Önismerettel kapcsolatos idézetek

(3619)

Örülj neki, hogy senki sem tudja elvenni tőled önmagad felfedezésének élményét. A saját, belső világod megtapasztalása olyan csoda, amelyre nincsenek szavak.

A. J. Christian

7

Az emberben ott lakik az angyal és a patás is. Időzített bombaként létezünk. Több időt kellene töltenünk azzal, hogy rájöjjünk, igazából kik is vagyunk.

Mucsi Zoltán

1

A felnőtt kiönti a lelkét, csak közben hazudik, kamuflál, saját maga előtt is leplez. Panaszkodik, de nem a lényegről. A gyerek viszont jobbára makacs, dacos, nem árulja el csak úgy, hogy ez meg ez a bajom, viszont egy idő után rajzban, játékban esetleg kirobbanóan jeleníti meg a problémáját.

Vekerdy Tamás

Tudd meg, hogy nem ismered önmagad! Vagy legalábbis korántsem annyira, mint te azt gondolod.

Petter Johansson

0

Szomorú, de tényleg úgy nézel ki valójában, ahogy az ismerőseid megjelölt fotóin feltűnsz.

Hartay Csaba

A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.

Nedeczky Júlia

1

Nagyon lényegesnek tartom, hogy ne csak fizikailag, hanem lelkileg, érzelmileg is karban tartsuk magunkat. Szerintem ez az alapja annak, hogy megismerjem, mit szeretnék, melyek a feladataim, és hol vannak a határaim.

Fehér Anna

1

Bárki, aki komolyan veszi magát, az mindig nevetséges.

Stahl Judit

1

Minden életnek célja van. Oszd meg másokkal a történetedet, és ezzel segíthetsz valaki másnak rátalálni a sajátjára.

Henry Miller

A legtöbben másokat hibáztatunk azokért a dolgokért, amik nem működnek az életünkben. A házastársunk a hibás a boldogtalan családi otthon miatt, a főnökünk a hibás a munkahelyi stressz miatt, egy idegen a hibás, amiért forgalmi dugóba kerültünk, és persze a szüleink a hibásak, amiért megrekedtünk. Mindenhol a felelősöket keressük, ez azonban nem más, mint önmagunk mentegetése. Ha másokra kenjük a felelősséget az életünk miatt, biztosan boldogtalanok leszünk, hiszen így csak az áldozatot játsszuk.

Robin Sharma

Ma még mindannyian egyszemélyes orális kultúrák vagyunk. Átírjuk a múltat, hogy megfeleljen a szükségleteinknek, és alátámassza a történetet, amelyet magunkról mesélünk. Emlékeink révén mindannyian osztozunk személyes történelmünk haladó szellemű értelmezésének bűnében, folytonosan úgy tekintve korábbi énünkre, mint a jelenlegi dicső énünkhöz vezető, újabb lépésre.

Ted Chiang

1

Mindnyájunkkal megesett már, hogy tévedtünk, hogy kegyetlenül és álszentül viselkedtünk, és ezeknek az alkalmaknak a többségét már elfelejtettük. Ami azt jelenti, hogy valójában nem ismerjük magunkat.

Ted Chiang

0

Az ember saját magával legalább őszintén beszélhet.

Ted Chiang

0

Az amikor az embernek az egója egy kis barométer lesz, (...) mérni tudja saját hamisságát.

Puzsér Róbert

3

Nem veszélytelen dolog önmagaddal őszinte, belső viszonyba kerülni.

Müller Péter

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom