Idézetek a halálról
(2159)
A halál olyan, mint egy régi barát, aki meglátogat, néha épp olyankor, amikor legkevésbé számít rá az ember, máskor pedig olyankor, amikor már várjuk.
Hogyha elér a halál, s megmértek az isteni bíró
mérlege és szavai,
nincs ima, nincs jóság, ékes szó, rang, ami vissza-
hozzon a földre.
Tavaszi szél a fagyot, a tavaszt tovaűzi a tűnő
nyár, s ha az almahozó
ősz kiteríti gyümölcsei kincsét, újra betoppan
lomha ködével a tél.
Csakhogy az ég kárát folyton kijavítja a gyors hold;
míg ha te buksz oda, hol
régi halottak, apák, dús hősök várnak, örökre
por leszel és üres árny.
Olyanokat, akiknek hosszú életet kívántunk volna, életük virágjában ragad magával a halál, semmirekellők pedig magas kort érnek meg. Kegyetlen valóság ez, nem jó, ha áltatjuk magunkat.
Ha rám hallgatsz, mindig arra gondolsz majd, hogy keveseknek sikerült túlélni a te életkorodat; s hogy eddig élhettél, azt jelenti, hogy előnyt szereztél fölöttük. Rég átlépted már a szokványos korhatárt, becsüld hát meg további életedet, s ne fűtsön a remény, hogy a következő éveken is átlábolsz. A halálnak annyi lehetősége nyílik meg nap nap után: körülöttük csetlik-botlik a világ. Sorsod meglepő kegye tartott életben eddig is: nem tarthat sokáig.
Nem megy (...) semmibe semmi, hanem csak eloszlik,
És megtér anyagához, amelyből összeverődött.
Valahány lény csak van a földön,
Mind mulandó, s egy vagy más bajtól leigázva,
Láthatjuk, mint tűnik végképp el szemeinkből.
Gyakorlattal és tapasztalattal védekezhetünk fájdalom, gyalázat, nyomor és más balesetek ellen; de a halált csak egyszer gyakoroljuk, s mindnyájan tanoncok vagyunk színe előtt.
A gödör, a frissen ásott gödör reggel óta kiabál.
Azt kiabálja, nem akarja,
hogy egy halottat rakjanak belé, aztán betemessék.
Nyugalmat akar. Esőt. Az eget akarja nézni.
Nem akar halottat.
Mint nem szenvedtük a múltnak semmi baját sem,
(...)
Éppúgy nem bánthat majd bennünket mi se, hogyha
Már elenyészünk.
Én nem a zord árnyaktól félek, a sírtól,
s készséggel megadom majd ama tűznek adóm;
az rettent csak, hogy síromnál nem leszel ott már,
és e tudat szomorúbb, mint a halotti menet.
Ha ki kell múlni, és évezredek alatt kőolajjá
lenni, legyen. Mennyivel lesz feketébb kátrány
az ember, mint az óriáshüllők. Kergetőzünk,
mint egykor a velociraptorok, és szimbolikus
fosszíliákba rendezzük csontjainkat
egy elképzelhetetlen utódnemzedék számára.
Nézd, ahogy hull a levél,
aztán földet talál,
ez is csak sejthalál.
Nézd, ahogy rozsdás avarban
sétál a nyár,
ez is csak sejthalál.
Nézd, mi is elmúlunk majd,
és ez jól van talán,
ez is csak sejthalál.