Idézetek a lelkiismeretről
(426)
A feleségem ezerszer hallotta már tőlem azt, hogy "szeretlek", azt viszont egyszer sem, hogy "sajnálom".
Ha innen kiszabadulunk, akkor a bűnünk elmúlik szerinted? Érted, hogy kérdezem. Vagy ez a bűn, ha már megtörtént, akkor nem akar sohasem véget érni?
Ez a büntetés helye (...). Azok, akik úgy hiszik, bűnhődniük kell, magukra erőltetik ezt a helyet és a kínzásait... Amíg meg nem értik, amíg rá nem jönnek arra, hogy ők, kizárólag ők azok - nem pedig istenek vagy démonok -, akik létrehozzák poklaikat. És ha ez megtörténik, kiszabadulnak és elmennek innen.
Bűntudat, lelkiismeret-furdalás, megszégyenülés, testi fájdalom, gyász, kudarc, veszteség - mind gyötrelmes tud lenni. Ugyanakkor bármennyire is nehéz elviselni ezeket, mégis utat nyithatnak a megvilágosodás felé: a lelkiismeret, a megbocsátás, az alázat, a vezeklés, a megbecsülés, a hála és a hit felé.
Olyan sok van a félelemből, és olyan kevés belőlem. És olyan sok a bűntudatból és olyan kevés az elfogadásból.
A bűn felsebzi a lelket, mint kelés a testet; és éppúgy véres lesz, ha meghorzsolják. Mert az értelem lefegyverzi ugyan a szomorúságot, a bánatot, de a megbánás máshonnan fakad, s minél mélyebbről tör fel, annál szétáradóbb; ahogy a lázas hidegrázástól is jobban vacogunk, mint a téli hidegtől.
Egy vakmerő bűnöző érezheti magát biztonságban. De sohasem érezheti a megelégedettség és a kielégülés felhőtlen örömét.
Milyen drágán kell megfizetni a bűnökért és vétkekért, melyeket az ember a gazdagságért, a hatalomért és a hírnévért követ el!
Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg;
Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.
Istent, igazságot nem ismerők
Az ifjan bűnben élők, s nemsokára
Kezük tördelik: mért vétkeztek ők!