Idézetek a lelkiismeretről
(329)
Hogyan is állíthatnám magamról, hogy áldozat vagyok, amikor olyan hevesen vágyom a bűnre?
A lelkiismeret törvénye örök. Két gyóntatószék van, amelyek egyikében le kell térdelnünk. Közvetlen vagy közvetett, azaz visszatükrözött úton tisztázod magad, hogy kötelességeid körét mint teljesítetted. Elmélkedjél, vajon eleget tettél-e viszonyodnak atyád, anyád, rokonod, szomszédod, városod, kutyád, macskád iránt; vajon ezek valamelyike nem tehet-e szemrehányást neked? De viszont elhanyagolhatom ezt a közvetett tükörmértéket, és föloldozhatom magamat is. Mert megvannak magammal szemben a tulajdon kemény követeléseim, és azok teljes kört alkotnak. (...) De csak az, akiben valami isteni van, bizakodhatik abban, hogy a maga törvényhozója tud lenni. Kell hogy szíve emelkedett, akarata hittel teljes, szeme éles legyen; kell hogy mélységes komolysággal ő legyen a maga tanítása, társasága, törvénye; kell hogy egyszerű elhatározása oly erős legyen számára, mint a vaskényszerűség az mások számára!
A boldogsághoz nem elegendő a szép lakás, a jó ruha, a kényelmes élet, a boldogsághoz nyugodt lelkiismeret is kell, mert anélkül a szerelem is tartalmatlanná válik.
Hiába döntöd el előre, hogy ekkor vagy akkor kilépsz valamilyen önként vállalt erkölcsi kötelezettség alól. Ha látod, hogy szükség van rád, lelkiismereted nem engedi, hogy felhagyj vele.
Talán, ha abban a pillanatban arcodba nézek, megtudok mindent. De nem mertem arcodba nézni. Van egyfajta szégyenérzet, mely mindennél kínosabb, amit az ember megélhet az életben, a szégyenérzet, melyet az áldozat érez, mikor gyilkosának arcába kénytelen pillantani.
Időnként az embernek nem marad más, csak a lelki nyugalma. A méltósága az egyetlen vigasza. Csak az nyújt enyhülést, hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne.
Amikor egy katona lelkét beszennyezi az első vér, minden kétsége feloldódik a sürgető vágyban, hogy a lelkiismeretét kikapcsolja, és a brutalitásnak jelentést adjon. És ezzel a jelentéssel mi meg is ajándékozzuk őket. Ez lesz az ellenség.