Idézetek a kultúráról
(185)
A ráció segít abban, hogy teljesen megbízhatatlan elemekből, mint amilyenek például az emberek, megbízható, jól működő struktúrákat hozzunk létre, mint amilyen a rendőrség, a bürokrácia, a tudomány. A társadalom, a tömeg, amely valójában primitív, és számtalan ösztönös reakciója van, ha magára hagyjuk, könnyen megvadul, és önnön értelmes léte ellen fordul. Különös szokások, hiedelmek tűnhetnek fel, ha ezeket nem fojtjuk el idejében, akkor később nehéz lesz a dolgunk.
A kultúra (...) nem a barátunk. Kiszolgálója és segítője csupán különböző intézményeknek - nagyvállalatoknak, egyházaknak, az adószedés legkülönbözőbb formáinak, így tehát olyasmi, ami zaklat minket, megfoszt erőnktől és visszaél velünk. Egyikünkkel sem bánik jól.
Minden kultúra bonyolult gondolatok, érzelmek, cselekvésformák, és számtalan tárgy aktívan összefüggő kapcsolata. Ahogyan ezek változnak, úgy változhat a jelentése annak a néhány sornak, amit adott korban jónak, szépnek, "mű"-nek gondoltak.
Az olvasó mindig csak annyi kultúrát vesz magába az írói műből, amennyit az ő kultúrája megbír, a saját bárdolatlan felfogásához alacsonyítja a műremeket. (...) Visszaél azzal a ténnyel, hogy ismeri a betűket; azt hiszi, tud már olvasni is. Tulajdonképpen nem is volna szabad megtanítani olvasni csak azt, akiben megvan az a képesség, hogy igazán bele tudjon hatolni egy szép mű lényegébe.
Egy kultúra annyira nagy, amennyire a benne élő emberek ideális képei magasrendűek. Minél magasabbra teszi az egyes ember a lécet, annál magasabb rendű az a kultúra.
Mi, emberek gyakran nem látunk át a magunkkal cipelt kulturális poggyászon.
Az emberi faj tudathasadásos életet él. Mi vagyunk az egyetlen állatfaj, amely saját környezetéből furcsán kilógva kényelmetlenül érzi magát. Lehetséges, hogy ez sajátos kettős természetünknek köszönhető, lévén egyszerre biológiai és kulturális lények. A biológiai evolúció termékei vagyunk, ennek a lassú, természetes, az egyedek differenciális szaporodásával haladó folyamatnak, amelynek eredménye a populáció génállományának fokozatos kicserélődése. Ugyanakkor a kulturális evolúció is hat ránk, ezt pedig az események igen gyors, esetenként az emberi élet időtartamán belüli előrehaladása jellemzi. Bizonyos értelemben mindannyian állandó utazók vagyunk, egyik lábunkat biológiai evolúciós múltunkban vetjük meg, a másikkal óvatosan egyensúlyozunk tomboló kulturális jelenünkben. Talán az emberi élet ezen alapvető ellentmondása rejlik mai problémáink hátterében.
Az ember sajátos tanuló lény, akinek a társak felismerése mellett az önkényes kulturális rendszerekre fel kell készülnie. A hagyományos, vertikálisan működő tudásátadást azonban ma a horizontális pedagógia: a kortársak, munkatársak, az internet világa váltja fel.
Alapjában véve, akárhogyan nézzük is, mindannyian kollektív lények vagyunk. Hiszen milyen kevés az, ami bennünk a szó igazi értelmében saját tulajdonunk! Mindannyiunknak kapnia kell és tanulnia azoktól, akik előttünk éltek, és azoktól is, akik kortársaink. Még a legnagyobb lángelme sem vinné sokra, ha mindent saját bensőjéből akarna meríteni.
A hagyomány alap, de ha a hagyomány nem nyitott a valóságra, akkor az egy halott kultúra lesz. Az új, ami megtagadja a múltat, az is gyökértelen, halott kultúra lesz.