Idézetek a hazugságról
(704)
Néha apró füllentésekre van szükség valami nagyobb jó érdekében, de az a pillanat, amikor egy-egy ilyen hazugsággal megbántod a szeretteidet, a te lelkeden szárad.
A legnagyobb igazságok csak ingyen mondhatók ki, fizetni csak a hazugságokért szoktak, minél nagyobb, annál többet.
Mennyire szánalmas, amikor az ember fél saját magáról mesélni, igaz? És félelmében hazudni kezd, és ahogy hazudik, csak jobban fél, de még többet hazudik.
A hazug ember csak a mindenkori percnek él, számára minden nyugodtan eltelt óra már ajándék. A holnapban és a holnaputánban már nem mer gondolkodni, mert holnap minden kiderülhet.
Ha valami túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, arról előbb-utóbb valóban kiderül, hogy valami nincs vele rendjén.
Ő az egyetlen ember, akinek képtelen vagyok hazudni. És sehogy sem bírok rájönni, pedig sokat töprengtem rajta, hogy vajon a szorongás-e az oka, vagy inkább a kettőnk közt feszülő távolság áthidalhatatlanságának érzése, amin egy kvázi gyermeki csíny sem változtatna semmit, vagy csupán a bizalmatlanság, félelem attól, hogy ha fény derülne a mellébeszélésre, pont nekem nem bocsátana meg soha. Talán mindezek összessége.
Egy szó, egy érintés, a szemek, gesztusok...
S a villanás, mikor érzed, hogy hazudott.
Mi lehet jogosabb, emberségesebb, mint csalással enyhíteni a fájdalmat? Mi lenne velünk, szent isten, ha a nők megvonnák tőlünk a hazugság irgalmát? Hazudj, szerelmem, hazudj irántam való könyörületből! Add nekem az álmot, amely a sötét bánatot kiszínezi! Hazudj minden lelkifurdalás nélkül! Új káprázatot adsz vele, a szépség és a szerelem káprázata mellé.