Oktatással kapcsolatos idézetek
(805)
Az a sok adat, amit az ember fejébe belepréselnek, úgyis elpárolog, abból semmi sem marad, azt az ember mind elfelejti. Ami megmarad, az a tudomány vagy a művészet, vagy a szépség szeretete. A probléma megoldásának vágya, a tettre készség, ezek az egyéni kvalitások fontosak.
Ha egy diáknak megtartanak hat órát egy nap, és ő egyszer sem szólal meg, akkor feltételezhetjük, hogy nem sok mindet tanult.
Könnyű azt mondani, hogy az iskola emberi viszonyai egyértelműek és szabályozottak. Egyfelől vannak diákok, másfelől vannak tanárok. A diákért van az iskola, ő pedig tanulni akar. A tanár a diákért van, és tanítani akar. De mi van akkor, ha a diákot nem érdekli a tanulás, a tanár pedig nem tekinti igazi feladatának a tanítást?
Közhelynek számít, hogy az ember élete döntő részét a munkahelyen tölti el. Így van ezzel a diák is és a tanár is.
Ha tanítunk, tanítsunk úgy, amint mi is tanulni kívánnánk, mutogassuk a valóságot, ne szidjuk azokat, akik mindenben egyet nem értenek velünk, mert ez nem tanítás, hanem kemény erőltetés, (...) és más elméjén való uralkodásnak kívánása, mely távol légyen minden tanító és tanuló lélektől.
Nem azért kell a műveltség, nem arra való, hogy hencegjen vele az ember, hanem hogy megtanulja az életet. Hogy a bölcsebb emberek tanítása a segítségére lehessen. Hogy lássa magát a művekben tükröződni. Hogy közelebb kerüljön az életéhez.
Minden emberben van tehetség, nincs olyan gyerek, akiben ne szunnyadna ennek valamilyen fajtája. A tehetség megvalósulásának választóvize, hogy az alany és a vele foglalkozók összmunkája felszínre hozza ezt vagy sem.
Az általános iskolák többé-kevésbé megtanítják az alapműveleteket, a szorzást és az osztást, az összeadást és a kivonást, továbbá a törtek és tizedes törtek kezelését meg a százalékszámítás elemeit. Abban a tekintetben már kevésbé sikeresek, hogy a gyerekek azt is tudják, mikor kell összeadni vagy kivonni, netán szorozni vagy osztani, vagy hogy ki tudjanak fejezni törteket tizedes törtként vagy százalékos alakban.
Az oktatásnak elvileg két résztvevője van: a tanár, aki ismereteket közöl, és a diák, aki ezeket az ismereteket befogadja. Valójában mi tanárok lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a közlés iránya nem ilyen egyoldalú. A diákok is tanítanak minket, például azzal, hogy egynémely alapfeltevésünk nekik kevésbé nyilvánvaló, vagy hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amikre addig nem gondoltunk.
Minden olyan gyereknek, aki természetközeli, mégis szegényebb közegből jön, ha egy ember akad, aki a mentora, még ha nem is tud róla, hogy a mentora, akkor annak lehet, hogy van cél, van kijutás a kilátástalanságból, van jövő. Egy embernek lennie kell.
Nincs ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni.
A tanulás maga olyannyira jó, hogy szinte bűn volna tőle még más jutalmat is kívánni, mint amit gyermekeinek édes, gyönyörűséges táplálásával ad.
A kis-tudás veszélyes, hosszan idd,
vagy ne is idd Múzsák forrásait:
kortyolgatástól kótyagos leszel,
de húzd meg jól, s kijózanít e szer.