Földrajzzal kapcsolatos idézetek
(69)
Az a jelenség, hogy ha valahol Amerikában és Óceániában a bennszülött lakosság kapcsolatba kerül az európaiakkal, ott törvényszerűen hamarosan bekövetkezik a demográfiai összeomlás, elfogadott és jól dokumentált tény A hanyatlás ideje, foka és tartama - természetesen - a történelmi helyzettől függően erősen különbözhet, de az alapvető mechanizmus meglehetősen egyszerű. A bennszülött lakosság mondhatni szűz talaj volt számos fertőző betegség számára, amellyel korábban soha nem volt dolguk. Ha az érintetlen populációhoz egy felfedezőtől, konkvisztádortól vagy gyarmatosítótól (akinek honfitársai már nemzedékek hosszú sora óta kapcsolatban álltak a betegséggel) eljutott a kórokozó, akkor az ott viharos gyorsasággal tovaterjedt.
Háromszorosan boldogok azok, akik az óceán közepén, egy még felfedezetlen szigeten élnek, és még soha nem keveredtek fertőző kapcsolatba a fehér emberrel.
Egy város azt igényli, hogy a folyója iszapostul megmaradjon egy helyben, ezért töltéseket emel, hogy medrébe börtönözze a folyót. A folyó börtöntöltelék lesz, de ideje, ereje bőven van. Mást sem forgat a fejében, mint a szökést; ha nem idén, hát jövőre, vagy tízezer év múlva. Akármeddig húzódhat, de a folyó valamikor kitör. Ilyen szabadulóművészt lakat alatt tartani, akár csak átmenetileg is, a foglárok teljes készültségét követeli minden pillanatban.
Várost deltába építeni fogadás, hogy a természet szabta játékban mi nyerjük a partikat a végtelenségig. Ilyen fogadást csakis elveszíthetünk.
Ha bármely kikötőváros súlyos károkat szenved az áradástól, onnan azonnal tovább kell állni, mert biztosan jön az újabb hasonló erősségű vagy még erősebb vihar.
Addig tart a biztonság, míg veszteg marad a tenger ott, ahol az ókor óta mindig is volt.
A tengerszint hol emelkedik, hol süllyed, mint emberemlékezet óta mindig, de hosszú távon átlagos középértéke az irányadó.
Egyvalami biztos csupán: a jövő év melegebb lesz, a rá következő annál is melegebb, ameddig csak előre látunk a jövőbe.
A tenger csak tenger, amíg le nem buksz a felszín alá, csak akkor pillantod meg a fajokat, a fenekét, a mélységeit és magasságait, amelyek egyedi vonásokat kölcsönöznek a tengereknek, ahogy a szárazföldön a sziklaformációk és az állatvilág teremtik meg a különböző területek variációit és egyedi jellemzőit.
Nem (...) túlságosan izgat (...) a térkép. A földrajz önkényes elképzelés, az ember azt hiszi, ha meghatároz egy helyet, arról már nem is mondhat többet.
Minden becsapódás, amely megrázta a Földet, mint egy hatalmas csengőt, minden törő-zúzó földrengés a tektonikus lemezek elmozdulása nyomán, minden szökőár és minden enyhe szellő hozzájárult az élet kialakulásához, mert felrázta az ősiszapot, és energiát adott át a prebiotikus vegyi anyagoknak, hogy egyesüljenek, reakcióba lépjenek és szaporodjanak. Ez a lüktetés pedig a mai napig zajlik.
A múlt nyomokat hagyott a Földön, nekünk csupán az a dolgunk, hogy megfejtsük a jelentésüket.
A határ és vidéke, bárhogy is nézzük, mindig sokkal izgalmasabb hely, mint az ország belseje. Varázslatos, bűvös térség, a kockázat, kaland titokzatos helye, ahol a táj és annak minden rezdülése feszültséggel van tele.
A térképírás, bár sokat kell tanulni hozzá, lényegében tanulhatatlan mesterség, az ember vagy tudja, merre van az irány, vagy nem tudja. Térkép valójában azoknak kell, akik nem tudják.