Idézetek a nyelvekről
(263)
Én bízom abban, hogy nyelvünk, mint a folyó, kiveti magából mindazt, ami káros. Amit pedig felold, azt részévé teszi.
A "nem" szó olyan rövid, olyan könnyű kimondani, gyerekhang, inkább nesz, mint szó, egyetlen éles lélegzetvétel.
A szeretet, a szerelem, a gyűlölet minden korban működik, legfeljebb az ezeket kifejező nyelv változik.
Nincs értelme nyelvészeti szempontból arról beszélni, hogy ezt most egy magyar anyanyelvű jól mondta-e vagy nem jól, helyesen mondta-e vagy nem, hiszen az a helyes, amit ő mond. A nyelvművelők abban tudnak tanácsot adni, hogy ezt a művelt köznyelvben hogy mondják. Azt semmiképp se mondják, hogy ez helyes vagy helytelen, olyan nincs.
Az az elméletem, hogy a stresszt csak a nyelv kialakulása után ismertük meg. Amikor már szavakkal gondolkodtunk, és nemcsak elhajítottuk a lándzsát, hanem ki is elemeztük magunkban, hogy jól vagy rosszul hajítottuk-e el. Általában arra jutottunk, hogy rosszul.
A magyar nyelv különleges gyönyörűség, élvezem a ritmusát, az erejét, a zenéjét. Boldog vagyok, amikor magyar szót hallok.
Minden régi szóra teherként nehezednek a korábbi jelentések, míg az új szavak mentesülnek ez alól.
Soha nem lehet alaposan megismerni egy országot anélkül, hogy a helyi nyelvet ne beszélnénk.
Szerelmes vagyok az olasz nyelvbe. Elgyöngülök és meghatódom tőle. Olyan dallamosan, olyan lágyan lüktet minden mondat, hogy az ember egy hajszárító használati utasítását is költőinek és édesen titokzatosnak érzékeli.