Önbizalommal kapcsolatos idézetek
(916)
Ha félsz, az normális dolog (...). Jobb, mint ha nem félnél. Mert ha nem félsz, akkor alighanem elbíztad magad, és aki elbízza magát, az nagy bajban van.
Állandó önvédelemben csak a lelkileg éretlen ember él. Aki gyenge. Aki fél, hogy önbizalma törékeny. Az erős embert az tette erőssé, hogy sok hasznos, beépíthető, megvalósítható érzést és gondolatot kapott másoktól.
Csak két olyan dolog van az életben, ami ténylegesen tragédia lehet, ha az ember nem változtat rajta. Minden más csak körülmény. Az egyik, ha nem szereti azt az embert, aki ő maga, a másik pedig, ha reggelente, amikor kinyílik a szeme, nem tud magának értelmes választ adni arra, hogy miért is nyílt ki.
Akinek az általános valóság túl áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen, aki úgy érzi, hogy ő ebben a valóságban egy senki, olyan valaki, akinek hallgass a neve, és akinek nincs mit mondania, nincs beleszólása az élet alakulásába, se tágabb, se szűkebb értelemben, az saját valóságot épít magának. Mert az ember, ha teljesen jelentéktelennek érzi, nem bírja elviselni önmagát sem.
A pozitív önkép, a magas önértékelés iránti vágy annyira hozzátartozik az ember természetéhez, annyira nélkülözhetetlen, alapvető szükséglet, hogy csak önmagunk elpusztítása árán hanyagolhatjuk el.
Az ötletek olyanok, mint a csecsemők, mert mindenki azt hiszi, hogy a sajátja cuki, ezért légy objektív, amikor a saját ötleteidet értékeled.
A tiszteletet, elfogadást, bizalmat - a szeretetet - csak akkor tudod mások felé irányítani, ha benned önmagad iránt léteznek. Ha te magad koldus vagy, nincs mit osztogatnod. És addig koldus is maradsz, amíg fel nem fedezed a benned élő kincseket.
A szégyen nem a gyávák átka, nem a ravaszoké, és nem azoké, akiket valamivel lelepleztek. A szégyen a megsemmisülés, az az érzés, hogy hiába minden erőfeszítés. Ilyen a valódi szégyen.
Próbálj úgy tekinteni az önkritika minden mozzanatára, mint a fejlődés esélyére. Értékeld a helyükön a hibáidat - minden ilyen alkalom egy-egy lehetőség, hogy kedvesebb legyél önmagaddal, és elfogadd magad olyannak, amilyen vagy.
Tizenöt évembe telt, míg rájöttem, nincs tehetségem az íráshoz, de most már nem hagyhatom abba, mert túl híres vagyok.
Minden rendben lesz. (...) Nem olyan rossz megoldás így állni hozzá az ismeretlenhez, amikor már épp szembesülnie kell vele az embernek.
Nem túl jó móka túlságosan ismerni önmagadat, vagy legalábbis abban a tudatban élni, hogy ismered - mindenkinek szüksége van egy kis önteltségre, hogy átvergődjön az élet akadályain.
Ne becsüld alá magad! A világ nem díjazza azokat, akik nem győztesként tekintenek magukra.