Hiányérzettel kapcsolatos idézetek
(591)
Hiába a finom kávé, sütemény, a siker, pénz, ház, autó, utazás... az egész világ... ha a szék üres. Velem szemben. Mert nem a szék, nem a fotel üres. Hanem a szívem. Nélküled.
Ha az eszébe jutok, sosem vagyok ott. Ha az eszembe jut, sosincs itt. Olyan meg nincs, hogy ne jusson az eszembe.
Kettejük között csak annyi szerepe maradt a szavaknak, hogy keretbe foglalják a csendeket.
Hogy el tudjak aludni
el kell képzelnem a tested
amint az enyém mögé gömbölyödik
kifli a kiflibe simul
és hallom a lélegzeted hangját.
Ítélet helyett! Én nem vádolok senkit,
Nem is kérhetem, hogy szeressetek.
Ítélet helyett! Nézz önmagadba,
Téged az sem érdekel, hogy mi van velem!
Valahol együtt járhatunk,
talán egy régi nyár
kanyargó, kedves útjain,
a régi, régi pár.
Vannak olyan pillanatok, amikor annyira átjár minket az élet maga, hogy a pillanat múltával egyszerűen... üresnek érezzük magunkat. És amikor ez megtörténik, bármit megtennénk azért, hogy újra azt érezzük, hogy élünk.
Ha nincs is a kezem a melleden, már úgy lélegzek, mint te. (...) És ha nem is vagyok veled, ugyanolyan ritmusban lélegzek, mint te.
Mikor látlak, mikor látlak, rózsám?
Mikor leszesz megint közel hozzám?
Vajjon mikor nézek már szemedbe,
Szép szemedbe, hetedik egembe?
Ha a túlvilágon csak egyetlen egy közös napot választhatnék, azt a napot választanám, mint a mai, amikor nem történt semmi különös, de jót nevettünk együtt. Ez a nap fog reményt adni addig, amíg nem találkozunk. Imádkozom, hogy hamar eljöjjön ez a nap.
Nem mindegy, kivel osztozunk az elragadtatásban. Közelállónak kell lennie. És amikor a fontos pillanatokban e személy nincs velünk, fekete lyukat érzünk, egyet vagy akár többet.