Irodalommal kapcsolatos idézetek
(1077)
A költészet a közember számára a szeme sarkából megpillantott egyszarvú - a megfoghatatlan váratlan villanása. Egy műszaki ember számára csak a pragmatikus megoldások elméssége jelenti a költészetet. A funkció elsőbbsége a formával szemben. Ez nem optimizmus vagy pesszimizmus - a félig tele vagy félig üres pohár - kérdése. Egy műszaki számára a pohár egyszerűen túl nagy.
Az írás, mint a hétfátyoltánc, mint a meztelenre vetkőzés fortélyos művészete, frivol és nemes játék, amely feloldozást ad hétköznapi gyarlóságaink alól. Ahogyan egyre mélyebbre merültem a történet írásában, úgy hullottak le egymás után az álarcaim, és teljesült ki mind jobban az a vágyam, hogy a valódi képmásomat hagyjam hátra magam után. Végül is az írás és a tánc ugyanarról a tőről fakad, mindkettőben a mozgás kimeríthetetlen ötletessége a lényeg, ugrásra kész test vagy ugrásra kész gondolat - egyre megy.
Ha (...) elég jó az író, az ember belekarolhat, és együtt korcsolyázik, bógnizik vele, az nagyon jó érzés.
Gyakorlott fordító mindenkiből válhat, anélkül is, hogy különösebben jó fordító lenne. A gyakorlott fordító végül is elő tud állítani mindenféle szöveget, ezek azonban mind egyformák lesznek. A jó fordító viszont azonosul az íróval, így a fordításai is különböznek egymástól, az alapanyagtól függően.
Az összes lehetséges épkézláb mesét már réges-régen elmondták többször is, mostanság már csak kavarni lehet.
Az írónak az a legnagyobb élménye, ha önmagára talál. Megtalálja a helyét. A hangját. Akkor tudja teljesíteni azt, amire született.
A beszélgetésnek, ha van ilyen műfaj, a köztesség a lényege: a két beszélgető közötti térben, a kérdés és a válasz köztes idejében történik meg. Kötetlennek tűnik, de van szerkezete; szakmai, mint egy tanulmány, de érezhetően személyes is. A stílusa pedig egyszerre viseli magán a nyilvános megszólalás és a magánbeszéd jegyeit.
Az utca népének nyújt könnyített feladatot a képregény, megkíméli és egyben elzárja őket az erőfeszítéstől.
Egy idézet forrás nélkül olyan, mint egy geológiai minta egy ismeretlen területről.
Az írásnak, az írástudóknak nagy felelőssége van, társadalmi felelőssége: minden, amivel az ember találkozik, a költészet témája. Márpedig életünk nagyobb részét a társadalmi, politikai gondok teszik ki, és ha valaki ezek kifejezéséről lemond és csak öntörvényű szóművészetnek gondolja a költészetet, az nagyon téved és nagyon megcsonkítja a saját életét és a saját művészetét is.
Van egy nagy problémám az írókkal. Ha egy írónak kiadták az írásait, és sokat eladott belőlük, akkor azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak kiadták az írásait, és csak közepes mennyiséget adott el belőle, azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak kiadták az írásait és épphogy csak eladott belőlük, akkor azt gondolja magáról, hogy baromi jó író. Ha egy írónak sohasem adták ki az írásait, és neki se volt pénze arra, hogy kiadja, akkor pedig azt gondolja magáról, hogy szenzációsan jó író. Az igazság azonban az, hogy nagyon kevés a valódi nagyság. Sőt, majdhogynem nem is létezik.
A világirodalom tele van emlékezetes nevekkel, bizonyságul, hogy semmilyen körülmények között nem mindegy, hogyan hívnak valakit. Olykor a hősi szerep is fölmagasztosít egy-egy köznapi nevet, én mégis azt hiszem, egy történetnek már eleve része az a hangulat, ami a névből árad és ami megmozgatja a képzeletet. Egy jól kitalált név a maga klímájával befolyásolja az eseményeket, könnyebb vele dolgozni, mert rendszerint magával hozza a képzeletbeli alak személyiségét is.