Nehogy más is szépnek lásson.
Tudta, hogy szeretem, megmondtam neki, ismerte a feltételeimet, azt is, én nem moccanok: szenvedni tudok, osztozni nem.