Kihűlt szerelemmel kapcsolatos idézetek
(804)
Mint a homályos tó ölén az árva kő,
mit hajdan gyermeki, szilaj, szép kéz vetett belé:
a legbúsabb szívben, úgy nyugszik el,
alvó iszapban, emlékeiben a súlyos szerelem.
Jó lenne egy kicsit maradni még,
a szerelem, hogy az ne érne véget;
az ifjúság halott bár, úgy enyészett,
meghagyta ifjú vágyát és hitét,
jó lenne egy kicsit maradni még.
Tudom én már bánatomban:
földönfutó bolond voltam,
immár talpig fájdalomban
halál füvét keresem.
Nálam járt a szerelem,
nem jön többé sohasem.
A szerelem legszebb szavait szólta
a szánk csak,
s látod, örömünk
mégis fogyott, ha ránk virradt
a másnap.
Mert nemcsak a szép szó, gyöngybetűs írás,
vagy a jel,
de amit hordoz,
néha a lényeg
kopik el.
Csak az a boldogság, mely a sírig tart. Évekig tartó szerelem, mely aztán elveszti fényét, megkopik, sőt néha végkép megszűnik, csak oly boldogság, mely kevesebbet ér a boldogság hiányánál, mert a szomorúság perceit még sokkal szomorúbbakká teszi.
Ne írj! Legyünk halál, magunknak is csak emlék.
Kérdezd az Ég Urát, hogy szerettelek-e.
Hallgatásod mögül hallani, hogy szeretsz még,
mennyország volna, mely nem fogad be sose.
Ne írj!
Minden elért szerelem elveszteti velünk a paradicsomot, és midőn az "angyal" lassanként asszonnyá, az "isten" férfivá válik, ezen átalakulással együtt elsüllyed az a csodakert is, örök tavaszával és hervadhatlan virágaival, melyben csak addig bírunk eligazodni, amíg - csodálatos, de igaz - a kis pajkos isten befogva tartja szemeinket.
Az igazi, nagy szerelmek, ha el is múltak, azt az érzést hagyják a szerelmesek szívében, hogy szeretnék, ha tovább tudnák szeretni egymást.
Túl sokat álmodtam, álmodtam rólad.
Túl sokat néztem a távolba várva.
Itt tartlak most a karomba zárva
És nem vagy közelebb.
Ha azt akarjuk tudni, mennyire tud bennünket valamely nő gyűlölni: emékeznünk kell arra, mennyire szerettük őt.
Ha egyszer bekövetkezne, hogy kiüresedik, elfogy a házasságom, akkor kertelés nélkül kilépek belőle. Mert benne maradni hazugság, felelősség, és senkinek sem jó. A szüleim ugyanis tévedtek. Amit csináltak, az sem nekik, sem nekem nem volt jó. Csak a felszínen, amiről egy kívülálló azt gondolhatta, hogy ez egy család, egy fedél alatt, szép, nyugodt élettel. Miközben apám is, anyám is elfojtásba menekült, elszürkült, engem pedig hagytak ebben a hazug színjátékban felnőni. Hagyták, hogy mindez rám vetüljön. Bűnösnek, érzéketlennek tartottam őket. Velem és az én gyerekeimmel ez nem fog megtörténni, zártam le magamban a szüleim bűnét.
Minden nő különleges egy napig (...). De aztán a különleges átlagossá válik, majd óhatatlanul beáll az unalom, eltűnik egymás tisztelete, elvész a szabadság. Ha pedig elveszted a szabadságod, akkor mi marad?
Azon gondolkoztam, hová lesz a szerelem. Mert az oké, hogy elmúlik... de hová lesz? Az egyik pillanatban még kéz a kézben vásároltok a Tescóban, a másik nap meg már a köszönésedet se fogadja. Hová lesz a szerelem? De tényleg. Összegyűjtik egy nagy szelektívhulladék-gyűjtőben? Műanyag, papír, üveg, szerelem?
Puszta a föld, a hold ragyog -
ne hidd, hogy újra megigézel.
Szívemben fagyos csillagok
jégborzadálya, csendje fészkel.
Egy fedél alatt élni valakivel, akivel már nem akarsz együtt lenni, azt nem lehet bírni, és semmi értelme nincs.