Idézetek a képzeletről
(596)
Bármit olvasunk, azt a képzeletünkben is meg kell teremtenünk magunknak, és az, amit megteremtettünk, teljesen más lesz, mint amit valaki más ugyanannak a könyvnek az olvasása során megteremt. Emiatt nevezik az olvasást újrateremtő, újraalkotó folyamatnak, mert bármely mű értelmezése a saját élettapasztalataink, emlékeink, sérelmeink, örömeink függvényében történik.
Az embereknek a valóságot és a képzeletet néha nehezebb különválasztaniuk, mint gondolnák.
Egy kis falu közösségének eseménytelen hétköznapi valósága (...) kedvez a kollektív hallucinációk megszületésének, továbbterjedésének.
Mindenki máshogyan menekül. Néha könyvekbe menekülünk, néha az álmainkba.
Az ördög ámítása, hogy azt látjuk, ami nincs, és nem látjuk, ami az orrunk előtt van.
Mindig vannak hívei annak, hogy a gyerekeknek gyönyörű rajzokat kell készíteni, részletgazdag, tökéletes alkotásokat, hogy nézegessék, hogy fejlődjenek. Megint másik társaság - én vagyok a másik társaság - azt mondja, hogy a gyerekeknek sokszor a jelek is elégségesek, mert olyan érzékeny a belső látásuk, hogy nem szükséges kicikornyázni, pontosan tudják, hogy miről van szó.
Nem a várakozással van a baj, hanem azzal, hogy mi mindent képzel el közben az ember.
Hihetetlen, milyen távolságokat képes bejárni az elme, miközben a test szinte magától, tőle függetlenedve működik.
A képzelőerő az igazi hatalom. Minden a képzeletünkből lett. Az ember kitalálta a kereket, aztán megalkotta. Kitalálta az űrhajót, a vasutat, vagy azt, hogy azon a téren az az épület álljon. Ezeket mind a fantázia szülte. A fantázia befolyásolja, alakítja a valóságot.
A világon minden gyermek azt képzeli, hogy fantáziavilága egyedülálló. A pszichiátria azonban tudja, hogy a szubjektív fantázia örömei és rettegései az emberiség közös öröksége.