Idézetek a hűtlenségről
(214)
Várnod egy jelre, várnod egy szóra;
Egyszer egy héten egy lopott óra
S ehhez vesszőfutásban érned:
Ezt adhatom, szegénykém, néked.
Megcsalni valakit, majd szólni, hogy figyelj, beleszerettem valaki másba, elmegyek: nem számít bántalmazásnak. Ez emberi dolog, van ilyen, el kell fogadnunk, egy ember nem a tulajdonunk. Csalni valakit, egy életen át alázni, hazudozni, igényeit ignorálni, és nem elmenni, hanem kényszeríteni arra, hogy velünk maradjon, megfenyegetve, ha elmegy, a gyerekeit elvesszük: bántalmazás. Akkor is, ha egyetlen ujjal se verték meg az áldozatot. Nem számít. Elrabolták az életét és az identitását. Egy ember tulajdonná tétele, miközben azzal terheljük, hogy ő az, aki tönkretesz egy családot, ha elválik, miközben egy ilyen kontextus már régen nem számít családnak, a leggyakoribb megjelenési formája a családon belüli erőszaknak.
A másikat megszokod pár év alatt, kiismered az ízlését, humorát. Szokták mondani, hogy milyen összeszokott páros vagyunk, befejezzük egymás mondatát. És ez az, ami engem kiakaszt. Mert tudom, hogy hogyan fejez be egy mondatot. Néha, esküszöm, (...) fel sem teszem a kérdést, mert tudom, hogy mit válaszolna rá. Aztán meg van, hogy szimplán leszarom. Ő is csal engem, én is őt, úgyse válunk el soha, hát akkor nem mindegy, hogy mi a válasza arra, hogy mi legyen vacsorára?
Nem lehet csak úgy felelőtlenül magára hagyni egy nőt egy kisgyerekkel, még akkor se, ha ő közben rátalált az igazira.
A szerepszerelmet nem lehet megúszni. Gyakran színészházasságok köttetnek rá, csakhogy a szerep elmúlik, és ezzel a szerelem alapja is. Nézik egymást, és várják a következő páros lehetőséget, hátha valaha még képesek lesznek visszaszeretni egymásba. A szerepszerelmet a színészek mellett élő civil partnerek többnyire megpróbálják elviselni. Úgy tesznek, mintha nem látnának semmit, de ezt más házasságokban is éppen így csinálják.
Szerelmem csupa láng, tiéd meg csupa jég,
Te alszol, én ülök, míg kékül fenn az ég.
Szivem, szemem felitta csudás szépségedet,
A szívem nem felejt, szememből könny pereg.
Örökké hű leszel, a szád ezerszer esküdt,
Én megtartom ma is, s te meggyaláztad esküd.
Irántam irgalom szivedben nem terem?
Azért jöttél csupán, hogy kínt szerezz nekem?
Ha meghalok, barátim, legyen kövemre írva:
"Itt fekszik egy bünös, szerelme vitte sírba!"
S a szív keserveit ki megpróbálta már,
Szánó tekintetet vet rám, ha arra jár.
Vajon nem csak olyasmi a hűség is, mint az igazság? Törekszünk felé, de mégis folyvást megtagadjuk.
Mindenki szeretné megcsalni a másikat, csak az a kérdés, vajon elég nyomós oka van-e rá.
Néha a szomszéd fűje sem zöldebb, nekünk pedig ott kell maradnunk, ahová tartozunk. Néha pedig egyszerűen kockáztatnunk kell, majd pedig remélni a legjobbakat.
Nyomtalanul múlunk el
ott ahol
hazugság minden
ahogy hozzám értél tegnap
rám folyó verítékkel
és mondtad hogy a csókom líra
fogtad a kezem
nem engedted el
de ez csak egy pillanat
míg jön a hajnal
majd elszáll az egész.