Idézetek kedvesemnek
(1608)
Szférák zenéje ez! Világzene,
mely szép testedben hangszerre talált
vagy e természet minden kelleme,
mely ezelőtt az űrben szerteszállt,
csillagok közt e drága testre várt,
hogy egybegyüjtse, mint a drága lencse
magába gyüjti mind a napsugárt
s a bámuló világ elébe öntse:
tevéled élni és csak látni is szerencse.
Hatalmas a készülődés... az utcákat hetekig díszítik, az árusok standjait sorban helyükre állítják, szervezik a programokat, színpadot építenek. A boltokban egyre nagyobb a nyüzsgés, a sorban állás, a türelmetlenség. Mert mindenki készülődik. A nagy napra. Az ünnepre. Amitől minden évben valami nagy érzést vár az emberiség, és vagy megkapja, vagy nem. Én megkaptam. Nem hosszú készülődés után, nem csak egy napra. Egy pillanatban, minden pillanatomra. Az érzést. Az igazi érzést. Téged.
Kevés állandó dolog volt az életemben, és te voltál az egyik. Talán az egyetlen jó. Azt hittem, sohasem fogom megismerni a szerelmet, de te megmutattad nekem, milyen érzés szeretni valakit, és szeretve lenni.
Fülemüle, hallom az énekedet,
Páncélom mögül a szép lelkedet,
És veled dalol a szívem.
Jer, jer, és felelj nékem rögtön:
Hogyan bánjak én teveled e földön?
A szépség és a szörnyeteg c. film
Sokszor, ha rosszul aludtam és felébredtem, közelebb húzódtam, és veled aludtam vissza. Te mit se tudtál róla. Csak sóhajtottál vagy arrébb fordultál az ágyban, én pedig úgy helyezkedtem, hogy a kezem, a lábam, mindegy, csak valamim hozzád érjen. Nem szerettem távol lenni otthonról. Ha tehettem, minden vidéki vagy külföldi utat elkerültem. Nem tudtam pihentetően, feltöltődve aludni nélküled. A soron következő naphoz te kellettél. Ha úgy tetszik, éjszaka vettem magamhoz az adagomat, belőled.
Volna az ifjúság s a szerelem örök,
Vele együtt végtelen, kortalan az öröm,
Ezen mámor uralja mindig elmémet,
Hogy veled élhessek és szeresselek.
Úgy szólnék hozzád az időn át,
Mint egy angyal, és te nem tudnád,
Hogy amit álmodsz, az üzenet
Éntőlem teneked.
Az úton ezerszer botlottam el,
Soha senki nem segített fel.
Tovább futni nem tudok,
Érted jöttem, itt vagyok,
Közelebb már nem jutok hozzád.
Te vagy az élet szent igenje,
Lázongások elpihent csendje,
Termékenyítő, gazdag béke,
Viharvert lelkem menedéke.
Chaosz voltam csak, reád várva,
A végtelen tévedt paránya.
Célt, értelmet te adtál nékem,
Azelőtt csak voltam, nem éltem.
Boldogan elfutnék veled én egy sűrü vadonba,
hol soha ember még nem taposott utakat.
Mert te a búban öröm s ragyogás vagy az éji sötétben,
társ a magányban, csönd, s gondok után pihenés.