Idézetek kedvesemnek
(1636)
Ha jősz, lángok emésztenek;
Ha mégy, kinok öldöklenek;
Éltem csak gyötrelem.
Jőj és ne menj, s napom virad,
Vagy menj s ne jőj, úgy nyugtomat
Siromba' meglelem.
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak hogy lényink egyesüljenek.
A pók kirohanása
amikor megrezzen a háló
a háló rezzenése
amikor beleragad az áldozat
érkezésed
amikor megcsillan a lélek.
Szerelmem, drága szerelmem,
elzártalak téged
mélyre,
hogy fájdalmunk senki se lássa,
hogy sóhajunk senki se hallja,
s hogy minden éjjel,
míg odakint tücskök zenélnek,
dédelgesselek,
szívemhez öleljelek téged.
Csillagok letűnnek,
az idő elpereg.
Szeretlek, míg szivem dobog,
szeress, amíg lehet.
Megszeretem a szemedet;
harmatos bársony éjjelét,
pillái félénk ringását,
mélysége rám néző kegyét.
Megszeretem a két kezed,
ha tép, ha ringat, ha ölel;
ujjadban a lágy lüktetést,
finom rezzenéseivel.
Óh, áldott béke e gyönyörű esti csendben!
Szemem visszafelé nézi az éveket,
és oly tökéletes egyszerre életed,
hogy könnyes hódolat remegi át szerelmem.
S mint mikor még csupán jegyesed voltam: ím,
térdelve hajolok ma is kebled fölé, hol
édes szived dobog, és az ujjaim épp oly
tiszták és szűziek, mint gondolataim.
Ébredj, rólad zeng a szívem,
ha közel vagy, oly örömmel,
mint sóhajtva daloló fák
eperérés hónapjában.
Ha olyan vagy, mint a bomló felleg,
én akkor is, mindig, megölellek.
Ha olyan vagy, mint a tömjén füstje,
te leszel a hajam ezüstje.
Ha olyan vagy, mint az esti pára,
csókot lehelek a bokádra.
Amikor először láttam a mosolyodat,
Kigyúltak a fények, és kisütött a nap,
A félelem helyére boldogság lépett,
A szívemben őrzöm e gyönyörű képet.
Jó reggelt! Ebben az ágyban csak én lakom, de várj!
Itt van hely, ha kéred!
Jó reggelt! Még csak fél napja ismerlek, de már
Nem bánom, hogy élek.
Megszerettem szépségedet,
De még inkább szép lelkedet,
Szeretlek én oly igazán,
Mint engem az édesanyám.
Nem óhajtok én egy tavaszt,
Hogy véled átmulassam azt,
Sem egy tavaszt, sem egy telet,
Hanem egész életemet!
Szemed tavában örökös szivárvány,
az élet örök édessége gyullad
és balsorsom fölött felhőzve hullat
szívemre fényt a menny és föld határán.
Tükörbe néztél, Kedvesem,
s már ott se voltál perc alatt,
szemembe néztél csendesen,
s arcod örökre itt maradt.