Idézetek a nyelvekről
(344)
A hazaszeretetnek nem az internacionalizmus az ellentéte, hanem a sovinizmus. Saját nyelvéhez is közelebb érzi magát az, aki más nyelveket ismer.
Az egyes szavak az adott kultúra, történelem és helyrajz sajátosságaiból nőnek ki. Az idő és a szokások öntik őket formába, és a történeteinken, rituáléinkon és értékrendünkön keresztül hagyományozódnak tovább nemzedékről nemzedékre.
Az érkező rossz hangsúllyal, rossz kiejtéssel próbálkozó közeledését mindenütt mosoly fogadja.
A nemzet nem feltétlenül közös beszélt nyelvet vagy anyanyelvet jelent, hanem inkább szolidaritást. A szolidaritás minden közösségben a tagok szoros kapcsolatában nyilvánul meg, és a szolidaritás kétségtelenül legerősebb, de nem egyedüli eszköze a nyelv. Vannak más lehetőségek is, amelyek versengenek a közös nyelven alapuló önazonossággal, és akár ki is olthatják azt: a vallás, a kultúra, a történelem.
A rokonságot nem a hasonlóság, hanem a (...) szisztematikus különbözés bizonyítja.
A magyar nagyon is hasonlít a rokonaira, csak ez nem felszíni hasonlóság, inkább olyan, mint a biológiában, ahol a hagyma és a liliom - tudományos értelemben - nagyon hasonló növények, besorolásuk alapján közeli rokonok, még ha ez ránézésre nem is nyilvánvaló.
A magányosság jól hangzó, szép gondolat, föl lehet vele kelteni az érdeklődést a magyar nyelv - és ezen át a magyarság, a magyar kultúra - iránt, ami kívánatos és üdvözlendő. Egyfajta idegenvezetői fogás tehát. A jó idegenvezető mindenütt elmondja: miért is olyan különleges ez a hely, ahová most hoztam önöket.
Senki sem állíthatja komolyan, hogy a magyar nyelv különb lenne más nyelveknél. A magányosság - bármit is jelent - nem garantál semmiféle értéket. A magányos nem feltétlenül egyedi, nem feltétlenül "kiváló", még ha statisztikailag igaz is, hogy "kiválik", azaz elüt a többiektől. Erre mégis sokan szeretnek rájátszani.
Egy olyan állatfaj, melyből csak egy-két példány él, nyilván értékes és védendő, függetlenül attól, hogy szép-e, hasznos-e, azaz függetlenül a belső értékeitől. Ezt nem csak a természetről, de az emberi kultúráról is el lehet mondani, a nyelvekről is: minden nyelv eltűnése veszteség.
Komoly gondolkodók is mondtak olyat, hogy a magyar nyelv esetleges pusztulása, eltűnése (...) magányos nyelv volta miatt nagyobb kár volna, mint más nyelvek pusztulása. Nos, vigyük tovább ezt a gondolatot: ezek szerint például a katalán vagy a szlovák nyelv eltűnése kisebb vesztesége volna az emberi kultúrának, mivelhogy ők nagyon hasonlítanak más nyelvekre (a katalán a spanyolra, a szlovák a csehre)? Én erkölcsileg sem tudom támogatni az ilyen álláspontot. Hiszen ez olyan, mintha azt mondanánk: ha Nagyék egyetlen gyerekét üti el az autó, az nagyobb veszteség, mint ha Kovácsék hét gyerekéből egyet. Ki mer ilyet állítani? Minden nyelv, minden nép, minden kultúra egyedülálló érték, függetlenül attól, hogy van-e hozzá hasonló vagy nincs.
Szép nyelv-e a magyar? Természetesen igen. Minden nyelv szép, ahogy minden újszülött szép, és ahogy mindent lehet szépnek nevezni, amit emberek természetesen csinálnak: ruházatot, zenét, építészetet, nyelvet. A nyelvészet - mint általában a tudomány - nem foglalkozik a szépség kategóriájával, nem is tudja értelmezni, mi a szép, ahogy például az emberi test vonatkozásában az anatómia sem foglalkozik a szépséggel, nem mérlegeli, ki szebb, ki csúnyább. A nyelvészek mosolyogva veszik tudomásul, hogy az egyes nyelvek beszélői úgy érzik: az ő nyelvük szép.
Minden nyelv egyformán megtanulható, a csecsemőnek mindegy, melyik nyelv lesz az anyanyelve: azt tanulja meg, amit hall, s azt fogja egész életében a "legkönnyebb nyelvnek" érezni.