Idézetek a kultúráról
(260)
Teljesen észszerű dolog a múlt tapasztalataiból meríteni, azzal próbálkozni, ami már egyszer működött. Valóban ostobaság lenne, ha nem fogadnánk el az előttünk járók tanácsait. De az is, ha megrögzötten ragaszkodnánk hozzájuk.
A csönd bizonyos értelemben olyan, mint a köd, aki benne sétál, eltévedhet... minden korszaknak, kultúrának, értékrendnek megvan a neki megfelelő csendminősége, és akik a csendben szeretnek sétálgatni, gyanútlanul átkerülhetnek abba a másik csendbe, amely már nem az ő koruké.
Jellemzően saját tapasztalatainkból kiindulva viszonyulunk a minket körülvevő világhoz, e sajátos nézőpont pedig megteremti annak alapját, hogy mit tartunk normálisnak, észszerűnek vagy jónak. A távoli helyek egzotikusak, de egyben gyanúsak is. A más szokások, kultúra, nyelv és ételek mulatságosak, szorongást keltőek, sőt akár bosszantóak. Általában könnyebb saját védett zugunkban élni. Az idegen kultúra megértése sokszor túlságosan sok erőfeszítést kíván. Ezért szavaznak egymásra a szomszédos országok az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Mi a közös az emberéletben és a pénzben? Az, hogy földrészenként és országonként más az értéke.
Az utcanévtáblák, azon kívül, hogy mindegyikük felidéz, megjelöl egy bizonyos utcát, utat, teret stb., együtt, együttesen nagy értékű kordokumentumok, amelyek népünk múltját rejtik magukban, s őrzik meg őket számunkra.
A szórakoztatóipar mindig sokkal erősebben magán viselte az adott kor társadalmának, politikájának, kulturális fogyasztási szokásainak (és még sorolhatnám az értelmezés és kiértés dimenzióit) lenyomatát, mint a drámai művészetek. Utóbbiak valahogy kivonták magukat ennek vérbe ivódása alól - gondoljunk csak az absztrakcióra -, előbbiek viszont jellegükből fakadóan szerves részei lettek, az itt fellépők magánemberként és előadóművészként megélt hétköznapjai erősen olyanok voltak, mint az a kor, amelyben élniük adatott.
A kultúra az egy: irodalom, tudomány, az utca karaktere, a rendőrök beszédmódja, a lakások berendezése, a nők öltözködése (Magyarországon a férfiak nem öltözködnek, csak ruhát hordanak), az étterem, a foci, az autóvezetési szokások: ez mind egy.
Az egyének nem elszigetelten élnek, hanem normák egy nagyobb készletébe, szélesebb társadalmi dinamikákba és régóta fennálló közösségekbe ágyazódnak.
A tolerancia bizonyos esetben kibúvó is lehet, amikor az embereknek nehezükre esik beavatkozni, vagy felszólalni bizonyos hagyományokkal szemben. Az ilyen magatartás súlyos vétek azokkal szemben, akiknek nem lehet szavuk saját közösségükön belül.
Minden nemzedék, egy kis változtatással, az apák tévedéseit ismétli. S az egyszer már megtett felfedezések a következő nemzedékben nagyrészt feledésbe merülnek.
A történelem arra tanít, hogy a legnagyszerűbb kultúrák mindig a progresszív erők és a hagyományőrzés közötti egyensúly fázisában alakultak ki. Nagy mértékben ez jellemzi az ember és a számítógép közötti szimbiózis korszakát is.
Hogyan különböztethetjük meg azt, ami valóban biológiailag determinált, attól, amit csak az emberek próbálnak biológiai mítoszokkal igazolni? Jól használható aranyszabály az, hogy "a biológia megenged, a kultúra megtilt". A biológia a lehetőségek igen széles skáláját hajlandó tolerálni. A kultúra kötelezi az embereket egyes lehetőségek megvalósítására, míg más lehetőségek megvalósítását tiltja nekik.