Idézetek a halálról
(1612)
A dolgok legmélyén minden bűncselekmény, minden halál tüstént láthatatlanná válik, alig zavar valamilyen vizet.
Mi, emberek, mindent számításba veszünk, kivéve a halált: alig van olyasvalaki, akinek benne lenne a naptárjában.
A halált - mint a világegyetemet - nem lehet értelemmel megközelíteni. Nincs értelme. "Csak van", mint a föltétlen tények, értelem nélkül.
A halál a föltétlen bizonyosság. Addig a félelmes, göröngyös buktatóút, az élet. És közben néha a megnyugvás, hogy mindebben rend van.
Minden ember azt hiszi, hogy a világ vele egy időben született, ha távozni készül az életből, szenved attól a gondolattól, hogy befejezetlen világot hagy maga után.
Úgy repedünk szét, mint üveggömb a ház falán
csak a halál marad az egyetlen, ami nem talán.
Mindannyian tudjuk, hogy nem vagyunk halhatatlanok, hogy lehet hát, hogy a halál alig jut szerephez a terveinkben?
Sokkal nehezebb határvonalat húzni az élet és a haldoklás, mint az élet és a halál között.
Az ember néha rájön, hogy ha nem kockáztat semmit, hogy életben maradjon, az rosszabb a halálnál.