Irodalommal kapcsolatos idézetek
(1153)
A műnek helyt kell állnia önmagáért, az író alakja csak maradjon valahol az olvasói sejtelmek ködében.
A vers olyan, mint az ementáli sajtban a lyuk, igazából a lyuk a titok, azt a sajtot veszem meg, amelyik tele van lyukkal, mégis a sajtot eszem, nem a lyukat.
A verseket át is kell élni.
Szenvedni kell érteik sokat.
Könnyekkel kell végigöntözni
az összecsengő sorokat.
A boldogság, az néma jószág.
A boldog költő hangtalan.
Akkor beszél a költő lelke
mikor halottja, gyásza van.
Ha bárki művész vagy feltaláló bármiféle műben egységet és összhangot ér el, gondolatban mindig egyszemélyes közönségnek dolgozik.
Az ember semmit nem szop az ujjából. A valóságból merít, szüksége van rá, mert az a legnagyobb szerző.
A költő hangjának nem pusztán az ember ábrázolását kell szolgálnia. A fennmaradását és boldogulását segítő támaszok egyike is lehet.
Nem cseng a kard, nem dörg az ágyú,
A rozsda-álom lepte meg;
De tart a harc... a kard s az ágyú
Helyett most eszmék küzdenek.
A létező dolgokról írni, megpróbálni szavakba zárni egy színt, egy illatot, egy hangot, kicsit olyan, mint Schubertet játszani, miközben Schubert maga is a teremben ül, és talán gúnyosan mosolyog a sötétben.