Idézetek a képzeletről
(619)
Könyvek lapjai között töltöttem az életemet. Emberi kapcsolatok hiányában papírszereplőkkel létesítettem kapcsolatot. A leírt történetek által éltem meg szerelmeket és veszteségeket, képzettársításokban tapasztaltam meg a kamaszkort. (...) Betűkből vagyok, mondatokból kreált karakter, kitalált történetek alakította képzelettöredék.
Egyetlen utazó sem kerülheti el, hogy visszásan érezze magát a mély katlanokban, a festők pedig beleborzonganak, ahogy a vászonra viszik a sűrű erdőségeket, melyek rejtélyességét éppúgy érzékeli a lélek, mint a szem.
Egy bizonyos ponton túl az ember képzelőereje csődöt mond. Hogy is szokták mondani? Jobb bele sem gondolni.
Évekig emlékekből és a fantáziám alkotta jelenetekből éltem, csak ez maradt, nem volt más kapaszkodóm. A boldogtalanok trükkje ez, ami mindig beválik.
Európa gazdag örökséget tudhatott magáénak tündérmesékből, amelyeket - néha szinte valóságos, máskor gyönyörűséges képzelet szülte - beszélő állatok népesítettek be, hogy a gyermekek fantáziáját lángra gyújtsák, a felnőtteket pedig visszavarázsolják a gyermekkor dédelgetett odújába.
A költő gyermeki képzelettel és lelkülettel rendelkezik, és vezéreljék is bármilyen mély gondolatok, a világról alkotott benyomásai közvetlenek. Vagyis nem "leírja", hanem feltárja a világot.
Napról napra gazdagítottam a pozitív képek gyűjteményét, a képzeletbeli fényképalbumot, amellyel új világszemléletet alkothatok magamnak.
Már nem ijeszt meg a fantáziám, amióta láttam, hogy a valóság sokkal rémisztőbb tud lenni.
Az eszkimó eredetlegendák némelyike szerint a világ úgy keletkezett, hogy amikor az egész földet csak óceán borította, egy kacsa lebukott az aljára, és a csőrében egy darab földdel tért vissza, amit szétszórt a felszínen. Ebből lett a szárazföld. A kacsát épp ezért egy rakás eszkimó törzs tekinti totemállatnak.
A tények gyakran túlszárnyalják a fantázia világát - merészebbek, furcsábbak, mulatságosabbak és vadabbak -, ezért nehezen lehet elkülöníteni egyiket a másiktól.