Oktatással kapcsolatos idézetek

(701)

Aki tanít, az kétszeresen tanul.

Joseph Joubert

25

Nincs lényegi összefüggés a tanulás és a bölcsesség között.

Francis Bacon

Ahhoz, hogy a diák diplomát szerezzen, témát kell találnia a diplomamunkájához. A témák mennyisége végtelen, mert mindenről lehet értekezést írni. A teleírt lapok ott tornyosulnak a levéltárakban, melyek a temetőnél is szomorúbbak, mert oda még a halottak napján sem teszi be senki a lábát.

Milan Kundera

34

Arisztotelész lehetne az önök tanítványa. És tátott szájjal hallgatná az okítást. Arisztotelész polihisztor volt, időtlen intellektus. Ma önök nem csak hogy többet tudnak a világról, de sokkal mélyebb megértéssel is bírnak a dolgok működését illetően. Ezzel a kiváltsággal jár, ha valaki Newton, Darwin, Einstein, Planck, Watson, Crick és munkatársaik után születik a világra.

Richard Dawkins

11

Tanítani haszontalan, kivéve, ha felesleges.

Richard Feynman

10

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.

Szent-Györgyi Albert

54

A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.

Plutarkhosz

Minden jó elme Bacon ideje óta azt bizonyítja, hogy nem lehet igazi tudást szerezni, amely nem megfigyelt tényeken alapul.

Auguste Comte

A szellemi gyengeségünkkel pontosan arányos a hiszékenységünk, és a mások misztikus hatalmában való hitünk.

Charles Caleb Colton

9

Sajnálatosnak tartom a vallásos oktatás ilyen fokú elterjedtségét. (...) Mivel a legtöbb művelt ember szemszögéből nézve ez a tananyag nagyrészt teljes képtelenség, számomra különösen aggasztó, hogy a brit oktatásnak kötelező tantárgya.

Francis Crick

Ha valaki mindjárt kezdetben bizonyosságot akar, kétségek közt fogja végezni. De ha mérsékli magát, és a kételyekkel kezdi, akkor el fog jutni a bizonyosságig.

Francis Bacon

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom