Oktatással kapcsolatos idézetek
(764)
Vakáció idején mindig jobban megy a tanulás, hiszen az iskola nem vonja el az ember figyelmét.
Baráti emlék: "érettségi kép",
Húsz éve itt függ a szobám falán,
Húsz év óta talán ma legelőször
Néztem e kép szemébe igazán.
A fényképész csoportba állította
És lombfűzérrel fonta őket át,
Az élet pedig szerteszét dobálta,
Mint egy csoportba lecsapó granát.
A gyermeki agy kész aknamező, amelyen aknák később felrobbanhatnak, ha túl nagy a nyomás. Az egész az iskolában kezdődik, ahol a tanulóknak akkor is teljesíteniük kell, ha egyáltalán nem érdekli őket az adott tantárgy.
Az iskolában annak alapján mérik az intelligenciát, ki milyen hatékonysággal képes tényeket megjegyezni, majd számonkéréskor visszaböfögni. Én ezt "mentális hányásnak" nevezem.
A tények bizonyos csoportjához úgy lehet hozzászokni, ha tökéletesen földerítjük kölcsönös összefüggéseiket. Ezek a különös tények így annyira ismerőssé válhatnak, hogy az ember nem érzi magát elveszettnek köztük.
Egy jéghegy 90 százaléka víz alatt van. Ha valaki kiválóan ért valamihez, hetekig képes írni róla, azonban a vizsgán erre mindenkinek csak egyetlen óra áll a rendelkezésére. A hallgatóknak úgy kell megmutatniuk a jéghegy csúcsát, hogy a vizsgáztató ebből kikövetkeztethesse, mi maradt a víz alatt.
A jó tanár alkimista, aki az alapvetően moduláris emberi agyból egy látszólag interaktív hálózatot farag.
A bűnözőket "az oktatás rendelkezésére kellene bocsátani", hogy jobb emberként jöjjenek ki a börtönből, mint ahogy bementek.
Azt akarom, hogy a gyerekek logikusan gondolkozzanak. Ne elhiggyék a dolgokat, hanem tudják, hogyan működjenek, megértsék őket.
Addig tanító-e valaki, amíg alkalmazásban áll, vagy mint a miniszterelnököt, haláláig megilleti a címe? Sőt, azon is túl, rá lehet-e írni a sírkövére akkor is, ha mint tanító elbukott, állásától megfosztatott? Fölösleges kérdések ezek, mert melyik épeszű ember akarna manapság tanítónak látszani, ha nem az? Vagy akár akkor, ha az.
A XXI. századi pedagógia már nem egy adott világnézetre vagy erkölcsre neveli a gyereket, hanem feltárja előtte a lehetőségeket és hagyja dönteni.
Az az iskola, amelyikben tanul, sok mindenre nem tudja megtanítani a tanítót, amire nagy szüksége lenne az életben. Nem tudja az iskola megtanítani a tanítót a jellem sajátosságaira, mert a jellem belső kifürkészhetetlen adottság. A belső kifejlődés pedig nem tűri a sablonizálást. Az igazi jellemet a helyes útmutatás alapján a helyes önkifejlés, a helyes autodidaktizmus érleli csak ki. Az iskola medret ás, utat mutat, indításokat ad: helyes medret, utat és indításokat, a munka betetőzése már az önnevelés dolga.
Az osztályozást én meg ki nem állhattam. (...) Hogyan lehet egy gyereket, aki azt sem tudja még, hogy merre hány méter, számokkal beskatulyázni? Ezt nem vakarja le róla senki, a jó szót viszont magával fogja vinni, amíg csak él. A jó szóval kell tanítani.
A jó szóval kell tanítani, a szó megmarad az emberen, akkor is, amikor már kihullottak a fogai, amikor már kihullott a haja is. Ezt jegyezd meg, ezt az igazságot!