Könyvekkel kapcsolatos idézetek
(489)
Valahányszor kinyitsz egy könyvet és elolvasod, egy fa elmosolyodik, mert látja, van élet a halál után.
Amióta abbahagytam az írást, annyit olvasok, mint még soha. Mások szavain csüngök, mert az enyémek elfogytak.
A könyvekben nincsenek olyan dolgok, amik most történnek, csak a múlt és jövő jelenhet meg bennük. Ez a könyvek nagy hibája. Valaki föltalálhatna már egy olyan könyvet, amiben arról beszélnének, ami akkor zajlik, amikor olvasod. Az még annál is nehezebb lenne, mint futurista könyvet írni, amiben kitalálják a jövőt. De ilyen jelenes könyv nincs. Ezért aztán a valóságot nekünk kell felderíteni.
Néha a szavaknak kell egy kis zeneiség. Sokszor nem elég csupán leírni őket; egy könyvnek úgy kellene zengenie, akár egy filmnek.
Nagy művek olvasása közben a szöveg távolra visz. És én, akár egy félénk gyermek, belekapaszkodom a kabátja csücskébe, s igyekszem lépést tartani vele, hosszan követem, sodródom vele az úton egy meleg és érzelemdús világba. Távolra visznek magukkal a szavak, de végül egyedül térek haza, s csak miután ismét otthon vagyok, döbbenek rá, hogy ő és én már örökre együtt maradunk.
Ha valami, hát ez az irodalomban rejlő titkos erő: különböző korokban, különböző országokhoz, nemzetiségekhez, nyelvekhez és kultúrákhoz tartozó írók műveiben az olvasó megtalálja a maga személyes élményét.
Az életben két áldás létezik: a könyvek és a barátok. (...) Fordított arányban kell őket birtokolni: sok könyvet és kevés barátot.
A szövegeket azért írják, hogy később valaki elolvassa. Egyfajta időkapszulák, beszélgetések a leszármazottakkal.
Európa gazdag örökséget tudhatott magáénak tündérmesékből, amelyeket - néha szinte valóságos, máskor gyönyörűséges képzelet szülte - beszélő állatok népesítettek be, hogy a gyermekek fantáziáját lángra gyújtsák, a felnőtteket pedig visszavarázsolják a gyermekkor dédelgetett odújába.
A történetek fontosak. Erősebbek, mint az igazság. A hősök inspirálnak minket.
Ma már a legtöbben tudnak annyira olvasni, hogy a köznapi igényeiket kielégítsék, mint ahogyan a számoláshoz is konyítanak annyira, hogy könyvelni tudjanak, és ne csapják be őket az üzleti életben; de ami az olvasást illeti, erről kevés vagy éppen semmi fogalmuk sincsen, márpedig olvasásnak a szó legmagasabb értelmében csakis azt mondhatjuk, ha nem olyat olvasunk, ami elkápráztat, elzsongít, és egy időre álomba ringatja magasabb képességeinket, hanem olyat, amihez lábujjhegyre kell ágaskodnunk, hogy fölérjük ésszel, aminek legéberebb, legfrissebb óráinkat kell szentelnünk.
Aligha van értelmetlenebb műfaj az előszónál. Hiszen a rossz könyvön a legjobb előszó sem segít, a jó könyvre meg, egyszerre jelenvén meg vele, nem hívhatja fel a figyelmet.