Idézetek a hivatásról
(267)
Aki nem fél a levegőben, az vagy hülye, vagy annyira érzéketlen, hogy nem szabad rábízni egy gépet.
Vezetni sokan tudnak, igazi taxissá válni azonban csak kevesen: ahhoz nagy adag kommunikációs készség és főleg jó humorérzék szükségeltetik.
Taxisnak lenni életforma. Nem mindenki alkalmas rá. Abban egészen biztos vagyok, hogy én bármennyit vándorolnék is éhes oroszlánként ezen a szavannán, éhen halnék. Budapest utcáin csak a legelszántabbak, a legügyesebbek és nem utolsósorban a leggátlástalanabbak tudnak megélni a taxizásból.
Az, aki nagy hivatását érzi, úgy halad végig a nyomorúságon, mint az ártatlanul elítélt a vesztőhelyig vezető úton, fölemelt fővel.
Egy detektív számára nem elég, hogy lábnyomokat kövessen, meg cigarettahamuban turkáljon. Jó pszichológusnak is kell lennie!
Milyen különös munka az ápolóé! Idegenek vagyunk a páciensek számára, de ha a szükség úgy hozza, egy ideig a legbensőségesebb viszonyba kerülünk velük.
Tanulságos és felemelő, szívderítő és elgondolkoztató élményekben gazdag a tolmács élete.
A sebészorvos menten kisgyermekké vedlik, mihelyt maga kerül a szike alá - a fotós belehal, ha ráirányítják a lencsét.
Bárhova fordulsz is, amerre indultál, ott az legyen a törekvésed, hogy egész ember légy ott azon a helyen.
Régen az volt a mondás: "Egy dolgot csinálj, de azt jól!" Meg azt is mondták, hogy aki mindenhez ért, az valójában semmihez sem ért. Ezek a legnagyobb butaságok a világon. Az ilyen embereket én szakbarbárnak hívom.
Azt mondják, minden jó főszakács mögött ott áll a profi konyhai csapat (és ez nagyon is igaz), de megbízható, lelkes, a minőségre kényes beszállítók és termelők nélkül mindez kevés lenne.
Amikor orvosként kezdesz dolgozni, még azt hiszed, sok mindent meg tudsz változtatni a beteg emberek életében, hogy a kezeléseddel, a tablettákkal, a műtétekkel mindent elérhetsz, és ez az, ami számít. Majd eljön az a pillanat, amikor egy csapásra világossá válik, hogy nem vagy mindenható, egyáltalán nem tudsz mindent, amit szeretnél, és hogy néha tehetetlen vagy. (...) Rendelkezésünkre áll az összes technikai eszköz, hogy segítsünk a betegeken, és sok mindent el is érhetünk vele, de az élet néha váratlanul győzedelmeskedik, néha pedig hirtelen kicsúszik a kezünk közül.
Orvosként szívesen teszünk jót, de a meggyőződést nem a tankönyvekből szeretnénk megkapni, a betegektől kell jönnie a megerősítésnek.
Olyan intenzív a kapcsolatunk az emberekkel életük egy rendkívüli, érzelmileg gyakran feszült periódusában, hogy nem is lehet másként, mint hogy részt veszünk az életükben, illetve elgondolkodunk azokon, amiket közölnek velünk. Minden, amit a betegektől tanulunk, formál minket, orvosokat.
Ugyanazért nem hallunk sok, a természeti törvények borzalmasságáról panaszkodó fizikust, amiért a kamionsofőrök közül sem sokan kifogásolják a nagy motorok ocsmányságát - mert azt választjuk hivatásunknak, amihez vonzódunk.