Gyermekekkel kapcsolatos idézetek
(866)
Hajlamosak vagyunk azt hinni, vagy abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a gyerekek nem értik, nem hallják s nem látják oly tisztán a világot, mint a felnőttek. De ez hatalmas tévedés. Csak figyelni kell a szemükre, s meglátjuk a leplezetlen igazságot.
Kevés olyan örömteljes nap van egy boldog házaspár életében, mint mikor a gólya leszáll a házukra és egy egészséges szép gyermekkel ajándékozza meg a boldog szülőket.
A gyerekek nem használati utasítással születnek. Mindegyiket külön meg kell fejteni, és mire sikerül, már fel is nőttek.
Mindenkiben vigyázva ül az örök gyermek, a ráncok, pápaszemek, tar koponyák, komoly ruhák mögött és Isten örök jóságát őrzi. Van, aki fél tőle s elhallgattatja; van, akiben csak a szerelem, vagy a bor kelti éberré, de sokan vannak, akikben örökké éber. Néha egy virágillat, néha egy napsugár, néha egy szó, egy simogatás kell csak és az elveszett fiú, az örök gyermek megint előkerül...
A gyerekek szeretete és ragaszkodása nagyon erős, és bármilyen akadállyal megbirkózik.
Meglepődnél (...), ha tudnád, hogy mennyire logikusan tudnak a gyerekek gondolkozni, és hogy milyen tökéletesen felépített világ van a fejükben, amit mindig újabb információval töltenek meg. Nem mondom azt, hogy tudatosan hoznak meglepően logikus döntéseket, de a bennük zajló események örök rejtélyt képeznek. És hihetetlenül bátrak, mert nem ismerik az igazi veszélyt, nem tudják felfogni a következményeket, és ez a bátorság viszi őket előrébb és teszi őket képessé, hogy felmásszanak akár egy olyan fára is, amire egy felnőtt nem lenne képes. Bízik a saját erejében és a fa jóindulatában. Hidd el (...), fogalmunk sincs, mi zajlik le ezekben az apró kisemberekben.
Életemben először érzem azt, hogy megértem a szülőt, aki megüti a gyerekét - mert az ember rájuk néz, s a szemükben ott látja saját magát tükröződni, s ez a tükörkép nem túl hízelgő.
Milyen furcsa, hogy amíg gyerekek vagyunk, fel akarunk nőni, szinte érezzük a kényszert, hogy megmutassuk a világnak, mire is visszük majd. Aztán amikor már a felnőtt életbe vágunk bele, hiányzik a felelőtlen lét.
Ha egy két-három éves gyerek nem tűri el, hogy bárki hozzányúljon akár ahhoz a játékához is, amivel éppen nem játszik, ez nem azt jelzi előre, hogy irigy, gonosz, egoista, másokat letaposó kis szörnyeteg lesz majd belőle, hanem teljesen normálisan, az életkorának megfelelően - a most kialakuló énhatárok védelmének megfelelően - viselkedik.
A gyermek- és fiatalkori betegségek hetei, hónapjai varázslatos időszakok az ember életében. A külvilág zajai, az udvaréi, a kertéi vagy az utcáéi csak tompa zajként hatoltak be a betegszobába. Odabent azoknak a történeteknek és szereplőknek a világa burjánzik, amikről, illetve akikről a beteg olvasott. A láz, amely lerontja az érzékelést, és megélénkíti a képzeletet, újszerű, egyszerre ismerős és idegen helyiséggé változtatja a betegszobát; torz ábrázatú szörnyek rajzolódnak ki a függöny és a tapéta mintáiból, hegyekké, épületekké vagy hajókká tornyozódnak a székek, az asztalok, a polcok és a szekrény, egyszerre elérhető közelségben és nagy messzeségben. A hosszú éjszakai órákon a toronyóra ütései, a néha-néha elhaladó autók zúgása és fényszóróiknak a falakon megjelenő visszfénye jut el a beteghez. Vannak alvás nélküli, de nem álmatlan órák, nem a hiány, hanem a teljesség órái. Vágyak, emlékek, szorongások, örömök rendeződnek labirintussá, amelyben elvész és eligazodik és megint elvész a beteg. Vannak órák, amelyekben minden lehetséges, a jó éppúgy, mint a rossz. Mindez alábbhagy, ha a beteg jobban érzi magát. De ha a betegség elég sokáig tart, akkor a betegszoba átitatódik, és a lábadozó, akinek már láza sincs, eltéved a labirintusban.