Idézetek a művészetről
(1440)
Mi nyilatkozik meg a művészetekben? Mindig a személyesség. Anélkül, hogy "ne vinnénk a bőrünket a vásárra", ne adnánk bepillantást személyiségünk mélységeibe, nincs művészet.
A filmesek feladata az, hogy valamiféle látleletet adjanak arról a korról, amiben élünk.
Ha az ember nem feledkezik meg mestersége szabályairól és mindig újra és újra aggodalmasan gondol rájuk, akkor csak tehetséges ember lesz, de nem lángész. Ha valakinek mindig a technika szabályaihoz kell fordulnia, hogy műalkotást teremtsen - Isten legyen neki irgalmas! Az ihlet a lényeg. Ez viszi bele a művészt a teremtő, de csendes extázis állapotába. Ez szabadítja fel az idegek és az agy szűk korlátaitól.
Aki remekművet alkot, az egyetlen hangjeggyel, egyetlen szótaggal, egyetlen ecsetvonással sem szegi meg művének élő, belső törvényét. Ámde aggályoskodás nélkül megszeg bármely olyan felszíni szabályszerűséget és előírást, amelyet apró, földhözragadt kritikusok törvénynek néznek.
A színész akkor jó, ha olyan, mint a gyerek a játszótéri homokban. Órákig képes a műanyag vödrét tologatni, és látja, hogy az egy óriási kamion. Így kell játszani a színpadon.
A színész csöndről álmodik, miközben képtelen csöndben maradni, ha mégis, azonnal orvost hívnak hozzá.
Nyári színház, tanyaszínház, szekérszínház, csűrszínház, pajtaszínház - nincs a magyar népi építészetnek olyan vívmánya, amelyből szempillantás alatt ne lehetne színpadot rittyenteni, és nincs a magyar színészek között egy sem, aki arra fel akarna lépni. Aztán mégis. Mert van az a pénz. Illetve éppen hogy nincs.
Aki olvasópróbára teljes szövegtudással érkezik, az premierre nem lesz jobb, csak hangosabb.
A színházi álmoskönyvek szerint ha a darabbeli női főszereplő életkora és testsúlya feleannyi, mint az őt eljátszani készülő színésznőé, akkor nehéz időszaknak néz elébe a társulat.
Az öregséggel járó tapasztalat nem használ a művészi invenciónak. Az ugyanis a fiatalok dolga, akiket épp a tudatlanságuk segít abban, hogy sokkolóan újszerű művekkel reagáljanak a korra.