Önbizalommal kapcsolatos idézetek
(1018)
Ne vágyakozz többre, mint amire képes vagy! Ne légy elégedetlen magaddal! A túlzott nagyravágyás nem boldogít.
Ha nem tudjuk magunkat olyan kicsire összehúzni, hogy elrejtőzzünk az észlelt fenyegetés elől, nos, akkor elég nagyra kell felfújnunk magunkat, hogy elhessegessük a fenyegetést. Ez a stratégia mindenütt elterjedt a természetben. Bár a kivételes bonyolultságú emberi társadalmakban az izmaink megfeszítése és a mellkasunk kidüllesztése nem mindig éri el a kívánt hatást. Ezért valami máshoz folyamodunk. (...) Dicsérjük magunkat, kidomborítjuk az erényeinket. Alkalomadtán hazudunk arról, mit gondolunk valójában, hogy védjük a társadalmi státuszunkat. És némi erőbedobással még magunkat is meg tudjuk győzni, hogy igazat mondtunk. De most már nem akarok több szót pazarolni a valaha írt összes Facebook-posztra.
Minden fejben dől el, csupán fellépés és bátorság kérdése, hogy az utcán győztes vagy áldozat lesz-e az emberből. A szélesebb váll, a dagadó bicepsz legfeljebb azoknak a mentsvára, akikre nem jellemzők az említett tulajdonságok.
A titok az, hogy nincs titok. A tökéletes élethez nincsen recept. Felgyorsult világunkban gyakran keresünk villámgyors megoldásokat, a legújabb nagy durranást, amitől majd sokkal jobban érezzük magunkat. (...) Azért vagyok itt, hogy elmondjam neked: úgy vagy jó, ahogy vagy.
Hiába telt már el a huszonegyedik évszázadból is másfél évtized, hiába tervezzük, hogy a Holdra küldjük nyaralni az embereket, és hiába vagyunk a virtuális világnak köszönhetően még intenzívebb kapcsolatban egymással, mint valaha, még mindig hatalmas hiányosságaink vannak arról, hogyan bánunk másokkal, és ami még fontosabb, saját magunkkal. Nem szeretjük eléggé önmagunkat. Ide-oda rohanunk, hogy megpróbáljunk változtatni a testünkön, az egészségünkön, a szerelmi életünkön és a munkánkon - mindegy, csak egésznek és boldognak érezzük magunkat. De minél gyorsabban rohanunk, annál gyorsabban tévesztjük szem elől a lényeget. Mindannyian az egyensúlyt keressük, a legújabb egészségtrendben azonban garantáltan nem fogjuk megtalálni. Az egyensúly a lelassulásban rejlik, abban, hogy lassabban veszünk lélegzetet, és tudjuk, mire van szüksége a testünknek. Abban rejlik, hogy elfogadjuk, kik vagyunk, és életünk minden egyes percében szeretjük önmagunkat.
Én tényleg hiszek abban, hogy a valódi változás és az igazi boldogság az elfogadásban rejlik. A testünk elfogadásában, annak elfogadásában, akik vagyunk, és annak a helyzetnek az elfogadásában, amiben vagyunk. Azoknak a bizonytalanságainknak a többsége, amikkel nap mint nap harcolunk, abból a gondolatból ered, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük.
Olyan társadalomban élünk, amely folyamatosan azt próbálja belénk sulykolni, hogy változtatnunk kellene az életünkön. Jobbnak kellene lennünk, jobban kellene csinálnunk, jobban kellene kinéznünk, és jobban kellene éreznünk magunkat. Fogynunk és izmosodnunk kellene, egészségesebben kellene táplálkoznunk, jobb munkahelyet kellene találnunk, csinosabb ruhákat kellene hordanunk, és több pénzt kellene keresnünk. Azt csak elvétve halljuk, hogy pont úgy vagyunk jók, ahogyan vagyunk.
A sebezhetetlenség hite abban a gyakorlatban gyökerezik, ahogy a holnappal kapcsolatos elvárásainkat a tegnap tapasztalataira alapozzuk.
Mit számít az, hogy te vagy a gyöngébb? Te vagy az erősebb, mert visszaélhetsz azzal, hogy gyöngébb vagy.
Mindenkinek jó teste van. A te tested is, úgy ahogyan van, tökéletes. Van lábad, hogy járhass, van szád, hogy beszélhess, van szíved, hogy érezhess, és van kezed, hogy tapinthass. A tested már így is egy igazi csoda, és te is egy csoda vagy úgy, ahogy vagy.
A legjobb és legfontosabb hang, amit csakis önmagadban hallhatsz, az a biztatás. Ez jön lelked legmélyéről.
Az ember attól fél, amit nem tud kontroll alatt tartani. És minél inkább irányítani akarunk valamit, annál jobban belefeszülünk, és annál nehezebb lesz lelazulni és rögtönözni, ha mégis kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Mint a legtöbb félelemmel átitatott helyzetben, ebben is az önbizalom építése a legjobb megoldás. Irányításkényszer helyett megtanulni bízni magunkban, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor sikerült, negyedszer is képesek leszünk kezelni a váratlan helyzeteket, adódjon akármi.