Idézetek a nemzetekről

(297)

Csak bot és vászon,
de nem bot és vászon, hanem zászló.

Kosztolányi Dezső

4

Minden fajta írók, költők, publicisták,
Tárjátok fel gyorsan nemzetünknek múltját.
E gyönyörű képet másoljátok úgy le,
Hogy a hitvány jelen megdöbbenjen tőle.
Hirdessük, kiáltsuk ki a nagyvilágba:
Hogy a magyar nemzet nem sűlyedhet sírba!

Agyagási Károly

0

A nép genetikai összetétele, a nyelve és a neve nem szükségszerűen jön egy helyről. Az a naiv elképzelés, hogy egy magát magyarnak nevező, magyarul beszélő népcsoport letelepedett a Kárpát-medencében, s ma mindegyikünk tőlük származik, nem állja meg a helyét.

Kun Ádám

0

Katona vagyok én, önkéntes katona,
Nem kell már szerető, se szőke, se barna!
Nem oszthatom én meg senkivel szerelmem,
Szerelmet, hűséget, hazámnak esküdtem.

Petőfi István

A márciusi fellángolás (...) bölcsője volt a magyar alkotmánynak s éppen ezért sírig tartó kötelessége minden ma­gyar embernek, hogy a szabadság ébredésének emlékét, mely csodálatosan összeesik a tavasz ébredésével, minden évben kegyelettel megülje. Csak igy érhetjük el, hogy az utódok soha szem elől ne téveszthessék dicső őseik érdemeit.

Cinkotai Nagy Ince

2

Két szárnya van a magyar nemzetnek, mellyel a magasba emelkedik. Az egyik igenis a szabadság kultusza, a szabadelvű eszmék követése, de a másik a nemzeti öntudat és a nemzeti érzések felébredése.

Apponyi Albert

4

Gyenge nemzet az, amely nem az egész népet foglalja magába és csürhe had az a nép, amely nem tömörül eszmevilágában is nemzetté.

Apponyi Albert

0

Ne bízz szegény hon a gondviselésben,
Ha él fölöttünk - ő rég elhagyott.
Gondolj a múltra, hogyha csüggedeznél,
S használd erődet és akaratod.
Küzd, törj előre bátran nemzetem!
Élet, halál! csak az dicső legyen!

Szathmáry Pál

0

Az előcsalogatott és felfűtött negatív érzelmek tudják egy családdá, egy politikai közösséggé kovácsolni az embereket. És innen már csak egy lépés, hogy szembekerüljenek bármely más közösséggel, például a külföldiek, idegenek, a menekülők közösségével - ha ezt a politika úgy akarja.

Kálmán Olga

Amerika nem a hatalom nagyságától, hanem a nagyság hatalmától az, ami.

Braun Róbert

2

A somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség, nyugati műveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából és Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék borban és emberben.

Márai Sándor

5

A magyar mégiscsak az a nép, amelynek tagjait elsősorban a köztük húzódó szakadékok kötik össze.

Nagy-Laczkó Balázs

Minden népnek olyan vezetője van, amelyet megérdemel.

Kondor Vilmos

1

Mi magunk formáljuk, alakítjuk a sorsunkat és az országunk sorsát. Ha a sok rossz helyett szeretettel töltjük meg a lelkünket, szerető emberekké válunk. Ha lelkileg kiegyensúlyozott, boldog közösség él egy országban, akkor az egy szerető és szerethető országgá válik.

Márki-Zay Péter

Az összes nép közül (...) a magyarok a legfurcsábbak. Akkor tűnnek a legcsöndesebbnek, ha beszélnek, a hallgatásuk pedig olykor szinte kiáltásnak hat. (...) Pedig külsőre vendégszeretők, kedvesek. De valójában, akár az öregember a temetésére félretett, utolsó kis vagyonkáját, csak a Teremtő által beléjük zárt magányukat rejtegetik szüntelen.

Batka Zoltán

0

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom