Idézetek a képzeletről
(592)
Mindenki máshogyan menekül. Néha könyvekbe menekülünk, néha az álmainkba.
Az ördög ámítása, hogy azt látjuk, ami nincs, és nem látjuk, ami az orrunk előtt van.
Mindig vannak hívei annak, hogy a gyerekeknek gyönyörű rajzokat kell készíteni, részletgazdag, tökéletes alkotásokat, hogy nézegessék, hogy fejlődjenek. Megint másik társaság - én vagyok a másik társaság - azt mondja, hogy a gyerekeknek sokszor a jelek is elégségesek, mert olyan érzékeny a belső látásuk, hogy nem szükséges kicikornyázni, pontosan tudják, hogy miről van szó.
Nem a várakozással van a baj, hanem azzal, hogy mi mindent képzel el közben az ember.
Hihetetlen, milyen távolságokat képes bejárni az elme, miközben a test szinte magától, tőle függetlenedve működik.
A képzelőerő az igazi hatalom. Minden a képzeletünkből lett. Az ember kitalálta a kereket, aztán megalkotta. Kitalálta az űrhajót, a vasutat, vagy azt, hogy azon a téren az az épület álljon. Ezeket mind a fantázia szülte. A fantázia befolyásolja, alakítja a valóságot.
A világon minden gyermek azt képzeli, hogy fantáziavilága egyedülálló. A pszichiátria azonban tudja, hogy a szubjektív fantázia örömei és rettegései az emberiség közös öröksége.
Lenyűgöző találmánynak tartom az ajtókat. A határtalan képzelőerő bejáratát jelképezik. Mielőtt kinyitnánk egy ajtót, addig a végtelen lehetőségek tárháza rejtőzik mögötte, és csak amikor kinyitjuk, akkor válik valósággá.
Az elképzelt jó mindig szürkének, unalmasnak, egyhangúnak tűnik, de az elképzelt rossz izgalmas, érdekes. Ám a megélt rossz valójában kiéget, tönkretesz, lehúz, bemocskol; a megélt jó ellenben felemel, kivirágoztatja szívedet, gazdagabbá tesz.
Nincs nagyobb gyönyörűség, mint amikor egy kapcsolat új még. Titkok vagyunk egymás számára, olvasatlan könyvek. Mi mindent képzelek rólad! Mi mindent vetítek rád és beléd! Még nem ismerlek. Még csak az vagy, akit sejtek rólad, akinek képzellek, és akit álmodok beléd.