Irodalommal kapcsolatos idézetek
(1124)
Az elbeszélés csak megcélozza a valóságot. Lövöldöz a valóság céltáblájára, aztán vagy eltalálja, vagy nem. És éppen ez az izgalmas benne. Az irodalomban minden lövés találhat, minden világos lehet, mármint akkor, ha az író úgy akarja, és a tehetsége is megvan az ábrázoláshoz. Egy valóságos történetnél viszont sohasem tudni, valóban úgy esett-e meg, ahogy elmesélik.
Az író az irodalmi mű alkotása, tehát a vajúdás folyamata során még nem tudja, mit fog felfedezni.
Az önéletrajz csak akkor jogosult, ha az író a személyes létezést az univerzális létezés szerves kiegészítő mikrokozmoszának érzi. Tehát nem arról ad hírt, ami vele és körülötte történt, hanem azt rögzíti, hogyan történt meg a világ benne.
Sem az irodalomban, sem a politikában egy ember mindent nem bírhat, s ki mindent akar bírni, erőszakot követ el saját tehetségén.
A költők - s kivált a nemzeti dalok szerzői - gyakorta évekkel megelőzik az orvosokat és a politikusokat, amikor a világ bajaira megtalálják a megfelelő nevet.
Fél század (...) elég biztos próbája már egy irodalmi műnek: ha még érdemes olvasni, sőt újra kiadni is, akkor bizonyos, hogy valami abban időtálló. Hiszen éppen ez az idő - az első fél század - szokott a legkegyetlenebb lenni irodalmi alkotásokkal: lerombol hajdani hírneveket, s újakat bukkant fel a feledésből.
Emberi ösztöneink azt feltételeztetik velünk, hogy a legtöbb dolog egyáltalán nem érdekes. A tévé távirányítójával váltogatjuk a tévécsatornákat, tíz adásba is belenézünk, míg az egyik mellett döntünk. A könyvesboltban húsz regénybe is beleolvasunk, aztán kiválasztjuk azt az egyet, amit akarunk. Megszűrjük, rangsoroljuk, megítéljük a lehetőségeket. Kénytelenek vagyunk ezt tenni, hisz rettentő sok választási lehetőség van. De ha az ember író akar lenni, nap mint nap meg kell küzdenie ezzel az érdektelenség-sugalló ösztönnel. A sampon nem tűnik érdekesnek? A fenébe is, muszáj annak lennie, és ha nem az, akkor is azt kell hinnem, hogyha elindulok ezen a nyomon, valami érdekesre bukkanok.
A jó írás nem azon áll vagy bukik, hogy mekkora meggyőző ereje van (...). A jó riport lényege abban áll, mennyire képes bevonni az olvasót, lekötni a figyelmét, gondolkodásra késztetni, akár azzal, hogy bepillantást enged neki más emberek gondolkodásába, még ha a végén arra a következtetésre is jut, hogy ő maga köszöni, nem igazán szeretne a riportalany fejével gondolkodni.
A jó vers valami ami kitölti az ürességet
a bordák mögött és rájössz
hogy egyedül vagy egész.
A szavak annak a személynek a szellemi tulajdonát képezik, aki leírja őket. Kevés ennél egyszerűbb etikai szabály létezik.
A szépírás (...) ugyanazon képességeket követeli meg művelőjétől, amelyekkel az értő olvasó is rendelkezik.
Szigorúan nézve a vers a fölösleg az életedben, de enélkül nem lennél ember. A sok muszáj, kell, lótás-futás közt egy kis pihenés. Csodálkozás az életen. Egy fűszálon. A szerelmen.