Idézetek a lélekről
(1128)
Mi érzelmi analfabéták vagyunk. És az a lehangoló, hogy ez nem csak rád és rám vonatkozik, hanem gyakorlatilag minden emberre. Mindent megtanítottak nekünk a testről és Pretoria mezőgazdaságáról és a pi négyzetgyökéről, vagy hogy az ördögbe hívják, de egyetlen szót sem a lélekről. Szédítően nem tudunk semmit se magunkról, se másokról. Mennyit mondogatják itt is, ott is, hogy a gyereket együttérzésre, megértésre, összefogásra, egyenlőségre, meg mit tudom, mire kell nevelni. Most ez a divat. De senkinek nem jutott még eszébe, hogy először nekünk kell megtanulnunk valamit magunkról és a saját érzéseinkről. A saját félelmünkről, magányunkról és dühünkről. Itt állunk kiszolgáltatva, tudatlanul, tele rossz lelkiismerettel és összetört ambíciókkal. Tudatosítani egy gyerekben, hogy lelke van, szinte illetlenség. Úgy néznének az emberre, mint egy cukrosbácsira. Hogy fog az ember valaha is megérteni másokat, ha magáról sem tud semmit?
Az ember az egyetlen lény, aki szellemi alapokon áll, aki képes az öröklétre - gondja-öröme ott gyökerezik. Akkor is, ha nem tud, vagy nem akar tudni róla.
Egy új sérülésre rámehet az ember teste, de egy régi felzabálhatja a lelkét is.
Az egészséges tudat képes elfogulatlanul és tárgyilagosan gondolkodni, azaz nem csak a magunk, hanem mások érdekeit is figyelembe véve; képes újragondolni viszonyunkat környezetünkhöz, azaz értékrendünket átalakítani; képes meglátni, hogy mi függ tőlünk emberektől és meglátni, hogy én magam mit tehetek; képes megérteni az összefüggéseket szándékaink, cselekedeteink és cselekedeteink következményei között. És képes tenni is a jövőnk érdekében.
Könnyű megalázni az anyagot, porhüvelyünket! (...) A lelket megalázni, a lelket meggyötörni, hogy szenvedjen: az a nehezebb, sokkal, sokkal nehezebb.
A sebezhetőség nem gyengeség. Igaz és bátor állapot. Az igazság és bátorság nem feltétlen kényelmes, viszont sohasem gyengeség.
Az egyensúly olyan dolog, amit kívülről könnyen észrevesz az ember, azonban a saját életében nehéz alkalmazni és fenntartani.
A legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől. Ez nem azt jelenti, hogy be kellene ismernünk: csak test vagyunk, semmi több; azt jelenti, hogy egészen új elképzelést kell alkotnunk a testről. Mert ha a test külön való az elmétől, akkor az nem más, csak amolyan porhüvely. Ha azonban elválaszthatatlan az elmétől, a test már egészen mást jelent, és még nincs megfelelő szavunk egy egyszerre szellemi és anyagi világ megnevezésére.
Test és lélek harmóniába hozása fontos feladatunk az életünk során. Minden átalakuláskor törekedni kell arra, hogy ne csak a külső változzon, hanem belül is utolérjük magunkat.
Hová mész most, lélek? Hosszú-hosszú út áll előtted.
Indulj hát útnak! Remélem, békés utad lesz!
E világ már semmit sem tartogat számodra.
Távozz hát békével!
Aminek eleje van, annak okvetlenül kell, hogy vége is legyen. Ez, azt hiszem, olyan színigazság, amit nem lehet, de nem is kell bizonyítani. Annyira magától értetődő. Valóságos axióma. S ez egyike a legfőbb bizonyítékoknak a lélek halandósága mellett.
Rendkívül nehéz megszabadulni, megválni a lelki és fizikai terhektől, a bennünket nyomasztó batyutól. Néha csak igazi fájdalmak árán sikerül, mint amikor elválunk valakitől, aki kedves a számunkra. De ha javítani akarsz a dolgok állapotán, ha könnyű szívvel szeretnél élni, el kell kezdened a selejtezést. Abban a pillanatban, ahogy leváltál, újfajta bőség árasztja el az életed.