Idézetek a hűségről
(259)
Nem hiszem azt, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Könnyű úgy, hogy tudom, eleshetünk bármikor, de szeretünk annyira, hogy ne hagyjuk kárba veszni azt, amit eddig felépítettünk.
Sem a szélben, sem a fagyban,
sem a hideg virradatban,
semmiféle pillanatban
el nem hagynám gondolatban
én szerelmem,
kiért vágyakoztam
hű szivemben.
Tessék felébredni, olyan nincs, hogy jön a tökéletes. Olyan van, hogy kompromisszumkötés, meg összecsiszolódás. Kitartás és nem elengedés.
Nincs kiszámíthatóbb egy embernél, akinek a hűsége készpénzért megvásárolható.
A pokolba a szenvedéllyel! A parázs kialszik, csak piszok és hamu marad utána. Nem akarom még egyszer ezt a tortúrát. Otthonra vágyom, asszonyra és gyerekekre.
Lámpásunk ég az éjben,
Szél fújja lángját tovább.
Ébren vagy, s én is ébren,
Megyünk, bár tudnám, hová!
A hűség csak egy döntés, és ugye a férfiak mindig azt mondják, hogy minden fejben dől el. Hát, a hűség is fejben dől el.
Csak néhányszor fordul elő egy férfi életében, legfeljebb kétszer-háromszor, hogy válaszút elé érkezik, és el kell döntenie, merre menjen. Ha az egyik irányba megy, bármelyik lányt megkaphatja. Ha a másik irányba megy, egyetlen nőt kell szeretnie, ki tudja, talán élete végéig. Most úgy érzem, ha a második utat választaná, sok jóról maradna le, viszont sokkal többet kapna cserébe. Boldog lehetne. (...) Én most az egyszer a második utat választom.
Hogy erős-é és hű egy vonzalom,
ha próbára teszem, csak úgy tudom.
S szándékom volt, hogy próbára tegyem,
kit megtalálni vágytam szüntelen:
nemeslelkű, hűséges férfi ő,
kinek szerelmén nem fog az idő.
Ezért is kértem jó szüleimet:
egy-két évet még várjak, ha lehet,
a holtig tartó frigyre hadd találjak,
mely oka volt már sokak bánatának.
Két ember, aki képes volt egymást szeretni, tisztelni, egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de az, hogy végleg eltávolodnak-e egymástól, vagy visszatalálnak egymáshoz, az a legtöbbször döntés kérdése. (...) Ez az idő arra is jó, hogy felismerjük, mennyi fontos dolgot köszönhetünk a másiknak, és mennyi szépség, öröm, ajándék, fejlődés volt a közös életünk éveiben. Talán megértjük, rengeteg jelentéktelenség vesztegette értékes időnket, melyektől nem láttuk egymást, nem láttuk a kapcsolatunk valódi értékeit.
Egy éretlen ember a "használd és dobd el" tárgyakra vonatkoztatott, modern időkben trendivé vált értéktudatot viszi át a párkapcsolataiba, mintha mindig csak egy pozitív tulajdonságokkal felruházott ideált látna, és idővel, a tűz lanyhulásával riadtan pislog körbe. Így kapcsolatról kapcsolatra vándorol, mert szerinte azok mindig "sikertelenek", kihűlnek valamiért, és elvesztik varázsukat. (...) Az érett szerelem nem azt jelenti, hogy mindig minden tökéletes. Hanem éppen hogy dinamikája van, van benne közeledés, távolodás, meg kell élnünk mélységeket és magasságokat is együtt.
Az én életem, reményem, jövőm és boldogságom a föld e parányi helyéhez van kötve, melyen kegyed él, a többi rám nézve közönyös.