Idézetek kedvesemnek
(1661)
Sokféle nő létezik a világon. Vannak szelídek és figyelmesek. Vannak rakoncátlanok és akaratosak. Vannak nők, akik visszafogottak és félénkek. Vannak, akik bátor és félelmetes megjelenésűek. Minden nőnek megvan a maga egyedi személyisége. De tudod-e, hogy miután találkoztam veled, minden nap képes vagy megmutatni egy új oldaladat? Néha összezavarodok, hogy milyen nő vagy valójában. Miért van az, hogy minden nap más, csodálatos tulajdonságot tudsz megmutatni, hagyod, hogy lassan észrevegyem őket?
Óh, mert nálad nem drágább nekem édesanyám se;
nélküle élni? minek? semmi se kellene már!
Te vagy az otthonom, óh (...), csak te
mindenem, életem és minden időm öröme!
Miért szép a vén világ,
Ha végre látlak én?
Kínálhat életem új csodát,
De nézni vagy várni rád többet ér.
Köszönök minden szépet,
köszönöm a jóságodat, a tisztaságodat
s mindazt, akivé lehettem általad.
Köszönöm, hogy boldoggá tettél,
a világot varázsoltad szebbé.
Most kezed kezemben megpihen
csak sodródunk, közös rezgés a semmiben
látlak - pupillám megremeg
a fény fotoncsöndben lebeg.
Egyszer is ha
rád tekintek (...), nincs egy árva
hang sem a számon,
béna lesz nyelvem, puha tűz szalad le
testemen, belső zavaros zenétől
cseng fülem nyomban, s a szememre kettős
éjszaka száll le.
Énnekem oly kicsi kell, hogy szépnek lássalak, édes:
annyi csupán, hogy légy gyakran a látogatóm.
Kérded, hány ölelésed kéne nékem
ahhoz (...), hogy szívem betelljék?
Kérdjed, hány a homokszem a kiégett
pálmás Libya messze sivatagján,
hol bús nap tüzesíti ős királyok
sírját, s templomok ódon kőpárkányát,
kérdjed, hány lesi csillag titkos éjen
emberek gyönyörét, s dugott szerelmét.
Nem lehet e földön hűség több oly igaz és nagy,
mint amilyen hozzád rab húsomat kötözi.
Életem, esküdözöl ma nekem, hogy víg szerelemben
élsz te örökre velem, s élhetek én teveled.
Istenek, adjátok, hogy igaz legyen ez - ne igéret,
mondja ma őszintén, lelke lehelje a szót,
hogy le ne hulljon e szent kötelék rólunk soha többé,
tartson e hű szerelem, védjen egy életen át.
Ne szeress, ne legyen rám gondja szívednek,
mely még pár nap előtt híven epedt szívemért,
hogyha egész fiatalságom ezer ostobasága
jobban bánt valaha, mint az a tegnapi egy
bánt: hogy csóktalan elmentem tőled haragomban,
és letagadta magát ajkamon a szerelem.
Hát, hogy még élek s a bajoknak is ellene állok,
és a halálvágy még nem vesz e szíven erőt,
hála neked, Múzsám! Most már egyedül te vigasztalsz,
megszabadítsz gondtól, s írt sebeimre te adsz.