Kihűlt szerelemmel kapcsolatos idézetek
(795)
Ha azt akarjuk tudni, mennyire tud bennünket valamely nő gyűlölni: emékeznünk kell arra, mennyire szerettük őt.
Ha egyszer bekövetkezne, hogy kiüresedik, elfogy a házasságom, akkor kertelés nélkül kilépek belőle. Mert benne maradni hazugság, felelősség, és senkinek sem jó. A szüleim ugyanis tévedtek. Amit csináltak, az sem nekik, sem nekem nem volt jó. Csak a felszínen, amiről egy kívülálló azt gondolhatta, hogy ez egy család, egy fedél alatt, szép, nyugodt élettel. Miközben apám is, anyám is elfojtásba menekült, elszürkült, engem pedig hagytak ebben a hazug színjátékban felnőni. Hagyták, hogy mindez rám vetüljön. Bűnösnek, érzéketlennek tartottam őket. Velem és az én gyerekeimmel ez nem fog megtörténni, zártam le magamban a szüleim bűnét.
Minden nő különleges egy napig (...). De aztán a különleges átlagossá válik, majd óhatatlanul beáll az unalom, eltűnik egymás tisztelete, elvész a szabadság. Ha pedig elveszted a szabadságod, akkor mi marad?
Azon gondolkoztam, hová lesz a szerelem. Mert az oké, hogy elmúlik... de hová lesz? Az egyik pillanatban még kéz a kézben vásároltok a Tescóban, a másik nap meg már a köszönésedet se fogadja. Hová lesz a szerelem? De tényleg. Összegyűjtik egy nagy szelektívhulladék-gyűjtőben? Műanyag, papír, üveg, szerelem?
Puszta a föld, a hold ragyog -
ne hidd, hogy újra megigézel.
Szívemben fagyos csillagok
jégborzadálya, csendje fészkel.
Egy fedél alatt élni valakivel, akivel már nem akarsz együtt lenni, azt nem lehet bírni, és semmi értelme nincs.
Sokáig egész boldogok voltunk, akkoriban nem is igazán gondoltam rá. Tudod, ha az ember szerelmes, nem igazán gondol ilyesmire.
Az idő múlásával nyilván minden párkapcsolat változik, de ha el tudjuk érni, hogy továbbra is érdekeljen bennünket a másik, és nyitva tudjuk tartani a kommunikációs csatornákat, tartós lesz. Ha azt tapasztaljuk, hogy nincs bennünk semmi közös, akkor szerintem nem szégyen kijelenteni, hogy itt a vége. Egyes boldogtalan párok valóban elhiszik, hogy muszáj addig nyelniük az epét, amíg a halál el nem választja őket.
A szerelmesek, mondják, gyakran annyira azonosulnak egymással, hogy átveszik a másik tulajdonságait, megváltozik az ízlésük, átalakul a viselkedésük, másként kezdenek beszélni, öltözködni, enni, a távolabbi ismerősök szinte rájuk sem ismernek már, ezután nem ritka, hogy az azonosulás következtében valóban szerepet is cserélnek, és a szerelem tetőpontja egyben a végét is előrevetíti, ilyenkor kezdődnek a kisebb-nagyobb bajok, hirtelen veszekedések, sűrű hangulatváltások, megmagyarázhatatlannak tűnő kifogások, kiábrándulás az illatokból, színekből, formákból, mígnem a lassú elhidegülés előbb kétségbeeséssé, aztán haraggá válik, ezután szükségszerűen sor kerül az elszakadásra, de már az sem old meg semmit, hiszen még ekkor sem ismerik fel, hogy a másikban önmagukat gyűlölték meg a magukra maradt szeretők.
Mi lesz a csókból ajkad bíborán?
Holnap a könnyed mossa le talán.
Mi lesz a könnyből, ha egyszer lehull?
Árad és forr örökké, szótlanul.
Van kettőnknek egy titkos szigetünk,
De mi sem lépünk arra már soha.
Egy ajtót akkor becsuktam örökre,
De ott van most is kettőnk szép lakása,
Ott van mögötte.
Amikor a szerelmünk elkezdődött, nem tudtam elképzelni azt a napot, amikor egyszer mindez véget fog érni. Amikor boldog voltam, úgy éreztem, hogy ő is ugyanilyen boldog. Egyszer azonban eljön az az idő is, amikor minden megváltozik. Te még boldog vagy, de a partnered már szomorú.
Talán ez is hozzátartozik az élethez. Tudjuk, hogy eljön a vég, de azért tovább élünk. Így van ez a szerelemmel is, tudjuk, hogy vége lesz, az élet azonban mégis ragyogónak tűnik.
A válások döntő oka a házasság előtti szerelem indokolatlan fölértékelése. Az ilyen szerelem óhatatlanul kialszik.