Házassággal kapcsolatos idézetek
(1042)
A házasság olyan állapot, amely az emberiség háromnegyed részét boldogtalanná teszi.
A hitvesi elégedettség legfőbb gátja ez az örök szakadék a nők megalapozott, dicséretes pesszimizmusa és a férfiak állati optimizmusa között.
A válás a gyenge jelleműek első, és a reménytelenül tehetetlenek utolsó menedéke.
Olyan az esküvő, mint a naplemente: pillanatnyi romantika. A házasság tenger, ahová a vöröslő nap alászáll.
Menyasszony csaléteknek c. film
Ha majd egyszer gyerekük lesz, fenekestül felfordul az életük. Eltolódnak a súlypontok, évekig mással sem foglalkoznak majd, mint hogy mindent megadjanak neki. Aztán ez a gyermek felnő, és úgy néznek majd egymásra, mint két ismeretlen, akiknek fogalmuk sincs arról, mi jár a másik fejében, és hogy mekkora fájdalmat tudnak egymásnak okozni. Ilyenkor már nincs szükség sebészkésre; egy-két szó is elég ahhoz, hogy húsz év bizalma darabokban essen szét.
Ha tőlem megkérdik, miért válnak az emberek, csak azt tudom mondani: mert megházasodnak.
Jó férj az, aki tud hallgatni. Ha vak is, még jobb, mert "nem látja azt, amit az egész falu tud", és azt sem, hogy csúnya a felesége.
Ha a férjem gyenge lesz, és csak azért marad velem, mert nem elég erős ahhoz, hogy elhagyjon, megbomlik közöttünk az erőegyensúly. Ha én kerülök fölénybe, és én diktálom a feltételeket, az már egy másfajta kapcsolat lesz, amelyben nem kérhetek tőle védelmet, biztonságot, erőt. Márpedig nem szeretnék olyan férfival élni, akit nekem kell oltalmaznom, és akinek én mondom meg, mit csinál hat vagy mit nem. Megszelídíteném, legyűrném, végül meg otthagynám. Nem nekem való. Nekem nem a győzelemre, hanem a végső döntetlenre kell játszanom.
A férjem elviselhetetlen. És mégis elviselem, mert az egyébként elviselhetetlen férjem nélkül elviselhetetlen volna az élet. (...) Nem attól félek, hogy nem élném túl. Csak attól, hogy mást nem szeretnék úgy, ahogy őt.
A legboldogabb összeköttetésekben sem maradnak el a kisebb-nagyobb csalódások. Lassanként napfényre jönnek a hibák, a kettő közül egyik sem tökéletes lény, s ekkor a fődolog az, hogy tűrjék el egymás hibáit, és kölcsönös szeretetből folytonosan azon iparkodjanak, hogy ezen hibákat elhagyhassák. Ez az élet legnehezebb művészete; de egyúttal annak legmagasabb jutalma is.
Feleségként másvalaki érdekeit ugyanolyan fontosnak kellene tartanom - néha talán még fontosabbnak is, mint a sajátjaimat.
Amikor oda jutunk, hogy társat választunk egy életre, fontos, hogy ne vegyünk semmit se biztosnak, különösen ne a másik embert.
Akármennyire is szeretjük egymást, akármilyen boldogok is vagyunk, (...) lesznek napok, amikor elfeledjük a jó szerencsét, ami összehozott minket. Lesznek napjaink, amikor adottnak vesszük az életünket és a szerelmünket. Amikor kudarcot vallunk abban, hogy köszönetet mondjunk a sok áldásért, amiben részesültünk, és kell majd egy emlékeztető.