Önismerettel kapcsolatos idézetek
(3733)
Ha minden a látszat, akkor az ember belevész a tükrébe, és soha nem találja meg önmagát.
Őszintének lenni önmagunkkal - ez a legnagyobb erőfeszítés, amire egy emberi lény képes lehet.
A világ tele van nehéz emberekkel. Néha azonban (valójában gyakrabban, mint hinnénk) mi magunk vagyunk a nehéz emberek. Néha mi magunk vagyunk a pokol.
Felnőttnek lenni még azt is jelenti, hogy folyton-folyvást fel kell tennünk magunknak a kérdést: Ki vagyok én?
Akadnak olyan nehéz helyzetek az életünkben, amelyekről előre nem lehet tudni, mit vált ki belőlünk.
Az öregedéssel egyenes arányban csökken az ember önismerete. Amiként a gyerekeknél épp fordítva, az évek során egyre erősödik.
Minden ember jelleme kész és befejezett egész. (...) Ha valaki ennek tudatában él és ehhez tartja magát, minden jól végződik.
Manapság a legtöbb ember abba pusztul bele, hogy okosan a földön csúszik, és csak későn fedezi fel, hogy egy dolgot nem bánunk meg soha, a ballépésünket.
Csodálatos önámításban éljük le az életünket, mások hibáit élesen látjuk, magunkkal szemben elnézőek vagyunk.
Hogyan szerezhetjük meg az önismeret páratlan talizmánját, melyet a világ bölcsei a legnagyobb kincsnek mondanak, mely az embert megörvendeztetheti? Viszonylag igen könnyen és kényelmesen, ha az ember igaz, őszinte barátok szavára hallgat és az ilyesmire súlyt fektet; vagy nagyon nehezen és sok hosszú kínlódás árán, a megpróbáltatások zord iskolájában!
Önmagunkat többnyire mintegy bekormozott üvegen át szemléljük. És legtöbbünknél ez a koromréteg igencsak vastag.
Ha túlságosan érzékenyek vagyunk mások véleményére, nem lehetünk őszinték önmagunkkal.