Idézetek a művészetről
(1606)
Az elmélyült művész okokat lát és mutat fel, a felszínes csak a következményt. Azt tükrözi, ami maga is tükröződés.
Alázat, alázat, alázat, azt hiszem, ez a felkent művész szolgálatának mára már elfelejtett alfája és ómegája.
Szép hercegnőket ismeretlen
hagyott Leonardo sokat,
titkos mosolyban arcokat,
tájakat titkos fényü ködben;
és bársonyok és bársonyég,
ember és tenger van elég
Carpaccio sok dús színü vásznán;
sok ifjú barna angyalok
lázlángu szeme andalog
Botticellinél vágyparáznán;
de nálad mindnél végtelen
mélyebbet sejt a méla szem,
Pictor Ignotus!
Mi volt kincsed? öröm-e, bú-e?
Sok büszke régi álmodók
Mózesről Michel-Agnolók
és Sybillákról álmodoztak;
Pinturicchióé dús világ
mesemadár és mesefák;
Mantegna Rómát visszahozta;
Crivelli elmerengni hív
s arannyal hímez primitív;
izgat a régi Cimabue
mint egy bizanti ős talány:
de izgatóbb vagy te talán,
Pictor Ignotus!
Az lesz a sikeres, és az tudja megszólítani a legtöbb embert, aki befogadhatóbbá tudja tenni a művészetet, és közelebb tudja hozni őket a - szó jó értelmében - átlagemberekhez is, különös tekintettel a fiatalságra. A többség nem azt a képet fogja kiakasztani a szobába, amelyre XY azt mondja, ez bizony megér x százezer vagy x millió forintot, hanem azt, amelyik megszólítja, ami megtetszik neki, akár hangulat, üzenet, akár esztétikum szempontjából. Azok a galériák, amelyek nem hajlandóak erről tudomást venni, sokkal szűkebb réteget tudnak célközönségként megszólítani.
Nagy hiba az eredetiséggel szemben a képzettséget előnyben részesíteni, hiszen az, hogy valaki elvégez egy adott képzést vagy szakot, nem garantálja, hogy egyedi munkái lesznek, vagy meglesz a munkákban az a plusz, amely a közönséget megszólítja.
Egy-egy vonalban ott a későbbi cizellált látvány, egy-egy színben a logikai ugrások, a mozgó és lüktető érzelmek! A vázlatra azt mondjuk: elnagyolt. Holott legtöbbször az odavetett részletek árulkodóbbak mindennél. Mint mikor egy váratlan gesztus felfedi az egész személyiséget. Kapszulába zárt univerzum a vázlat, amiből később kibomolhat az egész. A vázlat maga a fellángolás.
A legtöbb művész (...) annyira készen van magától, hogy ha a nagyszerűségét egy másik arcon látja visszatükröződni, egykettőre láncra verhető.
Nem lehet csak úgy, büntetlenül portrékat nézni. Az arcok mindig életre kelnek a nézőnek, megelevenednek, megérintenek és válaszolnak.
Korlátok között alkotni azért szép, mert az ember új irányokba kényszerül, és olyasmit is felfedez, amit korlátok nélkül sohasem fedezett volna fel.
Miért ritkaság, hogy az irodalomban üstökösszerűen feltűnt kezdő író második regénye vagy a zenei életbe frissen berobbant együttes második albuma éppoly jó legyen, mint az első? Nem azért - vagy legalábbis nem csak azért -, mert a legtöbb művésznek csak egy mondandója van. Hanem mert a szerzői siker a tehetség és a szerencse ötvözete, mint minden egyéb az életben.
Az állandó kiállítás egy időszaki kiállítás, mely oly hosszú időszakot ölel fel, hogy az már egy kisebbfajta örökkévalóságnak hat, és ezért, mint minden hasonlóan hosszú időszakos dolgot, állandónak nevezzük.