Idézetek az időről
(1380)
Sokan hisznek benne, hogy az idő egy örökké forgó kerék. Ami azt jelenti, hogy a pillanat biztosan eljön. Mások abban hisznek, hogy az idő egy folyó. Ha ez igaz, meglehet, hogy a pillanat már tovaúszott rajta.
Ma szinte minden művelt ember, ha gazdálkodásról van szó, nyelvén hordja ezt az ismert angol mondást: "Time is money". - Valóban nagyszerű mondás, de szerintem nem eléggé kimerítő, mert ahogy én gondolom, - hogy pontosak legyünk -, azt kellene mondani: Time is more than money! Mert a világ ezer példája mutatja, hogy a gazdag, ha koldusbotra jutott, ismét meggazdagodhatik, sőt gazdagabb lehet, mint valaha; a pénz stb. tehát pótolható, míg az elfecsérelt idő visszavonhatatlanul elveszett.
Idő-gazdálkodáshoz érteni többet ér, mint mindenkor szilárdnak lenni egészség- vagy akár pénz gazdálkodásban; mert csak az idő visszahozhatatlan; míg a beteg, vagy anyagilag leromlott ember ismét egészséges és jómódú lehet. Aki viszont az egészségével tud gazdálkodni, jóval fölötte áll a pénz-gazdálkodónak, mert a beteg, a nyomorék, sokkal szerencsétlenebb, mint a szegény ember.
Az emlékezet törékeny és szeszélyes, kinek-kinek az egyénisége szerint őriz meg és felejt el dolgokat. A múlt sok lapból álló füzet, ahova az életet olyan tintával jegyezzük be, amely lelkiállapotunktól függően változik.
Az idő minden ember életében olyan, akár egy hegyoldalon csobogó patak. Jöhetnek az út során zúgók, vízesések, áthatolhatatlannak tűnő sziklaakadályok, a patak mindig megtalálja az útját, azaz önmagát.
Nekünk itt és most, a huszonegyedik században minden másodperc számít és kell. Legfőbb küzdelmeinket a látszat ellenére nem a hülye főnökkel, a korlátolt pedagógussal, az ellenséges szomszéddal vagy a pénz előteremtéséért vívjuk. A mi állandó ellenfelünk az idő, melyet minél tökéletesebben tudunk mérni, annál könnyedebben szökken ki a markunkból. Egyre több kéne nekünk, futunk utána, megeshet, hogy éppen emiatt nem jut belőle elég szinte semmire.
Sok mindent elrontunk akaratunkon kívül. Sietünk, éljük az életünket, nincs időnk megállni és segíteni, ha az túl sok erőt és kitartást kívánna tőlünk. Azt mondogatjuk magunknak: majd... amíg aztán... egyszer rádöbbenünk, hogy nem maradt több helyrehozni való, túl késő.
Az idő nem mindig azt hozza, amire vágyunk, hanem többnyire azt kapjuk, amire szükségünk van.
Milyen az idő alakja? Alkalomadtán úgy érezhetjük, hogy az idő kör alakú. Az évszakok jönnek, majd tovatűnnek, minden évben ugyanúgy. Az éjszaka követi a nappalt, amely követi az éjszakát, amely újra követi a nappalt. Az ünnepek is elérkeznek a maguk idejében, egyik a másik után, ciklikus ismétlődésben. És minden egyes hónapban a női méh és a Hold együtt duzzad és válik termékennyé, majd hullatja el vérét, s kezd el újra növekedni. Úgy tűnhet tehát, hogy az idő egy kört leíró ösvényen vezet bennünket, ugyanoda juttatva vissza mindig, ahonnét elindultunk. Lehetnek olyan hangulataink is, amikor az időt egyenes, végtelen vonalnak látjuk, melynek végtelenségébe egészen beleszédülünk. Utunk a születéstől a halálig vezet, a múltból a jövőbe, és minden egyes másodperc, mely tovaketyeg, örökre elenyész. Kézben tartjuk az időt, mondjuk, holott az idő tart kézben bennünket, végighajtva minket azokon a pillanatokon, amelyeknél pedig szívesen elidőznénk...
Az idő homokórája
számolja mindannyiunk életét,
és minden egyes homokszemmel
kicsúszik egy kis idő a kezeim közül.
Az embernek kamaszkoráig inkább a jövő felé fordul a memóriája, mint a múlt felé.