Idézetek a játékról
(96)
A játékban nem az számít, hogy ki nyer vagy ki veszít. Nézzük például a bújócskát. Hogyan tud az nyerni, aki elbújt? Hogy nem találják meg? (...) Egyszer bújócskáztam a nagymamámmal, bár ő állítólag erről nem tudott (...). 3 napot töltöttem a fáskamrában, amikor rájöttem, hogy nem éri meg mindenáron nyerni. Szóval előjöttem és veszítettem. Nagyon fontos lecke volt.
Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint mikor egy gyerek ül a képernyő előtt, és egyedül játszik. Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben.
Egy verseny olyan, mint egy művészeti alkotás; alkotás, ami a technikán és a munkán kívül inspirációt is igényel, hogy aztán elégedetten szemlélhessük. Egyúttal mulandó is, olyan, mint egy buddhista mandala, élvezhetjük a megalkotása közben és a csúcspontján is, de amint elérte a tökéletességet, örökre eltűnik, mert lehetetlen lenne ugyanazt a versenyt még egyszer megalkotni. Lehetnek hasonló versenyek, átélhetünk hasonló érzelmeket, érezhetünk ismerős érzéseket, de sohasem ugyanabban a formában, mert az inspiráció mindig más formák felfedezéséhez vezet minket.
A rajtnál mindannyian egyenlők vagyunk. Nem lehet különbséget tenni az emberek között az alapján, amit korábban elértek, mert csak az lehet a mérvadó, amit most képesek bizonyítani.
A győzelem íze magával ragad, függővé tesz, mint valami kábítószer, az ember szeretné újra meg újra átélni, és nem tehet semmit, muszáj újra nekikezdeni a folyamatnak, hogy hónapok, talán évek múlva ismét érezhesse azt a néhány pillanatot, a rendkívüli erőt és érzelmi törékenységet, a feltörő boldogságot.
Az, amit a fiúk a "verekedős játékok" alkalmával elsajátítanak, minden hímnemű számára lényeges lecke: miként lehet mókázni, zajongani, még akár bedühödni is, és ugyanakkor tudni, hogy mikor kell megállni. A férfiak számára, aki együtt élnek a tesztoszteronnal, mindez létfontosságú. Ha férfitestben élsz, meg kell tanulnod, hogyan irányítsd azt.
Az igazi férfi az, aki uralkodik magán és a viselkedésén. Ezt pedig, legalábbis részben, akkor tanulja meg, amikor papájával (...) a nappali padlóján birkózik.
- Néha akkor is játszunk, ha tudjuk, hogy veszíteni fogunk.
- És néha feladjuk, pedig tudjuk, hogy nyerhetnénk is.
A gyermetegség nem más, mint komolyan viszonyulni a semmiségekhez, meg azokhoz az őszinte érzésekhez, amelyeket a semmiségek ébresztenek. A gyermetegség feltétlenül öntudatlan érzés. Ha a felnőtt egy adott pillanatban felfogja saját gyerekességét, és folytatja a játékot - egy pillanat alatt máris kényeskedő, kellemetlen lénnyé változik. De az öntudatlan gyermetegség elbűvölő.
Az, aki nyer a játékban, nyer az életben is; mindkettőben ugyanazok a tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy az ember biztosítsa a felsőbbrendűségét.
Az igazi szerencsejátékosnak ahhoz, hogy érezze, igazán él, kell az az izgalom, hogy elveszíthet mindent.
Ha az ember cinkelt lapokkal játszik, megnyerhet minden partit, de így nincs értelme játszani.