Idézetek kedvesemnek
(1640)
Tetszel, illesz is hozzám,
neked már nincsen sorszám,
díszpáholyban van a helyed,
sőt mi több, az egész termet
és mellé minden percet
megkapod, és ülök veled.
Nem látom rajtad a ruhákat, sohasem látom, ezért teljesen mindegy, hogy drága öltözetet viselsz-e, vagy sem. Nem látom a vizes hajadat, csak az ujjaim között érzem a tincsek érintését. Nem látom a sápadt arcodat, gondolatban a szád ízét érzem. Minden érzékemet egyszerre támadod meg, te nő. Sokkal több vagy, mint csupán egyetlen apró részlet.
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak, hogy lényink egyesüljenek.
Ha jősz, lángok emésztenek;
Ha mégy, kinok öldöklenek;
Éltem csak gyötrelem.
Jőj és ne menj, s napom virad,
Vagy menj s ne jőj, úgy nyugtomat
Siromba' meglelem.
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak hogy lényink egyesüljenek.
A pók kirohanása
amikor megrezzen a háló
a háló rezzenése
amikor beleragad az áldozat
érkezésed
amikor megcsillan a lélek.
Szerelmem, drága szerelmem,
elzártalak téged
mélyre,
hogy fájdalmunk senki se lássa,
hogy sóhajunk senki se hallja,
s hogy minden éjjel,
míg odakint tücskök zenélnek,
dédelgesselek,
szívemhez öleljelek téged.
Csillagok letűnnek,
az idő elpereg.
Szeretlek, míg szivem dobog,
szeress, amíg lehet.
Megszeretem a szemedet;
harmatos bársony éjjelét,
pillái félénk ringását,
mélysége rám néző kegyét.
Megszeretem a két kezed,
ha tép, ha ringat, ha ölel;
ujjadban a lágy lüktetést,
finom rezzenéseivel.
Óh, áldott béke e gyönyörű esti csendben!
Szemem visszafelé nézi az éveket,
és oly tökéletes egyszerre életed,
hogy könnyes hódolat remegi át szerelmem.
S mint mikor még csupán jegyesed voltam: ím,
térdelve hajolok ma is kebled fölé, hol
édes szived dobog, és az ujjaim épp oly
tiszták és szűziek, mint gondolataim.
Ébredj, rólad zeng a szívem,
ha közel vagy, oly örömmel,
mint sóhajtva daloló fák
eperérés hónapjában.
Ha olyan vagy, mint a bomló felleg,
én akkor is, mindig, megölellek.
Ha olyan vagy, mint a tömjén füstje,
te leszel a hajam ezüstje.
Ha olyan vagy, mint az esti pára,
csókot lehelek a bokádra.
Amikor először láttam a mosolyodat,
Kigyúltak a fények, és kisütött a nap,
A félelem helyére boldogság lépett,
A szívemben őrzöm e gyönyörű képet.