Idézetek a médiáról
(548)
Az igazsággal immár olyan ritkán találkozunk, hogy az arcába bámulva azt hisszük, csak egy újabb hazugságról próbálják elterelni vele a figyelmünket.
A blogolás és a végtelen Facebook-hozzászólások gyártása pótcselekvés csupán a saját szereplési kényszer (...) lecsillapítására.
A média célja sosem az volt, hogy megmentse a világot a gonosztól, nem. Az a dolguk, hogy elfogadtassák velünk a gonoszt, hogy csendben együtt éljünk vele. A hatalmon lévők érdeke az, hogy passzív megfigyelők legyünk.
Mindenki szeret álhírekről, összeesküvés-elméletekről és általában más emberek butaságairól olvasni - minél butábbnak tűnnek ugyanis mások, annál okosabbnak tűnünk mi magunk.
Senki nem immunis bizonyos típusú álhírekkel és összeesküvés-elméletekkel szemben - bármilyen iskolázott és okos legyen is az olvasó, biztos, hogy felült már életében, akár több alkalommal is, álhíreknek, és jó eséllyel vannak jól bejáratott összeesküvés-elméletei. Az álhírek által teremtett világ ugyanis sokszor vonzóbb, izgalmasabb, és jobban kiszolgálja a meggyőződésünket, mint a valóság.
Az álhírekben és az összeesküvés-elméletekben való hit nem extremitás és nem pszichopatológia, hanem rendkívül elterjedt, csoportidentitásban gyökerező, normális jelenség. Azokban az álhírekben vagyunk hajlamosak hinni, amelyek jólesően megerősítik a már meglévő nézeteinket. Az összeesküvés-elméletek "mindannyiunk számára folyamatos kísértést jelentenek", mivel jelenségek széles körére kínálnak magyarázatot, és lélektanilag kényelmes választ adnak arra az alapvető kérdésre: "Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel?"
A médiában és a politikában is sokan érdekeltek abban, hogy meglegyen a háború "érzete": hogy a gazdasági válság világvégének, a menekültek érkezése kontinensek civilizációs harcának, a terrorizmus pedig mindennapos, mindenkire leselkedő halálos fenyegetésnek tűnjön. Erre pedig pénzt is áldoznak. Mégis, manapság - legalábbis a világ nyugati felén - nem beszélhetünk klasszikus, felülről jövő, intézményes agymosásról. Az emberek a saját agyukat mossák át az álhírekkel - és ehhez a bulvár- és álhírmédia, illetve a populista politikusok csak a szappant adják. A közösségi média pedig a lavór - ami más formában korábban is létezett.
Nem minden összeesküvés-elmélet hamis (...), de a világban vélhetően sokkal több az összeesküvés-elmélet, mint a tényleges összeesküvés.
A városi falakon vagy a budikban megjelenő graffitik gyakran sokkal jobban kifejezik egy nép gondolatait, mint sok elmélyült cikk a jelentős napilapokban.
A konspirációs teóriák sokszor a gyűlölet, a diszkrimináció és a másik csoporttal szembeni ellenséges vagy akár erőszakos viselkedés racionalizálásának eszközei is. A külső, fenyegető csoporttal szembeni fellépés ugyanis nem erőszak, hanem jogos önvédelem.
Az összetett és bonyolult jelenségek megértésének vágya kínzóan erős akkor, amikor váratlan, rendkívüli és szokatlan esemény történik: hirtelen halálesetek, terrorcselekmények, válságok vagy akár természeti katasztrófák. Az ilyen helyzeteket követően erős a biztos tudás iránti vágy, de kevés a hozzáférhető információ, és sokszor a hivatalos híradások között is erős az ellentmondás, a bizonytalanság, a kétértelműség. Ha a tudás iránti éhséget nem lehet csillapítani, megjelennek a "házi készítésű" gerillamagyarázatok, amelyekbe az adott egyén vagy csoport gyakran azt is beleszövi, hogy kinek és miért áll érdekében az információk elhallgatása vagy összekuszálása.
Ha egy cikk címében kérdőjel van, akkor a kérdésre adott válasz: nem. Ha pedig feltételes módban fogalmaz, akkor nincs rá bizonyíték.
Az emberek sokszor olyan információt keresnek, ami megerősíti a már létező véleményeiket és hiedelmeiket, és nem olyat, ami ellentmond azoknak. Ezért sokszor vonzóbb, kényelmesebb és kellemesebb az álhírekből felépített pszeudovalóság, mint az objektív tények száraz, kusza, sokszor árnyaltabb világa. Az elfogult vélemény az egyik legtermékenyebb táptalaja az összeesküvés-elméletekre és álhírekre való fogékonyságnak.