Istennel kapcsolatos idézetek
(793)
Sosem tudhatjuk, hogy a legmélyebb fájdalmaink vagy megaláztatásaink kiknek segíthetnek. Hisz Isten útjai kifürkészhetetlenek, ezért ha valakit szívat, abban biztosak lehetünk, hogy jó okkal teszi.
Túl fogsz jutni rajta. Nem lesz fájdalommentes. Nem fog gyorsan menni. De Isten jóra használja majd ezt a zűrzavart. Addig is ne viselkedj ostobán vagy naivan! De ne is ess kétségbe! Isten segítségével túljutsz rajta.
Isten előtt éppoly kedves, akár embert, akár állatot védenek meg a szúnyogoktól.
Az az igazság, hogy nekem éppolyan nyugtalanító, ha arra gondolok, hogy van Isten, mint ha arra gondolok, hogy nincs. Akkor inkább nem gondolok az egészre.
Istennek természetesen lehetett valamilyen számunkra ismeretlen indoka arra, hogy az élet és az értelmes élet kifejlődését egy olyan jellegű folyamatra "bízza rá", mint a darwini értelemben vett evolúció. De amit mi egy mindenható, mindentudó és erkölcsileg tökéletes lény indokairól át tudunk gondolni, az arra mutat, hogy egy ilyen lénynek plauzibilis indokai lennének arra, hogy ne ezt tegye, hogy vagy a speciális teremtés, vagy pedig egy céljainak sokkal inkább megfelelő, az általunk ismerttől egészen eltérő jellegű evolúciós folyamat mellett döntsön, amikor élőlényeket akart létrehozni. Ezért - ha nem is az evolúció puszta tényéből, de az evolúció bizonyos általános sajátosságaiból - indokoltan és nagy valószínűséggel következtethetünk arra, hogy nincs ilyen lény.
- Mi talán nem mindig fogjuk fel, de istennek van egy terve.
- Igen. Tudom. De miért hiszi mindenki azt, hogy az egy jó terv?
Sokkal logikusabb azt feltételezni, hogy ha van Isten, az a változatos emberi működésében leli örömét, és nem birkanyájként viselkedő önállótlan, szerencsétlen lényt kívánt teremteni.
Isten tisztelete majdnem olyan haszontalan, mint a nap imádata: imák és könyörgések nem használnak egyiküknél sem. Isten hatalmas és elérhetetlen, egy teremtő, akinek már nincs mit teremtenie, egy atya, aki már évekkel ezelőtt elvesztette érdeklődését a gyermekei iránt.
Mindannyian hibázunk néha. Te, én, Mozart, Messi, Ronaldo, Barack Obama, még a Jóisten is.
Mi rosszat tettek ártatlan gyermekek, akiket elpusztított a tengerár? Mit vétett a csőlakó, hogy az általad adott életet vegetálássá alacsonyítsd? És miért nem vigyázol a békára, a csigára, a bogárra, amely nem tudja átmenteni az életét az út túloldalára az autóáradatban? Kérlek, világosítsd meg az elmémet, miként értelmezzem a háborúkat? És a gyűlölködést? Csak sejtem, hogy Te vagy az első dialektikus, és minden a maga ellenpárjával értelmezhető: a háború a békével, a gyűlölet a szeretettel, a halál az élettel, a sötétség a világossággal, a mélység a magassággal, Te pedig a Sátánnal.
Isten (...) a távolságával gyógyít és ad reményt, bármennyire is érezzük a közelségét.
A szavak, amelyekkel meghatározzuk a teremtőt, tükrözik, milyennek látjuk magunkat. Ha Istent félelmetesnek képzeled, aki előtt folyton szégyenkezned kell, ez azt jelenti, hogy tele vagy félelemmel és bűntudattal. Ha viszont Istent szeretetteljesnek és könyörületesnek látod, ez azt jelenti, hogy te is ilyen vagy.