Filmidézetek
(8647)
Ha ő a végzeted, egyszer visszatér az életedbe. Ha pedig nem, arra ébredsz egy nap, hogy már nem gondolsz rá, és akkor szabad leszel.
Egy társadalom akkor jó, amikor az idősek fákat ültetnek, tudván, hogy sosem ülhetnek az árnyékukba.
A küzdelemhez sok erő kell, de az a bátor, aki tudja, mikor nem szabad harcolni.
Csak az ember halálakor derül ki, mi volt, ami igazán számított neki. Mi az, amiért feláldozná magát, amiért meg is halna, kit szeretett, és ki az, aki viszont szerette őt. Nincs túl sok irányításunk az életünk felett, de talán a végét mi írhatjuk meg.
A világot akartam neked, hogy felérj a mennyekig, lehozd a csillagokat, csak azért, hogy neked ragyoghassanak, és hogy ne csupán olvass a happy endről; azt én akartam megadni neked.
Sose félj attól, ha mások nem látják, amit te! Csak akkor kell félned, ha te nem látod már.
A hős parancs nélkül rántja kardját. Nem kérdez, csak védi hazáját.
Erre a világra senki sem születik gyűlölettel, de a félelem alapösztön. Kitölti az érzékeidet: látod, hallod, ízleled... ez tart életben.
Nincs kiszámíthatóbb egy embernél, akinek a hűsége készpénzért megvásárolható.
Ha lelkiismeretünkre és a szívünkre hallgatunk, a bátorság már jön magától, és ha bátorság van, a legnehezebb dolgok is lehetségessé válnak.
Anyám, első a nők között, melegségem és kényelmem, biztonságom, büszkeségem, te vagy, akinek kedvét keresem. Te vagy, aki szeretném, ha dicsérne. Apám, első a férfiak között, tanárom és bírám, a férfi, aki én is leszek. Megöregedtetek. Mindig előttem jártok és mindig előttem lesztek, lejjebb az úton. Bocsássatok meg, hogy szükségem volt rá, hogy örökké erősek legyetek. Bocsássatok meg, hogy féltem, hogy boldogtalanok vagytok. Ahogy ti szenvedtek, úgy fogok én is szenvedni. Ahogy ti kibírjátok, úgy fogom én is kibírni. Fogjátok a kezem, és még egyszer menjünk végig a régi ösvényen, és azután engedjetek el!
A világ egy ijesztő hely, ahol olyan dolgok történnek, amelyek nem igazságosak, és valójában az egésznek semmi értelme. És a legvégén mindannyian eltűnünk. Ezt nem tudjuk elviselni, ezért kitaláljuk Istent meg a mennyországot, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy végül minden rendben lesz. Szerintem ez nem rossz. Csak éppen azt gondolom, hogy nem igaz.