Önbizalommal kapcsolatos idézetek
(1055)
Szar ez a világ, és egyre csak szarabb lesz, de valahogy mégis lehet létezni benne, és lehet szeretni azokat is, akik mellé a véletlen sodort. És ha őket lehet, akkor biztosan lehet engem is.
Sokan utálják a munkájukat, elégedetlenek a párkapcsolatukkal, egyre nagyobb a hasuk... de amíg nem beszélnek róla, és elnyomják ezeket a gondolataikat, valamint hasonló emberekkel veszik körül magukat, addig nem is fáj annyira. Csak ne kerülnének időnként olyanok is a látóterükbe, akik felvállalták a munkát - lényegében önmagukkal - és ennek eredményeként ma már teljesen más minőségű életet élnek! Ez a kontraszt túl nagy. Ez már komoly fájdalmat tud okozni.
Az osztálytalálkozónál hazugabb műfaj nem létezik. Mindenki előadja, hogy bejött neki az élet. Álomállás, álomcég, álomfizetés, álomutazás, álomférj, álomfeleség, álomgyerek.
Csak azok a korlátok léteznek, amiket mi állítunk magunk elé.
Ne bizakodjál mérték felett tenmagadban! Mivelhogy többen többet látnak. Jóllehet egyetlen egy többet érthet, semmint más ezeren, mindazonáltal ritkán történik.
Mesélhetnék arról, hogy mi van velem,
Hogy sokszor fáradt vagyok, és folyton fáj a fejem,
Hogy túl kevésnek érzem mások mellett már önmagam,
Pedig körülöttem lassan már mindenki ugyanolyan.
Nagy erőt ad, és elindíthat a teljesség felé vezető úton, ha gondoskodó kapcsolatot alakítasz ki magaddal. Mert a gyengéd és szeretetteljes kapcsolatban természetesen nyílik ki az igaz én.
Az igazi magabiztosság abban gyökerezik, hogy képesek vagyunk feltétel nélküli barátságban lenni önmagunkkal.
Ha 100 emberből 99 nem hisz benned, elég, ha csak egy gondolja másképp, mert azzal megváltoztatja az egész életed.
Az öndicséret, még a legszigorúbb igazságosság szempontjait is figyelembe véve, inkább önmagunk alázása, mint megbecsülése volna, és vajmi kevés emberismeretről tanúskodna, ha azt hinnők, hogy ezzel a tiltakozással kimozdíthatjuk az embereket tévedésükből, amelyben jól érzik magukat.
Nem vagyok hálás a kínjaimért. Azért viszont igen, hogy mindezek ellenére milyen emberré váltam.
Igyekszem elfogadni azt, amim van, és emlékeztetni magam arra, hogy ettől nem vagyok kevésbé méltó a szerelemre, a vonzalomra vagy az intimitásra. Amim van, az az enyém. És mindenkinek van valamije.
Ha olyasvalakivel randizol, aki megéri, hogy időt fordíts rá, azt észre fogod venni. Mert ahol akarat van, ott út is van. Már nem olyan érzéssel állok hozzá a randikhoz, mintha ők tennének nekem szívességet. (...) Csak amiatt aggódom, hogy én vajon tényleg akarok-e időt tölteni azzal a férfival, akivel éppen az időmet töltöm. A többit majd kitalálom később.
Ugyanolyan méltók vagyunk a szerelemre, az intimitásra, és mindenre, amit csak remélünk egy romantikus kapcsolattól, mint a többiek, azonban ennek az érzületnek belülről kell jönnie. Ez nem olyasmi, amit egyszer elmondasz magadnak, aztán reménykedsz, hogy leülepedik. Még csak nem is olyasmi, amit egy teljes hétig ismételgetsz, és reménykedsz, hogy örök életedre berögzül az agyadba. Számomra ez egy állandó gyakorlat. És még mindig naponta gyakorlom.