Idézetek az igaz szerelemről
(413)
Aki a lényeddé válik, csak a sír veszi el
Amíg élsz, amíg vagy, beléd ég, mint egy jel.
Te vagy az út
Amit az jár végig veled
Aki adni sose fél, aki nem hibákat keres
Önzetlenül csak szeret
Pusztán azért, mert élsz.
Az igazi szerelmesek elvesztik egyéniségük legjavát és kettős jelleműséget öltenek magukra.
Ha valakit szeretsz, tényleg szeretsz, akkor semmi más nem számít. Néha-néha lesznek ugyan próbatételek, amiket ki kell állni; ha nehézségek merülnek fel egy kapcsolatban, akkor az egyik fél, vagy mindkettő, elgondolkodik rajta, hogy túl sok ez a nehézség számára, és megfontolja, hogy kiszálljon-e a kapcsolatból. Lehet, hogy a pár egyik tagja érzelmileg bezárkózik, mert megbántották a múltban. Vagy lehet, hogy a másik annyira hozzászokott már, hogy egyedül van, hogy nem tudnak együtt párként funkcionálni. Vagy talán az egyikük cipel magával valamilyen terhet - legyen az fura család, depresszió, bármi -, és elfut a másik elől, mert fél. A helyzet feszültté válik. A kapcsolat jövője hirtelen megkérdőjeleződik. De aztán az utolsó másodpercben az egyik vagy mindkét ember rájön, hogy a szerelem bármilyen problémát legyőz, majd egymás karjaiba rohannak, és összeölelkeznek. Fura család, elköteleződési nehézségek - bármi is a probléma, félrehull. Csak ilyen egyszerűen. Egy beszélgetés, egy vita, egy veszekedés... és már meg is van oldva. Örökre.
Ha szerelmes vagy, és nem jut eszedbe az a bolond gondolat, hogy ez örökké tart majd, nem vagy még igazán szerelmes.
Ami fáj, az minden, csak nem szerelem. A harag, a szomorúság, a keserűség, az unalom, a félelem, az nem szerelem. A többi, minden más, amit tiszta szívvel és lélekkel teszel valakiért, aki nélkül egyetlen percet sem bírsz ki, az a szerelem.
Ugye ismerik azt az érzést, amikor először néznek valakinek a szemébe, és az egész világ megváltozik? Amikor csak arra tudnak gondolni, hogy hát persze, ez az, amire egész életükben vágytak.
A szívemmel és az eszemmel akarlak szeretni. Ha e kettő külön úton jár, hazugságokat szül.
Eljön majd az a nap, amikor kevés lesz a vonzalom. Amikor nem lesz elég az, hogy van szikra. Nem fog érdekelni. Nem fogsz hinni neki, mert jól tudod, hogy szikrák lehetnek, de amilyen hirtelen jönnek, olyan hirtelen el is tűnhetnek. Megtanulsz mélyen a dolgok mögé nézni, józanul ítélkezni és nem hinni a varázslatnak. Lesz varázslat, de másképp. Az igazi varázslat a mélységből jön, nem a pillanatból - vagy ha mégis, az csak ideiglenes. Nem tart örökké.
Hallgatni kell a szívedre, ami ordítva kiabálja, hogy valami vagy valaki az életed része. Lehet, hogy nem most, hanem később, de az lesz. Csak ezért, és csakis ezért leszel türelmes. Másért nem. Jöhet akárki, kinevethet, megalázhat, te legbelül annyira erősen fogod érezni, hogyan fog történni, hogy senki sem tud benne megingatni. Senki. Na, onnantól kezdve viszont nincs előtted akadály.
Mindenkiben él egy aprócska szikra, és ezek a szikrák megtalálják egymást, bárhol legyünk is a világon.