Istennel kapcsolatos idézetek
(912)
Nem tudjuk, hogy van Isten, de azt már sejtjük, hogy becsületére válna, ha nem volna. Mert ha csakugyan van, akkor valószínűleg nem ért a mesterségéhez.
Az egyházak által általánosan elfogadott az Úr dicsérete. Tegyük fel a kérdést: mi szükség van erre? A ma elképzelt Istennek vajon tetszésére van az általa teremtett lények hozsannája? Kell-e neki a mi nagyrabecsülésünk és imádatunk? Nem valószínű. A mindenek fölötti: a legnagyobb. Csak a pánikban uralkodó embernek van szüksége hűségnyilatkozatokra, széptevésre, magasztaltatásra, hogy uralomra jutásának körülményeit, haragosai és ellenlábasai ellenszenvét, fokozódó irigységét elhessegethesse. Ha a Mindenek Ura önmagában nagy, utolérhetetlenül mindent tudó, segíthetünk-e neki ajnározásunkkal szebbé, emberibbé, igazabbá tenni a világot? Tulajdonságaival ellentétes, hogy kérje, elvárja, elfogadja imádságainkat, mert a mai emberhez is méltatlan a tömjénezés és az öntömjénezés is. És mert a saját képére teremtett bennünket, illetve a magunk képére teremtettük Őt, az ilyenfajta viselkedés ma már nem lehet ínyére.
A tévéhez antenna és adás kell, ám néha rossz az adás. Nem tudjuk, miért, de olykor egyszerűen nem működik. Ugyanígy van, amikor imádkozunk. Isten olykor erős, világos jelet küld nekünk. Jól átjön. Érezzük az összeköttetést, rá vagyunk hangolódva, közvetlen a kapcsolatunk. Máskor viszont legfeljebb annyit mondhatunk: "Nem megy, de legalább megpróbáltam."
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha hinnék istenben! Na, nem mintha bármi okom lenne rá. Ha létezik is, egész biztosan totál diszfunkcionális alak. Semmiben, soha nem segített.
Az istennel akkor se szabad közölni, hogy blőd, ha valóban nagyon buta, mert az isten hatalmas, sértődékeny, és minden lehetősége megvan arra, hogy elégtételt vegyen.
Nem figyel az Isten arra, amire
Figyelnie kéne, nincs ránk ideje,
Elfelejtett minket, nem kerestük rég;
Hideg szelek fújnak, haragos az ég.