Idézetek a gyászról
(546)
Ha az ember megemlékezik valakiről, aki már meghalt, azzal talán egy icipicit még életben lehet tartani az illetőt.
Ha csak emlék lehetsz, fájdalomként nehezedik rám az emlék. Ha nem leszel fájdalom, akkor meg az fáj, hogy elfeledtelek, hogy nem fájsz.
Emléked bemocskolni, megalázni
nem hagyom senki által,
ez jobban fájna, mintha engem bántanának.
Aki voltál, azért szerettelek.
A fájdalom szörnyű zavarában hiábavaló választ keresni; ebből csak hamis moralizálás és gyötrődés származhat, de ez mégsem jelenti azt, hogy nincs válasz.
Olyan közel hozzá, olyan messze tőle,
Én e sivár földön, ő a temetőbe`,
Én e süket zajban, ő az örök csendben,
Én siralom völgyén, ő csillagos mennyben.
Azok az emberek, akik valakit igazán szerettek, nem kötik formalitáshoz gyászukat. Megemlékeznek róla magános óráikban, lelkükben ápolják emlékét, s gyászolják őket szívük rejtekén. Ez az igazi, nemes gyász, mely nem jól szabott ruhákban és kacér krepp kalapokban nyilvánul.
A halottak a maguk számára azonnal halottak, de másoknak csak akkor válnak azzá, amikor kezdenek feledésbe merülni.
Hangja távoli és elhaló volt, s úgy rémlett, mintha nem is hallásom, hanem a tapintásom közvetítené hozzám, az egyetlen érzékem, amely még működött. De apám nem tért vissza: eltévedt az időben.
A halált teljesen feldolgozni nem lehet, csak egy idő után elfogadni, hogy a szeretteink már nincsenek velünk. Nekik már csak jobb. Ha ezzel a mentalitással azonosulunk, akkor ez nagyban megkönnyítheti a gyász feldolgozását.
Minden embernél más, hogy hogyan képes feldolgozni a halált, és hogy kitől hogyan tud elbúcsúzni. Tehát az egyéntől és az elhunyttal való kapcsolat erősségétől függ, hogy a gyász mennyi időt vesz igénybe - hogy évekbe telik, vagy hetek alatt túljutunk rajta. A búcsút könnyebb feldolgozni, ha nem volt közöttünk összhang.
A temetés nem a halottért, hanem az élőkért van, nekik kell megérezniük a lélek vigasztaló erejét.