Idézetek a fiatalságról
(274)
Kamasznak lenni annyit tesz, mint ráébredni, hogy kevésbé vagy jól, mint azt elhitették veled, és azt gondolni, hogy az élet talán nem is olyan csodálatos, mint valaha képzelted.
Nem könnyű a változások, fordulópontok, átrendeződések korszakában élni. Ilyen érzés kamasznak lenni. Mintha csak valaki átrendezte volna a szobádat a tudtod nélkül, anélkül, hogy megkérted volna rá. Hirtelen minden ismeretlen, teljesen más, te pedig ott állsz az új szobádat fürkészve, és arra gondolsz: mi ez a váratlan változás? Mi történt itt? Hol vannak a játékaim, az érzéseim, a biztonságom és az ismerős illatok? Hová lett mindez? Ez itt az enyém lenne?
Néhány kamasz úgy érzi, a tinédzserkor annyira csordultig van kíváncsisággal, akcióval, szerelemmel, humorral, izgalommai, barátokkal, bulikkal és nevetőgörcsökkel, hogy a fele is elég lenne. Mások egyáltalán nem tudnak betelni vele. Némelyeknek elegük lesz az egész kamaszkorból, még mielőtt elkezdődött volna, és úgy írják le ezt a korszakot, mint a magány, a szorongás, a sebezhetőség, a félelem, a bánat és az érthetetlenség korszakát. A kamaszkor gyakran mindezek intenzív keveréke. A felnőttek általában érdekes időszaknak tartják, de nekik könnyű, nem nekik kell átélniük.
Kamasznak lenni pokoli érzés. Természetes, hogy az. Végül is át kell esned az első újjászületéseden a megszületésed óta. A hernyó átalakul pillangóvá; az édes, sárga kiscsirkéből rekedtes hangú, félig kifejlett, csúnyácska madár lesz, akit senki sem tart már aranyosnak; és a kis petárda tűzijátékként robban. A gyermekből kamasz lesz.
Tizenöt évesnek lenni olyan, mint sífutni. Eddig jól ment. Jól csúszik, süt a nap. (...) De a nyomok hirtelen szétválnak. Az egyik síléc az egyik irányba siklik, a másik síléc a másik irányba, az egyik nyom a gyermekkorod, a másik az azutáni életed, és a lécek két irányba csúsznak, te pedig ott állsz, és szétszakadsz.
Azt mondják, be fogunk állni a felnőttek közé a sorba, de ha nem gond a lelkésznek, én inkább fütyülök rá, és még egy kicsit gyerek maradok.
Amikor a felnőttek a szerelemről beszélnek, olyan egyszerűnek hangzik. Világos. Világos, hogy egyszerű. Hiszen ők felnőttek. De az a furcsa, hogy nem emlékeznek rá, milyen nehéz is volt. Például azt mondják: "Normális, hogy így érzel", vagy "Sok hal van a tengerben", vagy "Nyugi, elmúlik". De ez nem segít. Még kamasz vagyok. Nem tudok megnyugodni. Nem múlik el. Ha elmúlna, nem lennék kamasz.
Jó állapotú, használt kamaszkor. Ingyen elvihető. Nem sok. Ennyi az egész. Amit itt látsz. Belefér a kocsidba. Két-három doboz, néhány edzőcipő, pár fel nem használt péntek este és egy Zara ajándékkártya. Vidd csak el! Úgysem fogom használni. Az egyik doboz nehéz. Ez a doboz. Ennek a megmozdításához valószínűleg több emberre van szükség. Elég sokra, tulajdonképpen. Az áll rajta: remények. Azt írtam ide, a hátuljára, hogy óvatosan, mert olyan törékeny, ami benne van, de ne foglalkozz vele, a nagy része már úgyis összetört. Esetleg megpróbálhatod összeragasztani.
Mindannyiunk életében eljön a pont, amikor felnőtté kell válnunk, csak nem tudjuk, hogy ez mikor következik be. Van, akinél 18 évesen, van, akinél 40 évesen, de egyszer eljön.
Ha egy mozgalomban nincsenek diákok, akkor nincsen benne élet sem, amint a diákok csatlakoznak, felélénkül minden. Még akkor is ünnepi a hangulat, ha egyébként korog a gyomor.
A fiatalságnak és a kezdeti lendületnek egy olyan varázsa van, amiről akkor, amikor benne vagyunk, nem is tudunk, csak amikor már kezdjük elveszíteni.
A húszas éveimben én is bátran nekimentem a falnak, és olyan kérdésekben is alkottam, nyilatkoztam, megszólaltam, amikről ma már azt mondom, hogy nem feltétlenül kellett volna, (...) amit ma már nem mernék, mert azt gondolnám, hogy "milyen érzékenységet sértek?", "minek megyek neki, amivel esetleg vigyáznom kéne?". A fiatalabbak szépségét ez a fajta falnak nekimenő lendület adja.
A tudósoknak követniük kell a bizonyítékokat, szól a régi bölcsesség. A bizonyítékok követésében megnyilvánul egyfajta alázat, amely felszabadítja az embert a megfigyeléseit és következtetéseit ködbe burkoló prekoncepciói alól. Nagyjából ugyanezt el lehet mondani a felnőttkorról is, amely a találó definíció szerint "az a pont, amikorra az ember már elég tapasztalatot összegyűjtött ahhoz, hogy a modelljei általában sikeresek legyenek a valóság előrejelzésében".
Hova is jutna a világ, ha az érettségé volna az utolsó szó! Érleletlenségünk révén még sok újdonsággal, még számos forradalommal fogjuk megajándékozni emberiséget!