Idézetek kedvesemnek
(1445)
Sose mi alakítjuk a világot (...). A világ alakít minket. (...) Engem te alakítasz, és a világomat is.
Lennék a takaród, mely minden este veled van,
Lennék egy csillag, minden éjjel terád ragyogna.
Ha már túljutottam minden hegyen
Hogy ajkad számról mintát vegyen
Volna-e kedved megöregedni
Énvelem...
Hosszú álomból ébresztettél fel.
Lehet, álom csak, mikor két karod átölel.
Veled érzem úgy, hogy a lelkem súlytalan,
szívem meztelen.
Zuhanunk, szoríts most engem.
Ha egyszer cserbenhagy a képzelet,
és utam folytatni már nem lehet,
Szétszórom könnyű szívvel mindenem,
ha te ott leszel velem.
Szebb vagy, mint bármelyik történet, amit hallottam, vagy bármilyen dal, amit bárd költhet. Szebb, mint egy hegycsúcs, szebb, mint egy gleccser, szebb, mint egy frissen behavazott mező hajnalban.
Veled, érzem, új élet vár,
Rám ragyogsz, mint a napsugár,
Veled szép minden, nálad jobb nincsen,
Legyél az én kincsem.
Mikor a szemedbe nézek, a külvilág megszűnik körülöttem. A mámor ölelésében kábultan bolyongok tekinteted édenkertjében.
Ameddig kezedet szorítom,
világunk még közös.
Te hol kezdődsz, én hol végződöm?
Az összes kontúr oly ködös.