Idézetek a fiatalságról
(215)
A fiatalság, különösen ha csoportban van és ha nem kell tartania semmiféle megtorlástól, mindig is gúnyos és fölényes az idősebbekkel szemben, kétségbe vonja azoknak szellemi képességeit, mulat szokásaikon és ha lehet, még túlozza, sőt meg is játssza a két csoport között lévő különbséget.
A tinédzserek nem új szavakat találnak ki, bármilyen megdönthetetlenül valljuk is ennek az ellenkezőjét. Az ifjúsági nyelv szezonális jellegű, eldobható szavakat termel ki. Azt a néhány fogalmat, amely fennmarad, megszámolhatod egy abakuszon.
Egyetemi hallgatóként az ember szabadon zsonglőrködhet a terveivel és álmaival, felnőve azonban szembe kell néznie az élet nehéz döntéseivel.
Csak egy tünékeny pillanatunk van arra, hogy élvezzük a körülöttünk lévő dolgokat, és ez a pillanat most van. A visszaszámlálás pedig máris elkezdődött. A jelen pillanat mindig átmeneti. Sosem leszel már olyan fiatal, mint amilyen most vagy.
Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen - amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik. Kérdezem: ilyenkor tényleg a gyereknek volna szüksége "kezelésre", rendszabályozásra, változásra?
Szerencse, hogy az ifjúság sohasem ébred rá önnön tudatlanságára, különben nem lenne bátorsága a kitartás habitusára szert tenni. Talán a hús és vér ösztöne az, amely elejét veszi ennek a tudásnak, és lehetővé teszi, hogy a fiú azzá a férfivá váljon, aki megtapasztalja majd léte hiábavalóságát.
Fiatalkorodban az élvezetek fele abból származik, hogy hülyeségeket csinálsz, felelőtlenül viselkedsz, ostoba hibákat vétesz. Milyen lenne az életünk, ha nem követnénk el ezeket a ballépéseket?
A mi ifjúságunk tömegben csak állat módjára képes viselkedni. De hát nem is csoda. Leszoktatják őket a színházba járásról, a hangversenyre járásról, nem tartoznak semmiféle közösséghez, csak külső fegyelmezéssel találkoznak, képtelenek nagyobb tömegben ember módjára viselkedni, focimeccseken és rockkoncerteken nevelkedő, szánalmas ifjúság ez.
A fiatalkor értetlensége kinőhető, ahogy a tudás is megtanulható és az ittasság is józanítható, de a butaság örökre megmarad.
Fiatalnak lenni nem olyan jó dolog. Az a bizonytalanság kora, nem csak anyagilag. Még nem tudom, ki vagyok, jó vagyok-e, elég szép, elég okos vagyok-e, elfogad-e anyám, apám, szerelmem, tanárom, főnököm. Ahogyan az ember idősödik, ezek azért eldőlnek. Némelyikre az a válasz, hogy nem, de még az is jobb, mint a bizonytalanság. Ezért gondolom, hogy amikor valaki a hatvanadik életévét elérte, és ezeket a kérdéseket nem tudta tisztázni, valamit elrontott.