Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők

Környezetvédelmi idézetek

(241)

Válasszunk bármilyen úti célt, ne felejtsük el soha, hogy ne hozzunk magunkkal mást, csak fotókat, és ne hagyjunk ott mást, csak a lábunk nyomát.

Simon G. Dures

Olyan arányban halnak ki a Föld fajai, amit a dinoszauruszok kora óta nem tapasztaltunk, és mindezért mi, emberek vagyunk a felelősek. Sok faj a fennmaradásáért küzd az élőhelye eltűnése, a klímaváltozás vagy a környezetszennyezés miatt. A legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk megállítani vagy visszafordítani a fajok e tömeges kipusztulását. Óvjuk az élőhelyeiket és a biológiai sokféleséget azáltal, hogy csökkentjük a bolygót terhelő igényeinket, a fogyasztásunkat és a károsanyag-kibocsátásunkat, továbbá védjük a lakóhelyünket övező természetet, vagy természetvédelmi programokhoz csatlakozva bizonyos fajokat. Ha mindannyian megteszünk minden tőlünk telhetőt, azzal hozzájárulhatunk néhány veszélyeztetett faj túléléséhez. Addig pedig élvezzük azt, amink van!

Kath Stathers

Nem lehet a gyerekeket túl korán bevonni a természetvédelembe.

Kath Stathers

A klímaváltozás sürget, ha késlekedünk, nagyobb lesz a baj. Azonban ne a bajon sopánkodjunk, hanem kezdjünk el tenni is ellene, ne várjunk arra, hogy mások dolga tenni valamit, és ne hárítsuk a felelősséget másra. Az emberiség egy hétmilliárdod részeként van valamennyi hatásunk, és ez sem csekély dolog, de ha saját szemszögünkből nézünk körül, akkor láthatjuk, hogy egy külön saját világ vagyunk. Tegyük ezt a világot élhetőbbé, érezzük jól magunkat benne!

Dobosy Antal

1

A természet elemei háborúban állnak egymással, mert mi, emberek visszaéltünk a környezet biológiai rendszerével. Rosszul bántunk a légkörrel, rosszul bántunk az állatokkal. Rosszul bántunk embertársainkkal.

Tahereh Mafi

A Black Friday, a fekete péntek mutatja meg a fehér karácsony igazi arcát: amikor elkezdik csúcsra járatni a bolygófogyasztást mint ünnepet. Pedig a legszebb ajándék nyilván az lenne a Földnek, ha nem vennénk semmit: ha legfeljebb saját készítésű ajándékokat adnánk szeretteinknek, és a vásárlásra pazarolt időt is rájuk fordítanánk.

Kardos Gábor

Az emberiség egy része - a vezető réteg mindenképpen - elhitte, hogy pénzzel meg lehet oldani mindent, és ezt a szemléletet adja tovább a sajtó, a média segítségével. Pedig ez nem így van. Ha az emberi mohóság tönkreteszi a természetet, könnyen előfordulhat, hogy nincs az a pénz, amivel helyre lehetne hozni a rombolást. Amíg van a Földön tiszta víz és van pénzem, megvehetem, de ha sehol nem lesz iható víz, lehet akármilyen, akármennyi pénzem.

Hetesi Zsolt

Ne higgyenek a fanatikus természetvédőknek, akik azt állítják, hogy őseink harmóniában éltek a természettel. Már jóval az ipari forradalom előtt a Homo sapiens tartotta a legtöbb növény- és állatfaj kiirtásának rekordját. Miénk a kétes dicsőség, hogy a biológia történetének leghalálosabb faja vagyunk.

Yuval Noah Harari

A hulladékmentes életmód elérése egy törekvés, nem pedig egy állapot!

Kump Edina

2

A hulladékmentesség az otthonon kívül kezdődik: leginkább a boltban, ahol kimért árut vásárolunk vagy újrahasznosíthatót választunk az egyszer használatos helyett.

Bea Johnson

1

Nagyobb valószínűséggel tartanánk ki a hulladékmentesség mellett, ha egy kicsit lazábbra vennénk a dolgot és inkább az egyensúlyra törekednénk. Ez az egész egy életmódváltásról szól.

Bea Johnson

0

A vásárlással voksolunk, és a mindennapi döntéseinknek súlya van. Rajtunk múlik, hogy ártunk vagy jobbá tesszük a társadalmunkat.

Bea Johnson

A földrajzi és demográfiai különbségek nagyban meghatározzák azt, ki mennyire tudja megközelíteni a teljes hulladékmentességet. De igazából nem is az számít, hogy ki mennyi szemetet termel. Az a legfontosabb, hogy megértsük a vásárlóerőnk természetre gyakorolt hatását, és ennek megfelelően cselekedjünk. A lehetőségeihez mérten mindenki képes változásokat bevezetni a saját életében, és a fenntarthatóság felé tett minden apró lépés pozitívan hat majd a bolygónkra és társadalmunkra.

Bea Johnson

0

Nekünk - anyáknak, apáknak, állampolgároknak - jogunk van, ha nem kötelességünk, és mindenekelőtt hatalmunkban áll jobbá tenni a világot a mindennapi döntéseinken és cselekedeteinken keresztül.

Bea Johnson

1

Amikor azt mondjuk: "kidobtunk valamit", az mit is jelent igazából? A "kidobni" többnyire azt jelenti, hogy eltüntetjük a látókörünkből, de ettől még nem szabad megfelejtkeznünk róla. A kirakott szemetünk nem válik levegővé pusztán attól, hogy a kukát kiürítik. A hulladék a szeméttelepre kerül, ami tönkreteszi értékes környezetünket, toxikus részecskéket ereszt a levegőbe és a földbe. Ezáltal egyben a kidobott termékek előállításához használt erőforrásokat dobjuk ki, amelyek feldolgozása ráadásul több milliárd dollárunkba kerül évente.

Bea Johnson

1

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom