Idézetek az igazságról
(1158)
Ahogy öregszünk, az igazság úgy lesz egyre sokszínűbb és egyre homályosabb, mintha egy régen lemosott ablakon keresztül szemlélnénk az egyre közönyösebbé váló külvilágot. Ami közben így válik egyre elérhetetlenebbé.
Az igazság semmit sem jelent, ha nincs kivel megosztani, az ember egész életében szünet nélkül kiabálhat az ég felé, semmi haszna nincs, ha senki nem jön oda meghallgatni.
Amikor a gyűlölködők a kinézetedre és a másságodra mennek rá, az azt jelenti, hogy nem tudnak másba belekötni. És ekkor tudod, hogy győztél.
Amint valaki azt mondja, nekem igazam van, te pedig tévedsz, máris lemond a párbeszéd lehetőségéről.
Nem létezik igazság. Az egy marhaság. Mindenkinek megvan a maga saját igazsága, az élet meg úgyis azt hozza, amit akar.
Paragrafusai a törvénynek vannak, nem az igazságnak, és (...) a kettő nem ugyanaz. Az erkölcs a vesztes korlátja és a legyőzött védekezése. Az igazság pedig absztrakt fogalom, és mindig annak az oldalán áll, akinél a hatalom van.
Nem azonosítom a valóságot az igazsággal. Ezt csak akkor tehetném, ha biztos lennék benne, hogy Isten teremtette és kormányozza az univerzumot, s akkor a keresztény tanításnak megfelelően egyedül benne van az igazság. Ha őt megtalálom, akkor a realitásban megtalálom az igazságot is. Nagyon szép gnosztikus gondolat. Ám én ma sajnos nem tudok már abban bízni, hogy egy rajtunk kívül álló személyben van letétben valamiféle igazság, aminek nekünk meg kellene tudni felelnünk. Ez ugyanis minden egyes személyben letétbe van helyezve.
Az igazságnak elég egyszer szellemben megjelennie, hogy aztán soha semmi se tudja megakadályozni, hogy mindent meghódítson és lángba borítson.