Idézetek a mindennapokról
(1992)
Az érkezés, amely nem más, mint a hely és az idő kényes egysége, minden megbeszélt ebéd vagy vacsora kritikus pillanata. A legtöbben késnek, vagy azt hiszik, hogy késni fognak, vagy szándékosan késve indulnak el, mert tudják, hogy úgy sem lesz ott időben senki, és ha pontosan érkeznek, csak várniuk kell a többiekre. A résztvevők ritkán mondják meg, mennyit fognak valójában késni, nem törődve azzal, hogy úgyis kiderül, amikor megérkeznek.
A végén mindig ráerőltetnek az emberre egy szelet tortát, amit nem is akar megenni. (...) És mindig kétszer nagyobbat vágnak, mint amekkorát kért, aztán megkérdezik: "Ekkora jó lesz?" De addigra már le van vágva.
A ruháinkkal be lehet csapni bárkit, de a zokniból kiderül, milyenek vagyunk, amikor azt hisszük, senki nem lát minket. Nincs más ennyire személyes ruhadarabunk.
- Minden embernek nő a haja. Ez az élet rendje. Ezért van a fodrász.
- (...) Hogy lehet ezzel csak úgy együtt élni? Valamivel, ami ennyire elkerülhetetlen? Ki az, aki nyugodtan tud aludni emellett? Mert én nem! Most mondom neked, előbb-utóbb mindannyian ugyanabban a forgós műbőr székben végezzük! Van, aki egy hónap múlva, van, aki három hónap múlva, de eljön az idő.
Nem mondtuk ki egymásnak, talán még magunknak sem, hogy aggódunk, és rettegünk attól, hogy kimaradunk valamiből, mert már nem a fővárosban élünk, hanem egy isten háta mögötti faluban, ahol jó a levegő, persze, de nem történik semmi, ez öngyilkosság, mert egyszerűen elfelejtenek minket, mi pedig kiszorulunk a városból, a kulturális életből, a társaságból, az idő múlásából és a változásból. Na, és mit csináltok ott vidéken, kérdezték a budapesti barátok, mi pedig nevettünk, mintha bugyuta kérdést hallanánk, mit, mit, hát a fővároson kívül is van élet, feleltük összekacsintva, de közben szorongva néztük egymást, vajon a másik mit gondol, tényleg jó lesz-e itt nekünk, és ha igen, vajon meddig.
A színek, a ruhák és az emberek is fakóbbak, csendesebbek, beletörődve battyognak várossá nőtt falujukban az egyik bolttól a másikig, az orvostól a gyógyszertárig, aztán vissza a lehúzott redőnyű lakások szobáiba. Ebben a városban nem élnek meg a kávézók, nem nyitnak egymás után új boltok, nincs hangzavar és sokadalom. Csak a régi cégérek porosodnak az évek óta érintetlen épületek homlokzatán. Mozi, amit bezártak, mert a helyiek nem látogatták, és mert a várost nem látogatta a helyi lakosokon kívül senki. Megállt az idő, és mintha az emberek is megálltak volna az idővel együtt, mintha beletörődötten gyászolnák az életet, amit le sem éltek, aminek mintha már akkor a végét várnák, amikor elkezdődik, nem nevetnek, nem sietnek, nem állnak le beszélgetni és fagylaltot enni, csak vonszolják magukat a dolgukra.
Szép-e Budapest? Hát hogyan is lehet kérdezni? Persze, hogy szép. Csakhogy csupán... távolról. Közelről nézve, jól megtekintve, teremtőm! A fekvése, hegyei, völgyei alakulása, a széles Duna, a pesti háztenger, azon túl a távolba nyúló mérhetetlen síkság megkapók, elbájolók. De ne nézzünk meg semmit apróra. Mert akkor látni fogjuk, hogy hegyei jórészt kopárok, völgyei víztelenek, a háztenger valójában csupa tégla- és vakolattenger, kert, park, lomb nélkül, s a végtelen síkság épp oly végtelenül egyhangú, kietlen, fátlan pusztaság, mint egy kanzaszi nagy farm.
A technológia (...) pozitív visszacsatolású rendszer, amely soha nem áll le és nem tart szünetet. Minél többet fut - minél többet játszol egy játékkal vagy minél többet böngészed a netet -, annál több olyan inger ér, amely arra ösztönöz, hogy egyre többet kattints, és egyre több időt és figyelmet áldozz rá.
Ne igyatok túl sokat, elérzékenyít, könnyen kimondtok olyan dolgokat, amiket később képzelt keménységetek okán szégyellni fogtok. Részegen csak egymással beszélgessetek.
Inni megnyugvás, a visszatérés az italhoz egyfajta hűség, kapcsolat, becsületbeli ügy. Mert az alkohol megbízható, az üveg ital mindig ott lesz, ahol hagytad előző este, és ha nem voltál túl mohó, maradt benne reggelre is.
A gondolkodás beosztása voltaképpen ugyanolyan fontos, mint az időbeosztás. Az agyunk mindig rágódik valamin, és nekünk kell eldönteni, mi legyen az. Kitöltheted a gondolataidat véletlenszerűen is, de úgy is, hogy világosan meghatározott célokat valósítasz meg, amelyek busásan megtérítik a befektetést. Valójában a figyelmed és a gondolataid a legértékesebb erőforrásaid.
Átélni csak azért, mert átélni akarunk - nem tanácsos. Az élményben nem szabad önmagunkra nézni, mert minden pillantás "gonosz pillantássá" válik.