Gyermekekkel kapcsolatos idézetek
(1055)
A kisbaba bölcsőjébe (...) egyedül a tündérkeresztanyák szoktak adni: kedvességet, okosságot, szépséget, vidámságot és főképp jó egészséget!
Az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben.
Könnyű azt mondani a gyereknek, hogy "nagyszerű vagy", de az már kicsit nehezebb, hogy figyeljünk rá, támogassuk az erősségeit, és segítsünk neki, hogy javítson a gyengeségein, és értelmesen ismerje fel a saját fejlődését. Az inga kilengését túlkorrigáltuk ahhoz a kegyetlen korhoz képest, amikor vonalzóval verték a gyerekek körmét, így jutottunk el odáig, hogy már minden gyereknek díjat adunk a puszta megjelenésért is. Minden gyereknek meg kell tapasztalnia, hogy feltétel nélkül szeretik, támogatják és bátorítják, de ez többet kíván annál, mint hogy vastapssal fogadjuk minden alkalommal, amikor belép a szobába. Ezek a változások - a technológiában, az oktatásban és a szülői gondoskodásban - valószínűleg mind közrejátszanak a patológiás narcizmus terjedésében.
Szeretek gyerekek között lenni. Ők mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek.
Talán egyetlen szülő sem látja igazán a saját gyerekét. Mert amikor rájuk nézünk, csak a saját hibáink tükrével szembesülünk.
A többi gyerek mind megérkezett a szüleihez. Megszülettek környékbeli kórházakban, biztonságban családokhoz kerültek, otthonokba költöztek be, hazaköltöztek. Te miért nem jöttél? A lelkemben már ott várt egy rácsos ágy, csillagos ágyneművel. Minden készen állt. Mindig. Mindig tisztán, készen és frissen odakészítve. Ott voltak a rugdalózók a felhőkkel és kövér, repülő mackókkal díszített komódodban. A szívemben lévő szobádban. Te miért nem jöttél?
Akármennyire szeretjük a szüleinket, nekünk nem feladatunk, hogy boldoggá tegyük őket. Nem lehet feladatként adni senkinek, hogy unokát szüljön.
A gyerekek nem hülyék, hanem kis felnőttek. Ha nem gügyögsz hozzájuk, hanem értelmesen beszélsz velük, nyilván az ő nyelvükön, akkor felfogják, mit akarsz nekik mondani.
Annak, aki gyermeket nevel,
az élete - én úgy látom - örök
gond és aggodalom: hol azon tépelődik,
hogyan nevelhetné minél jobban, hol azon,
hogy óvhatná meg a szűkölködéstől,
pedig azt sem tudhatja, hogy derék vagy
rossz gyermekért fárad-e annyit!
Ez az igazi borzalom, ez a legszörnyűbb érzés a földön: a tudat, hogy a világ a gyermeked elpusztítására tör, te pedig nem tehetsz érte semmit. Nincs ennél rosszabb. Semmi.
A nyugati szülők általában alábecsülik, hogy mire képes egy gyerek - legyen bármilyen korú is - és hogy mennyit tud segíteni a családnak.