Gyermekekkel kapcsolatos idézetek
(742)
A gyerekek fekete-fehéren látnak mindent (...). Számukra csak rossz vagy jó, bűnös vagy ártatlan létezik. Nagyon érzékenyek. Minél idősebb valaki, annál több árnyalatát kezdi el érzékelni a körülötte lévő világnak.
A teljességhez hozzátartozik a gyerek is. Akit szerethetek, akiről gondoskodhatok, akinek továbbadhatom azt a rengeteg jót, rosszat, amit megéltem!
Ha a bérmálást olykor a "keresztény nagykorúság szentségének" nevezik is, a hitbeli felnőttséget nem szabad azonosítani a természetes felnőttkorral. Szent Tamás emlékeztet erre: "A testi életkor nem mérvadó a lélek számára... "
Az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.
Gyerekszemmel a világ sokkal érdekesebb, mulatságosabb, groteszkebb. Például bele lehet látni a felnőttek orrlyukába.
A gyereket sokszor leintik, hogy ne bohóckodjon, pedig pont arra kellene őket biztatni, hogy csak bohóckodjon, ameddig tud. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora.
Ami egy gyerek agyában, lelkében zajlik, a mérhetetlen kíváncsiságot a világ iránt, ezt nem lehet elvenni tőle.
A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad.
Ha az ember még gyerek, mindig parányi izgalommal szól a felnőttekhez. Persze nem mindenki - a legtöbben mégis tízszer is megfontolják, mit és hogyan mondjanak. Mert ugye lehetőleg gyorsan kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék), röviden kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék), végül pedig érthetően kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék). Mindebből világos, hogy a gyerek rendszerint hadar, és félrenyeli a szavakat, továbbá hogy a felnőttnek más dolga nincs, mint hogy türelmetlenkedjék.
Ki vagy te? Ez a gyerek fel nem tett kérdése, és a láthatatlan csápjaival, amik belém lógnak, letapogatja, hogy én ki vagyok. És vallhatok bármilyen szép elveket, ha az, amit mondok, ellentmondásban van azzal, amit letapogatott, akkor ezek kimondottan károsak.
Sok édes semmiség, hétköznapi apróság odatapad az ember szívéhez a gyermekkorban, odatapad úgy, hogy nincs emberi hatalom, mely attól elválassza. Mély gyökeret vernek a szív földjében, táplálkoznak a szív vérével, s addig élnek, míg a szív parányi malmát hajtja az élet patakja; s meghalnak akkor, mikor a szív utolsót dobban.
A gyermek kis szívében éppen annyi, sőt több öröm fér meg, mint a férfiúéban. De kár, hogy szívünk csak azért nő, hogy üresebbé váljék.
A gyerekeket nem zavarja az állam diktatúrája. Ők a szüleik diktatúrájában élnek.
Ha azt szeretnénk, hogy a gyereknek megerősödjön az önbizalma, kérlek benneteket, ne alázzátok meg őt, ne nevezzétek tudatlannak, butának, szerencsétlennek, ügyetlennek, ne hasonlítgassátok össze a kárára másokkal. Inkább azt mondjátok el neki, hogy az ő korában ti is ugyanígy küszködtetek azokkal a dolgokkal, amikkel ő, álljatok mellé, erősítsétek meg abban, amiben jó! A modern pszichológia és pedagógia üzenete, hogy sugározz bizalmat! Nézz a gyerek szemébe, és mondd neki azt: tudom, hogy te ezt meg fogod tudni csinálni! Tudom, hogy képes vagy rá! Tudjátok, micsoda varázsmondat ez? Képzeljétek el, hogy nektek mondja ezt valaki teljes bizalommal és szeretettel! Ez olyan gyógyír a szívnek és olyan töltőerő, hogy a felnőtti kapcsolatokban is nagyon érdemes használni.