Földrajzzal kapcsolatos idézetek
(86)
A koronavírus bebizonyította, hogy illúzió volt az a biztonságérzet, amit Délkelet-Ázsia és Afrika távolsága eddig nyújtott. Ami manapság a világ bármelyik pontján előfordul, az máshol is előfordulhat, és ezt mi, emberek csináltuk.
A tenger ad, és a tenger elvesz. Miközben egy város - Rungholt - jövőjét elmossa a tenger, létrejönnek a feltételei annak, hogy egy másik város - Amszterdam - egy világméretű hajózási és kereskedelmi birodalom központjaként fényes jövő elé nézhessen.
Nem szabad túlságosan a sokat emlegetett globális átlaghőmérsékletre helyezni a hangsúlyt. Az ugyanis nem ad teljes képet, és semmit sem árul el a helyi viszonyokról. És végső soron bármelyik irányban meglepően apró eltérések is elegendők ahhoz, hogy évszázadokon át tartó galibát okozzanak.
Ki mondta, hogy a térkép körvonalai örök időkre szólnak? A partvidékek topográfiája dinamikusan változik, és ez a jövőben is így lesz. Az eróziós erők, a szél, az eső és az árapály miatt szárazföld és tenger határa mindig is változott. Szigetek születnek és tűnnek el.
Akár a természetes, akár az ember által kiváltott éghajlatváltozásokról beszélünk (a kettő nem egymást kölcsönösen kizáró jelenség), egyvalami biztos: sosem lesz unalmas a tengernél lakni. A szárazföld és a víz határvidéke továbbra is eleven és állandóan változó frontvonal marad, ahol az elemek egymással harcolnak az uralomért.
Maga a föld él, és az időjárás és az élet erodáló erőinek hatására változik. Az út görcsös, lassan lüktető kígyóvá alakul. Felszíne emelkedik és süllyed, széle lassan ide-oda mozog, de iránya alapvetően megmarad a földön. Mintha két párhuzamos világ létezne: a gyors, biológiai és a lassú, geológiai világ. Az utak, amelyeken az élet áramlik, a két világ metszéspontját jelentik.
Ahogy a dinoszauruszok vándorlási útvonalát még több tíz millió év elteltével is látni lehet, a mi útjaink is tartós nyomot hagynak majd a lerakódásokban, és megtalálhatók lesznek még korszakokkal az után is, hogy az utolsó ember kilehelte a lelkét.
Létezik egy sajátos szigetlakó-mentalitás, amelyből például a japánok is kifejlesztették a maguk változatát. Egyszerűen rányomja a bélyegét az ember gondolkodására, ha ő egy szigeten él. Akaratlanul is kicsit furcsává válik, ha a tenger közepén, egy sziklán ül, főleg, ha az év nagy részében esik az eső, és fúj a szél.
Nehéz a hódító szárazföldi patkányok dolga, ha el akarnak foglalni és meg akarnak tartani egy szigetet, amelyet az időjárás erői őriznek.
Ha meg akarunk hódítani bármilyen szigetet, akkor nem csak a szigetlakok ellenállásával kell számolnunk, hanem a tenger, a szelek és az időjárás hatásaival is. Lehet, hogy ezeket az erőket nem az istenek irányítják, de a szigetlakók ősidők óta együtt élnek és eggyé is váltak velük. A hazai pálya előnye gyakran döntő jelentőségű.
Geológiai mércével szemlélve 1783 nagyjából tegnap volt. De ezt az emberek nehezen értik meg, főleg ha súlyos és ritka történésekről van szó. A komoly veszély azokban rejlik.
Ez a Föld történetének összes tömeges kihalási eseményére igaz. Ami az egyiknek árt, a másiknak használ.
A hőmérséklet növekedésével különböző növénybetegségek és paraziták észak fele vándorolnak. És a történelemből tudjuk, hogy amikor felütik a fejüket, az emberek megindulnak.