Idézetek a mindennapokról
(1890)
Elképesztő, mennyit kell egy nőnek vasalnia. Hiába találnak fel korszerű vasalókat, a technika nem tudja követni a mennyiség növekedését, ami abból adódik, hogy egyre tisztábbnak kell lenni, a legminimálisabb testszagra is reagál a környezet, s megbélyegzik az embert, hogy ápolatlan. Ha szükséges, akár naponta kétszer is inget kell váltani, s ez generálja a mosást, a mosás pedig a vasalást.
Az a legjobb és legfinomabb étel, amelyet éhségben is és egészségben is félelem nélkül fogyaszthatunk.
Budapest csak a vidékről két napra felruccanó látogatók számára tűnik metropolisnak. Valójában ez egy nagy falu, ahol két ember útjai előbb-utóbb keresztezik egymást - általában akkor, amikor egyikük sem számít rá.
A tárgyakba néha beköltözik valami gyöngédség, valami torz gyöngédség, amit nem is vár tőlük az ember.
Hetek óta karanténban élünk. Csak alapos indokkal mehetünk le az utcára, kerülnünk kell a másik embert, szeretteinket sem ölelhetjük meg, legfeljebb videócseten nézhetjük egymást. A mindennapi életünkben ismét veszélyek leselkednek ránk. Új kihívásaink: hogyan tudjuk erősíteni az immunrendszerünket, hogyan kell helyesen levenni a maszkot, hogyan kell helyesen kezet mosni. Távolságtartások: séta közben kettő, futás közben tíz, biciklizés közben húsz méter. Amint belépünk a lakásunkba, fertőtlenítőszerrel permetezzük le a kulcsunkat és a tárcánkat, hipóba áztatjuk a banánt, befekszünk a kádba, hajat mosunk. Aztán csak bámuljuk a fürdőszobaplafont. Ébren vagyunk, de mintha álmodnánk az egészet, álmunkban aztán a kezünket sikáljuk, ha pedig felébredünk, szeretnénk máris tovább aludni, átaludni ezt az egészet.
Nyugton aludj, de vigyázzanak rád, és akik rád vigyáznak, azoknak te vigyázd az álmát.
A karanténállapot a jövőt is bezárja. Ezt úgy értem, hogy a járvány belsejéből nem igazán lehet kilátni.
Hosszú életem egyik legfontosabb tapasztalata, hogy bármilyen jó játék arról fantáziálni, mi lesz tíz (húsz, száz) év múlva, akármit ötlünk ki, a tények rendre ránk cáfolnak. Épp ezért sokkal értelmesebbnek látom, hogy a komoly tudáson vagy a puszta hasraütésen alapuló jóslás helyett inkább készüljünk föl arra a bizonytalanra és kiszámíthatatlanra, ami vár ránk.
Kényszerből mindannyian egy-egy kis, szűk csónakban evezünk a "világ-óceánban". A koronavírus kényszerített oda, leszalámizott minket. Digitálisan össze vagyunk kötve. Tudunk úgy együttműködni, hogy nem vagyunk egy helyen, hanem akár egy másik kontinensen. De az élet minden, csak nem normális.
A cement csalás, mint az utca pora, a köd vagy a füst - száll a levegőben, szétterjed a földön, rátapad a bőrre. Mindenütt lehet látni, és sehol nem lehet megfogni.
A tivornya a minden, az egész élet átölelése, vagy inkább bajvívás valamely ismeretlen hatalommal, egy szörnyeteggel.