Idézetek a lélekről
(1113)
Nincs rá bizonyítékunk, hogy a többi ember a miénkhez hasonló öntudattal rendelkezik és él. Azt tudjuk, hogy mi rendelkezünk öntudattal, mert közvetlen tapasztalásunk van a gondolatainkról, az érzéseinkről, arról a megfoghatatlan valamiről, hogy milyen érzés élni, de mások öntudatáról nincs tapasztalatunk, és ezért... és ezért nem tudhatjuk biztosan, hogy mások is élnek, valóban élnek, és úgy tapasztalják meg az életüket, ahogy mi a sajátunkat. Lehet, hogy csak mi vagyunk olyan valódi személyek, akiket emberekként viselkedő, üres bábuk vesznek körül, ám nincs olyan belső életük, mint nekünk.
Az emberi lélek nem adja meg magát a gépies mérnökösködésnek, bármilyen szinten valósuljon is meg.
Ebben a tiszta toszkán levegőben van valami, amitől még a fizikai érzések is spirituálissá válnak. Ugyanolyan, mint amikor az ember Mozartot hallgat: egyszerre dallamos és vidám és borongós, amitől csodálatos teljesség lesz úrrá az emberen, s úgy érzi, szinte testetlenné vált. Néhány áldott percre megtisztul minden durvaságtól, s az élet zűrzavara tökéletes harmóniába olvad.
Minden emberben születésétől fogva van két "hangerő-szabályozó". Az egyik az intuíciót, a másik a racionalitást szabályozza. Gyermekként az intuíciót jelképező van a maximumon, a másik pedig a minimumon, majd mire felnövünk, a helyzet megfordul. Az a rengeteg szabály, amelyet megtanítanak nekünk, gondoskodik arról, hogy intuíciónkat teljesen elnyomjuk.
A szellem az anyagnak ugyanaz, mint az élesség a késnek. A test úgy viszonylik működéséhez, mint a kés az éléhez. Az "élesség" megnevezés nem a kés. A "kés" megnevezése nem az élesség. Természetes, hogy élesség nélkül nincs kés, kés nélkül pedig nincs élesség. Senki nem hallott még olyat, hogy egy kés eltűnt, az éle pedig megvolt. Hát elképzelhető, hogy a test meghal, a szellem pedig fennmarad?
"Lyukas zokni a lelked, rossz is neked, meg jó is neked." (...) A lélek is attól egyéni, hogy elnyűtt, megviselt.
Az embereket nem Isten veti a pokolba vagy emeli a mennybe, hanem saját lelkük - és amikor lelkiállapotuk megváltozik, ennek megfelelően költöznek át egyik másvilági helyről a másikra.
- Amikor az emberek meghalnak, a lelkük a mennybe kerül, de csak egy kis időre. Akkor látják a régi barátaikat meg ilyesmi, hogy emlékezzenek a régi időkre. De úgy gondolom, egy idő után elkezdenek a földi életükön tűnődni, hogy jók vagy rosszak voltak-e, meg hasonlók. Aztán újra megszületnek kisbabaként.
- És ez miért jó nekik?
- Mert kapnak még egy esélyt, hogy jól csinálják a dolgokat (...). A lelkük jóváteheti, amit elrontottak.
A lélek (...) hipotézis, az atom szintén. Míg azonban az atomhipotézis a nagy értékű tudományos előrelátást és gyakorlati alkalmazását lehetővé tevő modern atomelméletté alakul át, addig a lélek-hipotézis, miután a skolasztikus teológusok magasröptű elmélet méltóságára tornázták fel, most egyre kevésbé tud magyarázatot adni a pszichológia és a neurológia tényeire: a lélek mint létező egész eltűnőben van.
Mi a lélek? Az agy és az idegrendszer működése. Ez lassankint fejlődik, még a születés előtt az illető szervek fejlődésével kapcsolatban s a halál pillanatában teljesen megszűnik. Véges - halandó.
A sitt rosszabb, mint a halál (...). A halál egyszerű, felszabadítja a lelket. A börtön viszont felzabálja az ember lelkét, míg végül semmi emberi nem marad belőle. Amíg végül kísértetté nem válik.
Az elme olyan, mint egy mágnes: vonz és taszít, és vonzásait, taszításait mi magunk határozhatjuk meg.
A harcban nincsenek győztesek, csak túlélők vannak. A benned dúló harcot ki fogja túlélni?
A lélekhez való hozzáférés nélkül az emberi agy mechanikussá, robotszerűvé és lelkiismeretlenné válik működése közben, s egy társadalmi programozottsággal és elmekontrollal könnyen ellenőrizhető eszköz lesz belőle.