Hazával kapcsolatos idézetek
(517)
Nagyon szeretek utazni, és nagyon szeretek hazaérni. Soha színesebb látvány, mint bárhonnan is visszatérve meglátni a gyorsforgalmi bevezető út egyhangú szürkeségét, ami mégis mindennél színesebb nekem. Fénnyel és melegséggel árasztja el a szívem, biztonság árad szét bennem. Hazajöttem.
Budapest nem igazi világváros, csak amolyan "majdnem világváros", ami minden korszakában maximum utánozza az aktuális nemzetközi urbanisztikai és építészeti trendeket, de semmi esetre sem diktálja azokat.
A távolban élő magyar először az élet azon vetületét próbálja a hazaihoz hasonlóan kialakítani, amelyik a legjobban hiányzik neki. Ez lehet az étkezés, de lehet a baráti kör, testedzés, zene, tánc vagy bármi más.
Mely a hazáért élt, a hű kebel,
Földjét termékenyítve hamvad el;
És szelleme a sír körűl marad,
Tettekre intvén az utódokat.
Senki nem hagyja el otthonát, hacsak
otthona nem egy cápa szája.
Csak akkor rohan az ember a határ felé,
ha az egész város vele rohan.
Viszünk magunkkal magunkban eleget: szeretetet és gyűlöletet, emlékeket, élőket és halottakat, barátokat, ellenséget, régi és új életet, feleségeket, asztmát, allergiát - csak remélni tudjuk, hogy infarktust, rákot nem -, közös történeteket ezer szereplővel, megnézett filmeket és elolvasott könyveket, meg persze a magyar nyelvet, ezen gondolkodunk, beszélünk, sértődünk és nevetünk.
Az ember végül ott lesz otthon, ahol tizennégy és tizennyolc éves kora között élt.
A haza, az más, attól elválhatsz. Ha zsiványbarlanggá és hóhértanyává változott, töröld le lábadról a porát, mert szereteteddel semmire sem mégy.
Ha az embernek választania kell a szülőföldje és a férje között, akkor szent kötelessége, hogy a szülőföldjét válassza.
Az a liberális, aki ezt is eltűri, meg azt is eltűri, nem pedig az, aki előírja, hogy a dolgoknak milyennek kell lenniük.