Oktatással kapcsolatos idézetek
(633)
A tanulmányaink nagyon fontosak a jövőnk szempontjából, és elsődleges figyelmet igényelnek. De vigyáznunk kell, hogy ne engedjük, hogy a kitűnő tanulók listája, a tanulmányi átlag vagy az egyetemi ösztöndíj átvegye az irányítást az életünk felett.
Az embereknek meg kell tanítani, hogyan ellenőrizzék forrásaikat, melyikben mennyire bízhatnak, valamint hogy a történetek, helyzetek csak nagyon ritkán feketék és fehérek, a világ jóval komplexebb. Ezeknek a készségeknek a fejlesztését érdemes minél korábban, már az iskolákban elkezdeni.
Minden megismerési folyamat homályos pontokon, félreértéseken, kerülőkön át jut el céljához.
Az ember cselekedeteit meghatározó egyik leglényegesebb tényező az az értékrendszer, melyet fiatal korában alakít ki.
Mindannyian kíváncsinak születünk, de az iskola egy bizonyos ponton ezt kiöli belőlünk. Tanárként a fő felelősségem nem a tények átadása, hanem a kérdések feltevése iránti lelkesedés újbóli felkeltése.
Születésünktől fogva abszolút igazságokkal találkozunk, szituációfüggők helyett. Nem tanítják meg nekünk, hogy az olyan megkülönböztetések, mint fiatal és idős, vagy egészséges és egészségtelen mind társadalmi konstrukciók, amiknek a jelentése a kontextustól függ. Arra tanítanak, hogy a világot tények készleteként lássuk, mint például 1 + 1 = 2. Az életben azonban sokkal finomabb megkülönböztetéseket lehet tenni, mint amit ezek az tények sugallnak. Tudnunk kellene, hogy 1 + 1 csak akkor 2, ha a tízes számrendszert használjuk, és 10-zel egyenlő kettes számrendszerben, ha pedig egy darab rágógumit egy másikkal nyomunk egybe, akkor az 1 + 1 eredménye 1 lesz.
Rossz felfogás, hogy a tanárnak arctalannak kell maradnia, akinek nincs élete az iskolán kívül. Ez olyan, mintha a tévébemondóról azt gondolnánk, hogy deréktól lefelé nincs teste. Szerintem csak akkor lehet hiteles egy tanár, ha látják, hogy neki is vannak örömei, bánatai, félelmei, tud mérges vagy szomorú lenni.
Létezik a szegénység kultúrája, és nem pénzt kell adni, hanem a kultúrát megváltoztatni, ami természetesen pénzbe kerül. Tanítani!
Sok ország ment már csődbe, amelyik a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amelyik az oktatásra.
A közoktatásnak egyáltalán nem a felvilágosodás terjesztése a célja. Egyszerűen arra való, hogy a lehető legtöbb embert egy közös, biztonságos viselkedésre nevelje, szabványos állampolgárokat hozva létre, akik között kevés a nézeteltérés és az egyéniség.
Minden embernek van legalább egy tanár az életében, aki megkeserítette az iskolaéveit, akit mindig gyűlölni fog.
Az emberi társadalomban vagy teljesen fölösleges a műveltség, vagy minden egyénnek módot kell nyújtani a tanulásra.
A gyerekeknek nem feltétlenül az előírt tananyagot kell nyomatni, inkább olyasmire van szükség, ami az ő nyelvükön szól, és megértik.