Idézetek a nemzetekről
(257)
Mi magunk formáljuk, alakítjuk a sorsunkat és az országunk sorsát. Ha a sok rossz helyett szeretettel töltjük meg a lelkünket, szerető emberekké válunk. Ha lelkileg kiegyensúlyozott, boldog közösség él egy országban, akkor az egy szerető és szerethető országgá válik.
Az összes nép közül (...) a magyarok a legfurcsábbak. Akkor tűnnek a legcsöndesebbnek, ha beszélnek, a hallgatásuk pedig olykor szinte kiáltásnak hat. (...) Pedig külsőre vendégszeretők, kedvesek. De valójában, akár az öregember a temetésére félretett, utolsó kis vagyonkáját, csak a Teremtő által beléjük zárt magányukat rejtegetik szüntelen.
Mikor halna meg háborúban egy magyar egy románért? Az Egyesült Államokban az oregoni megtenné texasi társáért, ahogy megtette sokszor. Az európai álom túl szép, és jelenleg úgy tűnik, megvalósíthatatlan. Az EU egy közös hadsereg nélküli soft power.
Kína bővül, gazdagszik, tudást halmoz fel, egyre erősebb, de számos sebből elvérzik, mielőtt egyáltalán világuralmi terveket kovácsolhatna.
Az önfenntartás ösztöne magában nem elég arra, hogy valamely népnek a létét, életét biztosítsa, ha nincs benne tehetség, amit kifejlesszen, és ha ez ellenálló, sőt alkotó erővé nem edződik.
Egy embriónak - bizton állíthatjuk - igen kevés beleszólása van abba, hogy hol fog a világra jönni. Az, hogy én Brüsszelben született, belga ember vagyok, nem az én érdemem, és őszintén szólva mindig is idegenkedtem azoktól, akik a nemzeti hovatartozásukat mint valami minőségi jegyet mutogatják, mintha érdemeik alapján arra választattak volna ki, hogy egy magasztos földrajzi koordinátákkal rendelkező helyen lássák meg a napvilágot. Én - ártalmatlan őrült - titkon egy nemzetiségek nélküli, zászlók nélküli világról álmodom.
Még az ultranacionalisták sem akarnak túlzottan meghalni manapság a hazájukért.
Ha megnézed a ma létező nemzeteket, országokat, egyikük se létezett ötezer évvel ezelőtt, és egy se fog létezni ötezer év múlva. Az emberiség hosszú és viszontagságos történetében a nemzetek története aprócska fejezet.
Magyarnak vallom magam, ez a kultúra nevelt, de ha összeütközne bennem az ember és a hon, feltétlenül az előbbit választanám.
A deprimáló társadalmi környezet az embert álmodozásra készteti, hajlamos a nemzetet, szerepét, jelentőségét valami mitikus derengés színein át szemlélni, csakhogy a végén mindig ugyanott ébred, és ugyanolyan toprongyosan.
A nemzet erős, amikor gyámolítja a gyöngéket, gazdaggá válik, amikor gyámolítja a szegényeket, sebezhetetlenné válik, amikor gyámolítja a sebezhetőket. Ez teszi a nagy nemzetet.
Iszonyú szegény életed lenne, ha csak a saját nemzeted értékeit tisztelhetnéd. Ha például csak magyar ételt ehetnél. Mi az egyáltalán? A paprika sem magyar. Árpád, István és Hunyadi János sosem fűszerezték paprikával az ebédjüket. A 16. század előtt azt se tudták itt, hogy mi az.
A magyarok meg a kubaiak sok tekintetben hasonlítanak egymásra, olyan mediterrán típusok (...). Az érzelmek határozzák meg a cselekedeteiket.