Húsvéti locsolóversek

Álmomban egy tündér
Elvitt egy szép kertbe:
Aranyágon aranyvirág
Hajladozott benne;
Kelyhén szép harmatot
Nem láttam gyöngyözni,
Aranyágon arany virág,
Meg szabad öntözni?

Megöntözöm, hogy a szirma
Soha el ne hulljon,
Mindnyájunknak örömére
Sokáig viruljon.

Szép a piros pipacs,
Szép a tulipán is,
Szép a zöld rezeda,
Szép a gyöngyvirág is.
De a legszebb virág
Épp itt áll előttem,
Sohasem fog elhervadni,
Hogyha megöntöztem.

Szép, mosolygó violaszál az én virágom,
Nincsen is szebb, azt dalolja a madár az ágon.
Szép az égő pipacs, szép a gyöngyvirág is;
De a legszebb most itt ragyog előttem,
Sohasem fog elhervadni, hogyha megöntöztem.

Nesze, nesze megöntözlek,
Viruljon a képed,
Ahány cseppet reád öntök,
Annyi tojást kérek!

Világűrben jártam,
Űrrakétát láttam.
Föl akart robbanni.
Szabad-e locsolni?

Zöld erdőben jártam,
Barna medvét láttam,
Szereti a mézet,
Add ide a pénzet!

Tündérország gyöngyharmatja szálljon a fejedre,
Aki téged megöntözött, jusson az eszedbe!
Hol a tojás, piros tojás? Ide a zsebembe!

Szőke lányok, barna lányok, piros rózsa, tulipánok!
De szeretném, hogyha mindig ilyen frissen virulnátok!
Hadd legyek én kertészetek, ki megöntöz benneteket,
Jó illatú rózsavízzel, húsvét napja eljöttével.

Húsvét másodnapján, tudom, ti is, lányok,
Számomra egy pár piros tojást szántok;
Mert ha úgy lészen, rózsavizem készen,
S megöntözlek szépen.

Húsvét másodnapján, régi szokás szerint,
Fogadják szívesen az öntöző legényt!
Bár a legénységtől én még messze állok,
De az öntözők sorába mégiscsak beállok.
Először kérdem: van-e piros tojás?
Mert csak úgy magára nem megy a locsolás.

Tojás, kisfröccs, piros festék,
Meglocsollak, dicsértessék.

Árokparton döglött ló,
Én vagyok a locsoló!

Gyertek elő szép leányok,
ibolya virágok!
Virágeső hullatozzon rátok.
Szemetek mosolyogjon,
orcátok viruljon,
piros tojás, hímes tojás
a zsebembe hulljon!

Húsvétnap reggelén az ég igen magas,
Repül a gondolat, mint a királyi sas.
Kelj fel, gyenge kislány,
Mélyen elaludtál.
Add ki azt a pár hímest,
Amit nekem szántál.
Add ki hát szaporán,
Ne késtess sokáig,
Hogy gyenge seregemmel
Mehessek tovább is.