Irodalommal kapcsolatos idézetek
(1104)
Még ha az író maga jó ember is, ha a könyv maga jó meglátásokat tartalmaz is, végső soron minden könyvet státuszszimbólumként dobnak piacra, és a marketingben valamilyen mértékig minden író részt vesz. Feltehetőleg így hoz pénzt ez az iparág.
Jó, ha valaki ismeri a technikákat, a fogásokat, a trükköket, de ahhoz, hogy igazán maradandó írások szülessenek, valami olyasmi is kell, amit csak egy ember tud belerakni az írásba - az emberség.
Az a költészet funkciója, hogy megtisztítsa a szavakat, és újra felragyogtassa őket a saját jelentésükben.
Ha egy tárgy elkészül, az gyönyörű evidencia: megvan, és elfoglalta helyét a világban. Egy versnél sokkal nehezebb azt a pillanatot megtalálni, amikor készen van.
Az ősember óta nagyjából ugyanazokat a történeteket ismételgetjük, bármilyen sivár is ezt belátnunk. Tesszük mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy ez a mi egyedi, megismételhetetlen történetünk, és ez csak velünk eshetett meg.
Nincsen hangzatos válasz arra, hogy milyen a világ. A történet sosem válik igazsággá. Nem válaszolhat arra, hogy milyen a világ, de a válasz lehetőségét megteremtheti.
Ahogy az ember tud vonzódni egy olyan filmhez, aminek tulajdonképpen nincs igazi cselekménye, nem történik semmi, egyik helyről a másikra mennek, és mondjuk csak a szereplők nagyon közeli és finom arcjátéka tükröz valamit a háttérben zajló drámából, úgy a történetmesélőnek sem mindig a cselekményre kell fókuszálnia.
Az én önéletrajzom sokkal inkább az, amit én írok, nem ami velem, estleges személlyel, megesik. Önélet az, amit én hozok létre. És ha ezt megértjük, onnantól teljesen mindegy, hogy én mit éltem meg fizikailag az életemben.
Az igazi, jó gyerekirodalomban megvan a gyerek spontaneitása, humora, és ott van, nem tolakodóan, a felnőtt tudása, arányérzéke is.
Az biztos, hogy a gyerekkori olvasmányok meghatározóak, hogy egy erős benyomás aztán el tudja dönteni, hogy valaki olvasóvá lesz-e. Ha beszippantja egy könyv, és megérzi, micsoda boldogság egy történet örvényének legmélyébe kerülni, akkor később is keresni fogja ezt az érzést. A vers pedig, szerintem, olyasfajta örömet tud ébreszteni, otthonosságot és vágyakozást valami idegenség iránt, mint egy titokzatos, állandóan kísértő dallam, ami vissza-visszatér az emlékezetünkbe.
Az irodalmi rejtélyek okai sokféle tényezőben kereshetők: az író bonyolult jellemében, az életrajz homályos pontjaiban, az életmű alakulásának megmagyarázhatatlan fordulataiban. Jellemhibák, eltitkolt vonzalmak, betegségek, életrajzi és történelmi katasztrófák, ideológiai pálfordulások, vallási vagy politikai megtérések eredményezik valamely életmű nehezen megfejthető vonatkozásait.
Én a vers szövegét mindig úgy értelmezem: ez is valamit elmesél, mintha egy filmet néznék meg. És amit én látok, azt próbálom mással is láttatni. Igyekszem létezővé tenni, életre kelteni a helyzetet, amit a szöveg megmutat. Nem biztos, hogy így kell verset mondani, de én így tudok, engem a vers így érdekel. És csak azt tudom jól elmondani, ami valamiért közel áll hozzám, ami valahogy megfog.
Egy drámaíró, s ezt kevesen tudják, a következőkből áll: először is egy ötletgyárosból, akinek ki kell találnia a témát, s felépíteni a darab vázát; aztán jön a gürcölő, aki megírja a darabot; végül a gyűjtő, aki megzenésíti a dalokat, összeszedi a kórusokat és az együtteseket, és beilleszti őket a megfelelő helyzetekbe.