Idézetek a nemzetekről
(244)
A magyarok meg a kubaiak sok tekintetben hasonlítanak egymásra, olyan mediterrán típusok (...). Az érzelmek határozzák meg a cselekedeteiket.
Aki hosszú évekig járja a világot, az hazatérve mindig egyfajta fordított kultúrsokkot él át, legyen szó egyhetes látogatásról vagy tartós hazatelepülésről. Az idegenből hazaérkező meglepődik vagy bosszankodik olyan dolgokon, amit az otthoniak észre sem vesznek. Máskor pedig a rokonok és régi barátok hüledeznek a hazatelepülő külföldön kialakított szokásait látva. Hogy a megrázkódtatás milyen erővel sújt le mindkét félre, az főleg a hazai kultúra egzotikumán és intenzitásán múlik. A magyar pedig különleges és egyéniségét markánsan őrző nép.
Magyar ember - rongya zászló;
étele a tál;
dudvaszedő nemzet vagyunk, értünk
mezítláb jön foltozott halál!
A nemzeti kategória még nem járt le, csak lejárófélben van. A labdarúgó-mérkőzések csőcseléke még igencsak nacionalista, de a művészek és a tudósok társadalmában a nemzeti hovatartozás alig említésre kerülő szempont.
Szegény magyar, száz ellen kire les,
S ki mégis őrült belviszályt keressz:
Másból te sem merítsz vigaszt, csak ebbül:
"Csehül vagyunk? Lehetnénk még csehebbül!"
Mindenszentek éjszakáján, ezerkilencszázötvenhatban,
a bánatkönnyek kővé merevedtek. Megkövesedtek.
A béke-köpeny heves csapással a földre hullott,
hiénaként állt az elnyomó ott, fogvicsorítva.
Mindenszenteki anyák! Sirassátok Magyarország gyermekeit!
Azt hitték, meleg szívből eredtek a bánatkönnyek,
s a szabadság régtől elzárt fáját előkeresték,
hogy újból virágzóvá tegyék azt a magyar földben.
De Mindszentek éjszakáján, ezerkilencszázötvenhatban,
vaskemény halál sújtott le a kereső karokra,
a korán hívő, elárult szívekre.
Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.
Ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen.
Szeretem az embert. Szeretek benne mindent, ami szép, jó és nemes. Ezt egyformán megtalálja minden fajban, minden népben. De sajnos, az ellenkezőjét is.
Amikor egy világ összedől, a sors a lét vagy nemlét kérdését tárja a nemzet elé. Erre a kérdésre tisztán és világosan kell felelni. Akarunk-e élni s hogyan, milyen legyen az a világ, amelyet építeni akarunk? Kitérni a válasz elől vagy halogatni a feleletet nem lehet, mert ez egyértelmű volna az életről való lemondással.
Néhány nacionalista abban bízik, hogy a világ sok zárt, de barátságos erődítményből áll. Minden nemzeti erődítmény megőrzi majd a saját érdekeit és identitását, de az erődök ennek ellenére képesek lesznek békésen kereskedni és együttműködni. Nem lesz bevándorlás, multikulturalizmus, globális elit - ahogy globális háború sem. A probléma ezzel az elképzeléssel az, hogy a védett erődök ritkán barátságosak. A múltban minden próbálkozás, amely felosztotta volna a világot jól elválasztott nemzetekre, háborúba és népirtásba torkollt.