Idézetek a képzeletről
(573)
Az ember ne képzeljen el olyan épületet, amit nem képes megépíteni, és ne írjon olyan zenét, amit nem tud eljátszani.
Van, aki mindenét mozgósítva próbálja elképzelni a szabadságot, más viszont a pórusaiban hordja. És a két tudás sosem lesz azonos.
Az unatkozásnak az a következménye, hogy az ember előre, a jövőbe vagy hátra, a múltba réved, vagy oldalvást, a képzeletvilágába.
Most már mindennek vége
Tündérregénknek vége
Eltünt az árnyerdő éke, lomb virág
Lelkünkben az erdők sűrűje és a lomb
láttalak
fényalak.
Leplembe burkolva könyökemre dűlök,
Kanócom pislogó lángjait szemlélem,
A képzelet égi álmába merűlök,
S egy szebb lelki világ szent óráit élem.
Amit általában képzeletnek tartunk, az lehet, hogy a világ legnagyobb realitása, és a mindenki által elismert valóság lehet, hogy a legrémesebb lázálom.
Nem szárny ez s nem madár, nem szél, csak éjszaka,
Csak a nemlétező neszek káprázata.
A fantáziavilágot nem kinőni, hanem ápolgatni kell, hogy minél messzebbre érjenek ágai.
Ha az ember lehunyja a szemét, és olyasvalakire gondol, akit szeret, nem a hajszín, a szemszín meg a személyi igazolványba kerülő egyéb adatok összessége jut eszébe. Inkább mindenféle apróságok bukkannak elő a tudata mélyéről, olyan dolgok, amikről nem is gondoltuk volna, hogy elraktározzuk őket.