Idézetek a nyelvekről
(309)
A gondolataink nem tudják pontosan kifejezni azt, amit fizikailag érzelemként élünk meg. A szókincsünk is korlátozott, csobogó csermely csupán az érzelmek Niagara-vízeséséhez képest. Több ezer érzelmet élünk meg, ebből azonban csupán néhány tucatot tudunk megnevezni.
Minden nemzetnek fő kincse a nyelve. Bármit elveszthet, visszaszerezheti, de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.
A leghosszabb magyar szó, a megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért negyvennégy betű. Hányadik lehet a gyakorisági statisztikában? Utolsó? Nem, mivel leghosszabb szóként gyakran emlegetik.
A legszebb emberi nyelv is csak korlát, szabályok összessége, nyelvi törvényszerűségek elegye. Ezek nélkül a szabályok, törvények nélkül azonban - emberként - elképzelhetetlen létezni, élni.
Bámulatos, hogy milyen hibás némely meghatározásunk. Életveszélyes betegségben szenved - hallani úton-útfélen. Holott nem a betegség forog veszélyben, hanem az - egészség.
Beszédünkben éppen az a jó, hogy pontos képet, látleletet ad a beszélő lelkületéről. Az a sok förtelem, amit egyes magánemberek egymásra vagy épp "közéleti kitűnőségek" a parlament nyilvánossága elé okádnak, véletlenül sem a nyelvet minősíti, hanem a használóit.
A nyelvet (...) nem kell óvnunk a változástól, mert az minden nyelvben természetes jelenség. Egyébként hiába is szállna szembe vele valaki vagy valamilyen hatóság, mert a nyelvet beszélők közössége dönt minden új jelenségről. Ha elfogadja, akkor azt sajnálhatjuk éppen, de mást nem tehetünk, mint hogy ebbe beletörődünk. Aki a nyelvi fejlődéssel akar szembeszállni, az egy szellemes megállapítás szerint Xerxészhez lesz hasonlóvá, aki megkorbácsoltatta a tengert, amikor egy vihar a hajóhadát összezúzta.
A változások lassan, de biztosan működnek minden nyelvben. A változás éppoly biztos jele egy nyelv életének, mint egy élőlény esetében az anyagcsere meg a növekedés. A klasszikus latint azért nevezzük holt nyelvnek, mert kétezer éve nem változik. Pompásan bebalzsamozott halott, de halott. A századok során ennek a kivételes vonásának megvolt a pozitív szerepe a tudomány világában, főleg a nevezéktanban: az anatómiai atlasz vagy az állat- és növényvilág rendszertana épp ezt a biztos állandóságot követelte meg. Az élő nyelvek azonban változnak, térben is, és időben is.
Minden embernek, így a magyarnak is szíve joga, hogy az anyanyelvét szeresse a legjobban, sőt természetes is, hogy így tesz, hiszen az az egyetlen nyelv, amelyet igazán ismer. Azon a nyelven keresztül ismerte meg a világot és önmagát, és azt a tényt, hogy ő magyar, annak révén élte át nemzete történetét és irodalmát. Ehhez már csak arra a józan belátásra kell eljutnia a magyar embernek, hogy minden más ember is pontosan így van a maga anyanyelvével. (...) Csak intelligencia kérdése, hogy ezt az egyszerű tényt belássuk és elfogadjuk. Hogy ne sóvárogjunk folyton mások elismerésére a mi nyelvünk nagyszerűsége tárgyában, ne verjük a mellünket, ne szóljuk le mások nyelvét. A magunkét pedig ne hivalkodással becsüljük meg, hanem azzal, hogy igyekszünk minél alaposabban megismerni, és minél többet olvasni nyelvünk klasszikus és élő íróit.
Az egységes közoktatás és a minden házban azonos nyelvváltozatban hangoskodó televízió előbb-utóbb óhatatlanul legyalulja a tájnyelvek különbségeit. Bizonyára sokan azt mondják erre, hogy sajnos. Az egyöntetűségnek megvan a haszna, de a kiszorított, eltüntetett változatokért sokaknak okkal és joggal fáj a szívük.
Sok mindent hagy örökül egyik nemzedék a másikra - de mind között a legfontosabb a nyelv. Ez a hagyomány hordozza az évezredekben összegyűjtött tudásunkat, közvetíti az időben, s így folytonosságot biztosít az értelmes emberi életnek.
Nem csupán beteljesít és gyönyörködtet a nyelv, hanem szabaddá is tesz. S ez a legnagyobb dolog. Miközben a tárgyához közelít, fölé is emel.