Idézetek a fiatalságról
(239)
Becsvágyónak hisznek, mert fiatal és heves természetű vagyok. Mit válaszolhatnék egy ilyen rágalomra?
Amikor gyerek vagy, akkor neked az a világod, az a bel- és külpolitikád, ami a szüleiden keresztül megérkezik hozzád. Van egy világod, egy buborékod, egy eszmerendszered, egy keretrendszered, és ahogy leválsz a szüleidről, ez összetörik, és ezt nem lehet megúszni.
Most, hogy nyílnak az orgonák,
Orgonacsokorral díszíti a szobát.
És csavargat egy szárat, míg beszél.
"Ó, barátom, nem érti még, nem érti,
Mi az élet, pedig ott a kezében".
Milyen borzasztó könnyű a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívabb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság.
Fiatalkorodban mintha egy gyors liften mennél felfele. Egyre magasabbra, egyre gyorsabban. Öregkorodban pedig elkezdesz gondolni mindezekre az emeletekre, amelyek mellett elhaladtál, és mind olyan szükségtelennek látszott akkor, olyannak, amihez semmi közöd. És egyszer csak kiderül, hogy éppen ott volt az az igazi valami.
Minden tizenéves hacker. Muszáj annak lenniük, mert az életkörülményeik tarthatatlanok. Felnőtteknek gondolják magukat, a felnőttek azonban úgy gondolják, hogy gyerekek.
A mai gyerekek leginkább attól szenvednek, hogy túlságosan el vannak kényeztetve.
Az ifjúság a szerelmet könnyen hőstettnek véli, és hamar megszokja, hogy ezzel be is érje. Aki túl korán műveli, azt eltéríti az alkotástól és a hatalomtól, és a szerelem ezek helyébe lép, ahelyett, hogy járulékukká és jutalmukká válna.
Tíz isteni év vagy tíz emberi év - az ifjúságnak mindig időre van szüksége, hogy kibontakozzék, meghódítsa a maga helyét, kinyilvánítsa jogait. Aki hagyja, hogy ez a tíz esztendő merészség, lázadás és munka nélkül múljon el fölötte, szomorú felnőttkort készít elő magának.
A gyerekkorunk azzal telik, hogy a szüleink, a tanáraink, a fivéreink, a nővéreink, a jelentéktelen tévécelebek alakítanak minket, és ennek során mi vagyunk az az alaktalan kelttészta-dudor, amely szüntelenül formálódik és újraformálódik. Ezért kulcsfontosságú - különösen, amikor az ember még fiatal - , hogy olyanok vegyenek minket körül, akiknek a befolyása pozitív hatást gyakorol ránk, és akiket érdekel, hogy kialakítsuk erősségeinket, és nem a gyengeségeinkbe igyekszik fojtani minket.
A gimisek igazi kannibálok: mások összetört szívén élősködnek, azután csak megvonják a vállukat és felvillantanak egy véres, szabadkozó mosolyt.
Az ember egyszerre akar idősebb lenni a saját koránál, de semmiképpen nem szeretne olyan öreg lenni, mint a szülei. És akkor egy nemzedéket átugorva megpróbál a fiatal nagyapjára hasonlítani.
- Egy árva soha nem fiatal. (...)
- Még ha ez igaz is, ahogy az árva egyre idősebb lesz, fiatalos lelkületet fedezhet fel önmagában.