Idézetek az igaz szerelemről
(385)
Nem kell mindig a legjobb megoldást keresni: az egyetlen tökéletesen megfelelő személyt, a nagy Őt. Valószínűleg több olyan ember is van, akivel összeillünk, akivel boldogok lehetünk.
A fizikai vonzalomnál sokkal többről van szó kettőnk között... a test, a szív és a szellem ritka triumvirátusáról.
Nem tudod, honnan jöttem,
Nem tudjuk, merre megyünk.
Életbe ágyazva, mint folyóágak
Folyunk lefelé, úszunk az árral,
Én téged viszlek, te engem:
Így kell ennek lennie.
Ez az együttlét, ez a néhány nap aztán az egész életemre kihatott. Nem csak azért, mert a közös élet reményét mutatta fel, hanem mert sok kérdést hagyott megválaszolatlanul. Méghozzá az összes olyan kérdést, amire választ keres az ember.
Ő nem a pasim. Álmodban sem tudnád elképzelni, mennyit jelent nekem. Ő a Hold, mely vezet a sötétben, és a forróság, mikor átfagytam. És a csókja egy évezred után is felvillanyoz. Árad belőle a kedvesség, melyre e világ nem méltó. Mindennél jobban szeretem ezt a férfit. Ő nem a pasim. Ő minden, és annál is több.
Hígítatlanul, alkalmazkodás nélkül csak önmagunknak adhattuk magunkat, tulajdonképpen és igazán egymáson kívül nem kellett nekünk senki.
Olyan szerelmest kell magunknak keresnünk, akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy fakulna, de egyre jobb lesz; aki iránt a csodálatunk és a bizalmunk csak erősödik a megpróbáltatások során.
Az igazi szerelmi történetek befejezetlenek. Ha az ember tudni akarja, mi következik az "ásó-kapa-nagyharang" után, a tökéletes társ oldalán, akkor nincs más lehetőség, mint hogy saját maga megélje a dolgot.
Régen mindig összegyűrt csokipapírnak éreztem magam, amellyel az emberek kipótolják az elveszett bábut a sakktáblán. És így is néztek rám, mint egy csúf idegenre. Arra vártak, mikor ütnek le már végre, hogy ne rontsam az összképet. És most már nem vagyok ott a sakktáblán. Nem játszom más szerepét. Veled vagyok, mint ahogy ennek történnie kellett.
Ez a kemény, stabil anyag az, ami az első pillanattól kezdve, hogy megláttuk egymást, ott volt közöttünk. Erre építettük először kilátástalannak tűnő, de később mégiscsak beteljesülő kapcsolatunkat, aztán meg a korán érkezett, de hamar csodává váló családunkat. A titokzatos kemény, stabil anyag az utolsó mentsvárunk, ha vitatkozunk, és már egyikünknek sincs kedve szólni a másikhoz. Ha végül beleütközik a körmünk, tapintása emlékeztet arra, hogy van egy igen nyomós és megkérdőjelezhetetlen ok, amiért mi ketten összekötöttük az életünket. Ezt az anyagot akár úgy is hívhatjuk, hogy szerelem.
Ő az igazi. Elmosta a futó kalandokat, a korábbi, felületes egyetemi ismeretségeket. A szerelem olyan dolog, amin nincs mit magyarázni.