Idézetek a művészetről
(1448)
A film népszerűsít, modern kifejezési eszköz, s nem utolsósorban pénzkereseti lehetőség - de a színészethez vajmi kevés a köze.
Minden fotográfia időparadoxon. Időn belüli időtlenség, mulandó örökkévalóság. Fényképezni nem más, mint kivonni a valóságból az időt egy pillanatra, majd visszaadni ezt a pillanatot az időnek.
A legfontosabb írói feladat, hogy az ember mértékletesen igyon, pontosabban tudományosan. Olyan ez, mint a magfúziónál a kritikus tömeg. Az alkohol a pszichikai szférában ugyanúgy hasadóanyagnak tekinthető, mint az atommáglyában a 235-ös tömegszámú uránium. Ha az ember mértékletesen iszik, jó kedéllyel, vaskos humorral kivédi a pálya szörnyűséges ártalmait, de ha délelőtt is iszik és délután is, akkor bekövetkezhet a robbanás.
Azt tartom (...) erkölcstelenebbnek, ha a műkritikus belevájkál egy ember magánéletébe, ha egyébként műve, amelyet alkotott, kifogástalan. A festő munkája és magánélete olyan, mint a gyermekágyban fekvő asszony és újszülött gyermeke. A gyermeket kell néznünk és nem szabad felhajtanunk a szülő asszony takaróját, hogy megnézzük, véres-e az inge.
Nekünk, művészeknek, bátorságot kell mutatnunk azzal, amit csinálunk, mert mi vagyunk a fal a hétköznapi emberek és azok között, akik a hatalmukat a félelem és a gyűlölet terjesztésére használják.
Minden fiatal színészt köteleznék, hogy egy-két évre igazgató legyen, mert akkor megtudná, milyen felülmúlhatatlan gyönyörűség színésznek lenni.
Mi nyilatkozik meg a művészetekben? Mindig a személyesség. Anélkül, hogy "ne vinnénk a bőrünket a vásárra", ne adnánk bepillantást személyiségünk mélységeibe, nincs művészet.
A filmesek feladata az, hogy valamiféle látleletet adjanak arról a korról, amiben élünk.
Ha az ember nem feledkezik meg mestersége szabályairól és mindig újra és újra aggodalmasan gondol rájuk, akkor csak tehetséges ember lesz, de nem lángész. Ha valakinek mindig a technika szabályaihoz kell fordulnia, hogy műalkotást teremtsen - Isten legyen neki irgalmas! Az ihlet a lényeg. Ez viszi bele a művészt a teremtő, de csendes extázis állapotába. Ez szabadítja fel az idegek és az agy szűk korlátaitól.
Aki remekművet alkot, az egyetlen hangjeggyel, egyetlen szótaggal, egyetlen ecsetvonással sem szegi meg művének élő, belső törvényét. Ámde aggályoskodás nélkül megszeg bármely olyan felszíni szabályszerűséget és előírást, amelyet apró, földhözragadt kritikusok törvénynek néznek.
A színész akkor jó, ha olyan, mint a gyerek a játszótéri homokban. Órákig képes a műanyag vödrét tologatni, és látja, hogy az egy óriási kamion. Így kell játszani a színpadon.