Idézetek a lélekről
(1177)
Amikor tükörbe nézünk és látjuk a tükörképünket, akkor tudjuk, hogy ilyen a fizikai valóságunk. De vajon a valódi énünk, az egónk és a lelkünk milyennek látja önmagát? Az életünk az, ami az elménk, a tudatunk és valódi énünk tükörképe.
A lélek nem a nyomorult test valamelyik részében lakik, hanem az ember minden porcikájában jelen van. Parányméretben úgy, mint Isten a Földön és a Világmindenségben. Nincs a testnek olyan íze, amely kivonhatná magát a lélek uralkodó jelenléte alól, ahogyan nincs a világon olyan zug, barlang, bánya, ahová a bűnös ember akár csak egy percre Isten elől elbújhatna.
A nő szívéhez nem a dekoltázson át vezet az út. Van egy sokkal fontosabb út. Egy igazi út. Ami elvezet a szívéhez. A lélekút.
Vakcina... csodaszer. Sokan ezt gondolják. Hogy mindent megold. Egy pillanat alatt. Minden rosszat elsöpör, és mindent jóvá, széppé tesz. Az egész világot. Sokan ebben hisznek. És valóban. Csak egy vakcina hiányzik. Amivel az egész emberiséget be kell oltani. De nem a testet. A lelket kell beoltani. Nem egyszer, nem kétszer. Naponta. Naponta többször. Mindig. Széppel, jóval, örömmel, boldogsággal.
Az embert az állattól nem csupán a ruha különbözteti meg. Egy szarvas mindig szarvas marad. Ezen egy háború sem változtat semmit. Az embernek viszont nincs állandó természete, és ezért ha így megsemmisítik, újra ki kell találnia magát.
Belső nyugalom híján úttalan utakon vándorol az ember. Az elérhetetlen messzeségek szomjúhozása és a sóvárgás utánuk megfosztják őt a közeli, a jelenvaló áldás élvezetétől.
Az egyensúly a kulcsa mindannak, amit teszünk. Táncoljunk nyugodtan egész éjjel, másnap azonban jógázzunk. Igyunk bort, de utána ne feledkezzünk meg a zöld turmixról. Együnk csokoládét, ha megkívánja a szívünk, és káposztasalátát, ha a testünknek arra van szüksége. Hordjunk magassarkút szombat este, vasárnap azonban járjunk mezítláb. Menjünk el vásárolni, utána viszont üljünk le meditálni a hálószobánkban. Éljünk gyorsan, majd lassan. Mozogjunk, majd maradjunk mozdulatlanok. Öleljük át az összes oldalunkat, és éljük meg hitelesen igazi önmagunkat!
A kapkodás nem változtat a tudatunkon. Amikor az megváltozik, másodpercre akkor teszi, amikor szükséges, sem előbb, sem később. Az ember olyan, mint a mag, amelyik csírázásra vár. Nem lehet erőszakkal rákényszeríteni a megértést.
Senki nem kezd el élni az "én" sztorija nélkül. Ezzel kezdődik az élet, az első szóval, amit elgondol. Azt megelőzően nem létezik sem ön, sem a világ. Az ember napról napra végigcsinálja ezt, amikor felébred benne az "én".