Idézetek az igazságról
(1052)
Az igazsággal immár olyan ritkán találkozunk, hogy az arcába bámulva azt hisszük, csak egy újabb hazugságról próbálják elterelni vele a figyelmünket.
Időnként az igazság olyan bizarr, hogy lábujjhegyre kell állnod, és erőlködni, hogy felérd ésszel.
Csak a valónak igaz megragadásával válhat az író és művész szószólóvá, alakítóvá, teremtővé és változtatóvá. Író a valóságot csak az igazság megsértése nélkül közvetítheti.
Mindenkinek igaza van, aki hisz az igazában; csak annak nincs igaza, aki semmiben sem hisz.
Vannak némely alapigazságok, melyek már magokban oly tiszták és egyszerűek, oly világosak és kétségtelenek, hogy azokat bővebben fejtegetni csak azért is szükségtelen, mert a kinek kebelében azok visszhangra nem találnak, kit az ilyen alapigazságnak puszta kimondása meggyőzni nem képes, azt hosszas okoskodás sem fogja egy könnyen elvonni elfogult véleményétől.
A legtöbb embert nem érdekli, ha az igazságot mondod nekik, vagy ha hazudsz, amíg szórakoztatja őket.
Az igazság elrejtése mindig kísérti a lelket, és az egy kapcsolat halála.
Felelősek vagyunk egymásért, hazugságainkért éppúgy, mint kegyetlen szókimondásunkért.
Épp azoknak az igazságoknak a megismerése áll leginkább az ember érdekében, amelyeket a legkevésbé szeretne tudni.
Senki sem kíváncsi a valós történésekre. Az igazság mindig is összetettebb volt annál, hogysem könnyen eladható árucikk legyen belőle.
Az ábrándozás jól áll a bajusztalan ifjúnak, de hozzá nem illő a komoly férfihoz. A férfikorra jutandó emberiségnek a valót kell keresnie, melytől, ha arcza az ábrándozásánál sötétebb is, nem szabad visszarettennie.