Idézetek a hűtlenségről
(224)
A meleggel ritmusban telnek meg a budai hegyek házasságtörő férfiakkal és nőkkel. Nyárra a gyerekeket is evakuálják valami táborba, vagy a vidéki nagymamához, hogy végre tudja meg az a kölök, hogy mi az hogy kecske, meg ilyesmi. Június közepétől az erdőben csak a szeretők vakogó szuszogása zavar bele a csendbe. Az állatok mind elkerülik az ösvények környékét, a bogarakon kívül. A bogarak nem változtatnak útirányukon. Annyira hülyék, elégyalogolnak a halálnak.
A házasságon kívüli viszonyokban is van megszokás, ami biztonságot ad, hogy mindig úgy van.
Minden titkárnő úgy vállal állást, hogy az a közhelyes történet vele nem fog megesni, hogy a főnökbe. Mindezek ellenére, még akkor is, amikor a nő azt mondja, hogy veled aztán biztos, hogy nem, szóval még akkor is megeshet.
Ennyi előnye van a szeretőnek, hogy ő tudja, hogy van szerető, a feleség meg azt hiszi, csak ő van.
Szemem ablaknál éjsötétbe mélyed,
várva, hogy jön még boldog pillanat.
Máshoz sodort régóta szenvedélyed.
Mindegy. Én őrzöm féltett titkodat.
Szívedben mind, mi ködbe veszni látszik,
csöndemben tiszta lesz, igen.
És hogyha elhagy egyszer az a másik,
nem vallhatod be, csak nekem.
Egy vita után régebben mit csináltunk? Jött egy kis hidegháború, elvonultunk a lakás két sarkába, aztán szépen megindult az olvadás, és végül átbeszéltük. Ma mi van? Összevesztünk, fölmegyünk a közösségi oldalra, belájkolok három popót, két cicit, máris jön a megerősítés, és elhiszem azt, hogy valójában mennyi kiváló lehetőségem lenne, csak szenvedek én itt ebben a lapos kapcsolatban.
Ha valaki szeret valakit, mindig azzal kezdi, hogy önmagát csalja meg, s azzal végzi, hogy másokat csal meg.
A fiatalemberek hűek akarnának lenni, de nem tudnak, az öregemberek hűtlenek akarnának lenni, de nem tudnak.
Várnod egy jelre, várnod egy szóra;
Egyszer egy héten egy lopott óra
S ehhez vesszőfutásban érned:
Ezt adhatom, szegénykém, néked.
Megcsalni valakit, majd szólni, hogy figyelj, beleszerettem valaki másba, elmegyek: nem számít bántalmazásnak. Ez emberi dolog, van ilyen, el kell fogadnunk, egy ember nem a tulajdonunk. Csalni valakit, egy életen át alázni, hazudozni, igényeit ignorálni, és nem elmenni, hanem kényszeríteni arra, hogy velünk maradjon, megfenyegetve, ha elmegy, a gyerekeit elvesszük: bántalmazás. Akkor is, ha egyetlen ujjal se verték meg az áldozatot. Nem számít. Elrabolták az életét és az identitását. Egy ember tulajdonná tétele, miközben azzal terheljük, hogy ő az, aki tönkretesz egy családot, ha elválik, miközben egy ilyen kontextus már régen nem számít családnak, a leggyakoribb megjelenési formája a családon belüli erőszaknak.
A másikat megszokod pár év alatt, kiismered az ízlését, humorát. Szokták mondani, hogy milyen összeszokott páros vagyunk, befejezzük egymás mondatát. És ez az, ami engem kiakaszt. Mert tudom, hogy hogyan fejez be egy mondatot. Néha, esküszöm, (...) fel sem teszem a kérdést, mert tudom, hogy mit válaszolna rá. Aztán meg van, hogy szimplán leszarom. Ő is csal engem, én is őt, úgyse válunk el soha, hát akkor nem mindegy, hogy mi a válasza arra, hogy mi legyen vacsorára?
Nem lehet csak úgy felelőtlenül magára hagyni egy nőt egy kisgyerekkel, még akkor se, ha ő közben rátalált az igazira.