Idézetek a művészetről
(1736)
A műremek köztulajdon s szól ekképpen: "Senkié sem vagyok, vagy inkább: mindenkié s számtalan tulajdonosom közül azé vagyok leginkább, aki legjobban tudja a titkaimat eltulajdonítani".
Olyan legyen a műremek, mint a természet, amelynek átszellemült tükörképe: ne bírja egészen megmagyarázni a legmélyebb jártú kutatás sem, s mégis az egyszerű néző is érezzen ki belőle valamit, mégpedig jelentékeny valamit.
A nagy mesterek tekintélye, hagyományai és példája éppen annyit ártanak, amennyit használnak. Tévútra vezetik a művészeket vagy félelembe ejtik őket. A kritikusoknak rettenetes fegyvereket adnak a kezükbe minden eredetiség ellen.
Még a legnagyobb természetes lángelme se fogyaszthatja kizárólag a maga vagyonát. Aki beéri azzal, hogy kizárólag magából merítsen, az szorultságában csakhamar a legszánalmasabb utánzásra kényszerül, maga magát fogja utánozni és kénytelen lesz azt ismételni, amit először már oly sokszor ismételgetett.
Az, aki nagy tudósan fest, éppúgy hamis úton jár, mint az, aki a tudományt fantasztikusan űzi.
Minden erőteljes művészeti mozgalomhoz hozzátartozik, hogy műveket érdemtelenül is jónak (rossznak) találnak. Ami mozgalmat csinál, az ezt is csinálja.
Minden valamire való mű az emberi jelenség sokféleségét védelmezi a hatalmi rangra emelt szubsztanciával szemben. A liberalizmus respektust jelent a másik ember személyének titokzatossága iránt.
Nem csak az a fontos, amit a művész odatesz, de még döntőbb, mit hagy el. A rajzolás a kihagyások művészete.
A műalkotás szépségeit magában a műben kell keresni és felfedezni, nem szabad külső, a képen kívül eső dolgokkal összehasonlítani, mert ebben az esetben megszűnik a köztünk és a műalkotás közötti kapcsolat.
A művészetben csak annak a tudásnak van nevelő hatása, mely mindjárt a gyakorlatban is érvényesíthető, és ennek a tudásnak csak az a része gyümölcsöző, mely szemléltetővé válhatik és tettekben kifejezhető.