Idézetek a halálról
(1942)
A halál, úgy gondolom, szép és békés dolog. Jó lenne majd megírni, milyen - de asszem, a túlvilágon nincs korlátlan internet.
A meghalás unalmas és komor dolog. Épp ezért azt tanácsolom, tartsuk magunkat távol tőle, amíg lehet.
A halál érkezése olyan megnyugtató! Olyan, mint amikor visszatér a legkedvesebb társunk: az érintése puha és fehér és finom, és amikor távozik, kiszabadítja a lelket.
Nem egyéb a mi életünk,
Mint egy hosszas utazás,
Amely után ölel minket
Egy örök boldogulás.
Az erősökön csak egy valaki diadalmaskodhatik: a halál! Minden mással szembe kell néznünk...
Miért oly félelmetes a halál? (...) Miért rettegünk tőle jobban, mint bármitől ezen a világon? Egyszerű a válasz: mert aki meghal, elmegy, a többiek viszont maradnak. Ha mindenki velünk tartana, ha valamennyi felebarátunk elkísérne bennünket odaátra, könnyűszerrel belenyugodnánk, hogy távoznunk kell.
A testi halál örök jelenség, s végeredményben igencsak banális. De van más halál, s az olykor még rosszabb. A személyiségről való lemondás, az utánzás, a mimikri tökélyre emelt készsége, meghódolás a környezetnek, önmagunk föladása...
Uram, mindenkinek külön halált,
hová léte mutat, olyat adj,
szerethetőt, mi bajnak is bevált.
Sok ember számára riasztóbb a gondolat, hogy elzárják a szeretteitől, mint maga a betegség. Senki nem akar egyedül meghalni.
Amikor egy állat ér el élete legvégére, lefekszik, ahol épp a halál érte, de amilyen aggódó természetűek az emberek, már inkább kitaláltak egy helyet, ahol azok az emberek alhatnak, akik már halottak. Tényleg dupla olyan bonyolulttá válik az élet, ha még azon is gondolkozni kell, hogy mi történik velünk, miután meghalunk.
Vele együtt ezer álom halt meg, az idő begyógyítja a sebeket, de a hegek megmaradnak!
Még egyszer utoljára repültél
a felhők felett, messzire el,
most onnan fentről ragyogsz ránk,
a szívemben otthon vagy.
Nem haltam meg,
csak a másik oldalra álltam,
hogy benneteket mindig minden helyen
lépésről lépésre elkísérjelek.