Idézetek a médiáról
(923)
Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója abban hitt, hogy a közösségi média egyesíti az emberiséget. Később beismerte, hogy tévedett. Bizonyos szempontból persze közelebb kerültünk egymáshoz, ugyanakkor a közösségi média olyan új virtuális törzseknek is felerősítette a hangját, és lehetővé tette a megszerveződésüket, amelyek közül némelyek csak fröcsögnek és megosztottságot szítanak a világhálón. Úgy tűnik, soha korábban nem létezett ennyi törzs, és soha korábban nem volt a törzsek között ennyi konfliktus.
Ahogyan a való életben, úgy a virtuális térben is szükség van szabadságra és rendre.
A reggeli rádiózásnak is megvan a műfaji követelménye, amiből nem tudsz kilépni, mert hallgatókat vesztesz. Nagyon szigorú dolog a tévézés meg a rádiózás. Önmegvalósíthatsz: elbuksz. Lehet gondolatod a kereskedelmi tévében: nem fog menni.
Az ember hiába megy haza, hiába csukja magára az ajtót, az okostelefonjával együtt a külvilágot is viszi magával mindenhova.
A műsorvezető (...) egy termék. Te egy termék vagy, ami valamit közvetít vagy elad. Közvetít akár életérzést, elad műsort.
Az információ értéke és jellege nagyon megváltozott, fluid lett. A tudomány értéke sem olyan, mint régen. Miközben az emberek próbálják megérteni az őket körülvevő világot, a bizonyított tények elveszítik megszokott értéküket, és átkerülnek az információs káosz világába, ahol mindenki azt mond, amit akar.
A tudomány sokak számára nem érték, mert a tudásukat nem alapoztuk meg időben, így nem annak eredményeire kíváncsiak, hanem a könnyen emészthető magyarázatokra. Az emberek közül sokan ma gyakorlatilag bármit bevesznek, ami jól hangzik. A portálok pedig hajtanak a klikkvadász cikkekre. Nekünk, tudósoknak a korábbinál jóval többet kell kommunikálnunk. Ki kell jönnünk az elefántcsonttoronyból, és ki kell alakítanunk valamifajta tudományos igényt.
Az internet korában az egyik vélemény olyan, mint a másik. Mond valamit a több évtizedes tapasztalatra, kutatási eredményekre támaszkodó tudós, azután jön egy kókler, kitalál valamilyen elméletet, ami hangzatosabb, így sokan azt fogadják el.
Az összeesküvés-elméletek terjedése, a szkepticizmus, a vírustagadás egészségügyi vészhelyzetben szinte mindennél többet árt.
Nem az állampolgárok bűne, ha hiú reményeket táplálnak pandémia idején, hanem azoké, akik fals híreket zúdítanak a társadalomra. (...) Amíg ellentmondások vannak az ügyben, addig a szakembereknek nem szabad állast foglalniuk, az amúgy is frusztrált embereket hitegetniük.
Amikor veszélyben vagyunk, akkor káros dolog a védekezés ellen szót emelni, szándékosan billegtetni a mentőcsónakot. Szó szerint életveszélyes például lebeszélni az embereket az oltásokról. Vagy akár csipkemaszkot hordani, mert valaki ezt viccesnek gondolja. Ez szerintem az individualizmusnak olyan káros formája, amely a nyugati társadalmakban sem megengedhető. Azt gondolom, társadalmi érdek, hogy a vírustagadók ellen fellépjünk. És szerintem belefér, hogy bizonyos vélemények népszerűsítését tiltsuk be. Nem véletlen, hogy a Facebookon és más közösségi oldalakon törlik ezeket a posztokat. Ha valaki nem képes az ő adóforintjaiból is kiképzett szakértőknek hinni, akkor nem biztos, hogy akut járványhelyzetben a véleményét meg kell hallgatni. Ez nem az emberi jogok eltiprása, hanem a társadalmi érdek tisztelete.
A tudomány azon igyekezett, hogy az embereket felnőtteknek szóló információval lássa el: megmagyarázza, hogy mi ez a vírus, hogyan működik, milyen törvényszerűségek alapján terjed a járvány, mi várhat ránk. Aztán ahogyan a politika erőterébe kerültek ezek az információk, eltorzultak, elgörbült az egész tájékoztatás. A média pedig nálunk nem alkalmas arra, hogy kiegyenesítse.
Az internet egy olyan globális közös nevező a gyerekeknek, ami nemhogy munkásosztály és középosztály közt elmossa a határokat, de országok között is.
A mobilkészülékek megjelenése előtt mindig azt mondtuk, hogy "rögtön visszajövök", amikor internetes kapcsolatban (online) voltunk. Ezt már nem mondjuk többé. Már nem hagyjuk el az internetet. Rajta élünk.