Idézetek a hivatásról
(259)
Bárhova fordulsz is, amerre indultál, ott az legyen a törekvésed, hogy egész ember légy ott azon a helyen.
Régen az volt a mondás: "Egy dolgot csinálj, de azt jól!" Meg azt is mondták, hogy aki mindenhez ért, az valójában semmihez sem ért. Ezek a legnagyobb butaságok a világon. Az ilyen embereket én szakbarbárnak hívom.
Azt mondják, minden jó főszakács mögött ott áll a profi konyhai csapat (és ez nagyon is igaz), de megbízható, lelkes, a minőségre kényes beszállítók és termelők nélkül mindez kevés lenne.
Amikor orvosként kezdesz dolgozni, még azt hiszed, sok mindent meg tudsz változtatni a beteg emberek életében, hogy a kezeléseddel, a tablettákkal, a műtétekkel mindent elérhetsz, és ez az, ami számít. Majd eljön az a pillanat, amikor egy csapásra világossá válik, hogy nem vagy mindenható, egyáltalán nem tudsz mindent, amit szeretnél, és hogy néha tehetetlen vagy. (...) Rendelkezésünkre áll az összes technikai eszköz, hogy segítsünk a betegeken, és sok mindent el is érhetünk vele, de az élet néha váratlanul győzedelmeskedik, néha pedig hirtelen kicsúszik a kezünk közül.
Orvosként szívesen teszünk jót, de a meggyőződést nem a tankönyvekből szeretnénk megkapni, a betegektől kell jönnie a megerősítésnek.
Olyan intenzív a kapcsolatunk az emberekkel életük egy rendkívüli, érzelmileg gyakran feszült periódusában, hogy nem is lehet másként, mint hogy részt veszünk az életükben, illetve elgondolkodunk azokon, amiket közölnek velünk. Minden, amit a betegektől tanulunk, formál minket, orvosokat.
Ugyanazért nem hallunk sok, a természeti törvények borzalmasságáról panaszkodó fizikust, amiért a kamionsofőrök közül sem sokan kifogásolják a nagy motorok ocsmányságát - mert azt választjuk hivatásunknak, amihez vonzódunk.
Az a hivatás, amikor valami belülről mozgatja, vezeti az embert, s hogy hova, azt nem lehet tudni, csak később derül ki.
A pályaválasztás lényege nem csak az, hogy a munkaerőpiacon mit csinálunk majd később, hanem hogy miként fogjuk szemlélni a világot, a létezést, az embereket. Pályát mindig lehet módosítani, de szakmai alapidentitást soha.
Az orvosi hivatás szent, mint a papé, talán még ennél is szentebb. Ebből következik, hogy hivatásunk nem üzlet, hanem művészet.
Gyerekkorodban mindig azt csináltad, amihez kedved volt, nem érdekelt, mit gondolnak rólad mások. (...) A szabadságnak ez a szintje bármikor, életkortól és élethelyzettől függetlenül elérhető mindannyiunk számára, ha újra azzal kezdünk foglalkozni, amit szeretünk, csak azért, mert SZERETJÜK, és nem azért, mert azt hisszük, kívülről, a külvilágból SZERETETET KAPUNK valakitől.
Az orvos elsőként ismerje képességeinek határait. Mert csak aki meg tudja különböztetni a lehetségest a lehetetlentől, az az igazi orvos.