Irodalommal kapcsolatos idézetek
(1091)
Egy drámaíró, s ezt kevesen tudják, a következőkből áll: először is egy ötletgyárosból, akinek ki kell találnia a témát, s felépíteni a darab vázát; aztán jön a gürcölő, aki megírja a darabot; végül a gyűjtő, aki megzenésíti a dalokat, összeszedi a kórusokat és az együtteseket, és beilleszti őket a megfelelő helyzetekbe.
Ej, ti költők, mit tudtok az életről? Fogtok egy pohár vizet, az asztalra teszitek, oszt már álmodjátok is beléje a kicsi cseppet, mely kivájja a nagy sziklát. Meg az óceánt, amely elhordja a nagy hajót. Meg a szűziesen érintetlen tengerszemet. Meg a tavaszi záport, melyben kacagnak a szerelmesek. Meg még a hóolvadást, mely árvízzel sodorja el a házakat. A mosdás utáni tisztaságot. A szomjoltás jóérzését. A fagyból bejőve behörpölt leves zamatát. A lucskos bőrig ázást. A kád vizet, mely megöregíti ujjunkon a bőrt. Havat, latyakot, jeget, kocsonyát, fröccsöt. Könnyet, vért, sejtnedvet.
Egy jó előadás, tudományos munka vagy akár irodalmi mű szinte mindig tartalmaz idézeteket.
Az élet szenvedés, talán a rossz szövegek is azért íródnak, hogy erre emlékeztessenek.
A cél, amikor végül elérem, sohasem az, amit eredetileg elgondoltam. Mert minden probléma új választásokat hoz, és minden választás új problémákat vet fel, amelyekre megoldást kell találni, és így tovább. A költő a szíve mélyén mindig meglepődik, mi lett a verséből.
Egy jó író nem csak könnyed történetekkel vagy unalomig ismert csavarokkal szédíti olvasóit. Egy jó író egy teljes világot tár elénk, annak minden ízével és illatával együtt.
Az írók az életből lesik el az igaz történeteket, az olvasók meg aztán képesek véghez vinni, amit a regényekből vettek. A végén meg a lapok lehozzák a szenzációt.
A költő az az ember, aki létrát támaszt a csillagoknak, és hegedűjén játszik, miközben fellépked rajta.
Vannak írások, melyekről csak kétszeri elolvasás után derül ki, hogy megírni őket nem volt érdemes egyszer sem.
Fordítani annyi, mint hódítani. Egy nép meghódíthatja a másikat, ha annak irodalmát átülteti a maga nyelvére. Íme, a hódítás fennkölt és nemes módja. A meghódított nép nem veszít semmit, a hódító azonban gyarapszik és emelkedik.
Bizonyos szövegekben utólag lehet látni, hogy kicsit jobbak, mint az ember maga. Ha egy könyvben csak annyi van, amennyit az ember beletesz, az kevés.