Idézetek a gyászról
(536)
A temetés nem a halottért, hanem az élőkért van, nekik kell megérezniük a lélek vigasztaló erejét.
Ragyog a nap, virágok nyílnak
S te nem látsz semmit már soha.
Ifjú tested ahol már oszlik:
Illat, se fény nem száll oda.
Sírva vetettük meg ezt az ágyad,
Hogy kipihend a meghalni való vágyad.
A te szived már nem fáj, de a miénk vérzik,
A fájdalmat csak az élők érzik.
A zavaros érzelmekkel megválaszolhatatlannak tűnő kérdések bukkannak fel, megállás nélkül pörögnek fejünkben: leszek-e valaha jobban? Most mit tegyek? Miért történik ez?
Van olyan erő, amelyet csak a veszteség és a gyász jelenlétében lehet megismerni. És ezzel az erővel, mintegy jutalomként, együtt jár az élet mélyebb szintű, személyes megértése.
Be kell járnom az utat, a gyász útját is, ezt nem lehet kikerülni. Figyelnem kell rá, mikor mi nyílik ki előttem, és abba beleállni akkor is, ha fáj. Nem lehet, hogy csak fájjon, mert az nem vezet sehova. A céltalan szenvedés nem vezet sehova, de a szenvedés energiája átgyúrhatja a lelkemet valami jobbá.
A halottak (...) a nyomodban vannak éjszaka, követnek nappal, és amerre csak járnak, bánatot és szomorúságot hagynak maguk után. Ők az első és az utolsó gondolatod, a szűrő, amit megpróbálsz félrelökni, a láthatatlan fal közted és mindenki más között. Néha sokkal szorosabban tartoznak hozzád, mint azok az emberek az életedben, akiket valóban meg tudsz érinteni és átölelni.
Mielőtt meghalt, sokat szenvedett
És sokszor látom most is betegen
A halántéka sápadt, beesett
S a tekintete riadt, idegen.
De emlékezem, az évek során
A szeme fénylett s hangja nevetett,
Példát mutatott későn és korán -
Megtanított rá, mi a szeretet.
Nagy úr az idő, a halál,
mindent de becsap, ha megáhít,
minden elevent lekaszál,
csak szerelmünk napja világít.
A tested színe, szád
és hajad nem egyéb
immár, mint évszakát
kereső puszta lég.
Én csontom körül élek,
magányommal tele,
és zárt csönded ölén egy
zengő pont kellene,
hadd lépjek közelebb
lényedhez valahol.
Úgy távolodtál,
mint néma angyal.
Állok sírodnál:
édeni béke.
Földi emlékek
lengnek fölötte,
s a tiszta lélek
ártatlan álma...
Vaszilij Andrejevics Zsukovszkij