Idézetek a fiatalságról
(222)
A világot mindig is a tizenévesek menthették meg, (...) akik még jobban hisznek a barikádok, mint a tárgyalóasztalok igazságaiban.
Az ifjúságot nem kell visszasírni, mert minden évszaknak megvannak a maga örömei. És aki öreg, az már biztosan volt fiatal, de aki fiatal, nem biztos, hogy lesz még öreg is.
A kamaszok mindig szabadságra vágynak, de a szabadság csak stabil és szilárd alapokon biztonságos.
Némi tehetséggel még a kezdő is képes múltját olyan rózsaszínű szemüvegen át látni, amely csak a jót és a szépet ereszti át. Csak akinek nem sikerül a trükk, az emlékszik serdülőkorára (gyermekkoráról nem is szólva) földhöz ragadt realizmussal, mint a bizonytalanság, a világfájdalom és a jövőtől való félelem időszakára, csak az nem fogja ennek a hosszú időszaknak egyetlen napját sem visszasírni.
Az idősebb nemzedék általában kétféle módon kötődik a fiatalokhoz. Az egyik önmagát látja fiatalnak bennük, önmagát akarja fiatalnak megőrizni, a másik pedig irigyli őket, ennélfogva elveszti önmagát.
Érdekes, hogy az ember egyszer csak abban a városban akarna lakni, amelyikben dolgozik. Lakást szeretne, gyereket, legalább egy kutyát. Vacsorát akar főzni, és bevásárolni a hétvégeken. Inget akar mosni és gyerekruhát, és menthetetlenül elveszti az eszét, amit addig sem racionális problémamegoldásra használt.
A fiatalság, különösen ha csoportban van és ha nem kell tartania semmiféle megtorlástól, mindig is gúnyos és fölényes az idősebbekkel szemben, kétségbe vonja azoknak szellemi képességeit, mulat szokásaikon és ha lehet, még túlozza, sőt meg is játssza a két csoport között lévő különbséget.
A tinédzserek nem új szavakat találnak ki, bármilyen megdönthetetlenül valljuk is ennek az ellenkezőjét. Az ifjúsági nyelv szezonális jellegű, eldobható szavakat termel ki. Azt a néhány fogalmat, amely fennmarad, megszámolhatod egy abakuszon.
Egyetemi hallgatóként az ember szabadon zsonglőrködhet a terveivel és álmaival, felnőve azonban szembe kell néznie az élet nehéz döntéseivel.
Csak egy tünékeny pillanatunk van arra, hogy élvezzük a körülöttünk lévő dolgokat, és ez a pillanat most van. A visszaszámlálás pedig máris elkezdődött. A jelen pillanat mindig átmeneti. Sosem leszel már olyan fiatal, mint amilyen most vagy.
Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen - amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik. Kérdezem: ilyenkor tényleg a gyereknek volna szüksége "kezelésre", rendszabályozásra, változásra?
Szerencse, hogy az ifjúság sohasem ébred rá önnön tudatlanságára, különben nem lenne bátorsága a kitartás habitusára szert tenni. Talán a hús és vér ösztöne az, amely elejét veszi ennek a tudásnak, és lehetővé teszi, hogy a fiú azzá a férfivá váljon, aki megtapasztalja majd léte hiábavalóságát.