Filmidézetek
(6723)
A szerelem olyan, mint a kommunizmus. Remek elképzelés, de soha nem működhet.
Az egyik énem szereti azt gondolni, hogy csak nekem lehetnek problémáim. De ettől vagyok különleges. Tudod, kicsi korom óta állandóan úgy érzem, mintha a testemen kívül lebegnék, és onnan nézném magamat. És gyűlölöm, amit látok. A viselkedésemet, a hangomat. Nem tudom, hogy tegyek ellene. Nagyon félek, hogy ez az érzés sosem múlik el.
Rendőr vagyok, és letartóztatom. Megsértette a törvényt, amit nem én írtam. Lehet, hogy egyet se értek vele, de betartatom. Mindegy, ha könyörög, rimánkodik vagy az együttérzésemre játszik, semmivel sem tudja meggátolni, hogy börtönbe juttassam, vasrácsok mögé. Ha elszökik, üldözni fogom, ha rám támad, visszavágok, ha rám lő, visszalövök. A törvény szerint nem hunyhatok szemet. Én vagyok a következmény.
Sosem bocsátanád meg magadnak, ha csak azért nem adnál neki esélyt, mert félnél, hogy megvisel!
Az emberek nem bábok. Nem játszhatsz velük, majd teheted dobozba őket.
Semmittevő kétféle van. Van, aki azért semmittevő, mert az akar lenni. Lustaságból. Hogy az milyen könnyű! Irigylem érte. De ott a másikfajta, aki önszánta ellenére semmittevő. Nem akarok mást, csak dolgozni. Csakhogy nem tudok. Rab vagyok, a szégyen, a kishitűség és a kudarcok rabja.
Egy szülő (...) csak annyira lehet boldog, mint a legboldogtalanabb gyereke.