Egyéniségről szóló önismereti idézetek
(52)
Nincs szükséged senkire, hogy megmondja, hogy te ki vagy, mi vagy. Te az vagy, aki vagy.
Bátorság kell ahhoz, hogy tisztán akard látni önmagad. Ha nem békélsz meg teljesen azzal, aki vagy, folyamatos feszültségben fogsz élni. Amint belátod, hogy nem érdemes becsapni magad, szabaddá válsz.
Ez a legfontosabb, ez mindenek felett való: a hűség önmagunkhoz. Tragikus, hogy legtöbben nem ismerik önmagukat, s így nincs mihez hűségesnek lenniök.
Éreztem, ahogy elmozdul köztünk valami, úgy, mint a föld rejtett lemezei. Azt hisszük, ismerünk valakit, de az a valaki örökké változik, és mi is változunk. Váratlanul rájöttem, mit jelent élni: azt, hogy láthatatlan lemezeink ide-oda csúszkálnak a testünkben, kezdenek összerendeződni azzá a személyiséggé, akivé leszünk.
Könnyű azt adni mindenkinek, amit kér tőled. Amit elvár. A gond csak az ezzel, hogy egyhamar elfelejted közben, hol kezdődik az igazi éned, és hol folytatódik a hamis. Azaz lényednek az a része, amelyik mindenkinek, mindenkor meg kíván felelni.
Senkire sincs szükséged, csak önmagadra. Találd meg azt, aki vagy. Ebben senki sem segíthet neked. Bárki, aki segítene, csak akadályozna ebben a folyamatban, mert az ő erejét használnád, nem a sajátodat. Benned óriási erő van. Ébredj ennek tudatára, és használd!
Hagyni kell teret a változásnak és a véletlennek, mert szerintem az egyik legrosszabb az, ha az ember gondol magáról valamit, kitalál saját magának egy képet önmagáról, és ahhoz alkalmazkodik. Én nem akarok semmilyen képet felépíteni vagy sugározni magamról, nem akarom eldönteni, hogy milyennek lássanak mások.
Mindenkiben ott lapul valami mélyen, ami csak arra vár, hogy meghallja az őszinte énünk hangját, ami az egyetlen igazán őszinte kalauzunk az életünk során. Aki nem képes meghallani, úgy fogja élni az életét, mint egy báb, amelynek a zsinórját másvalaki rángatja.
Nem leszünk sem kreatívabbak, sem hatékonyabbak azáltal, ha lemásoljuk mások szokásait; még akkor sem, ha ők éppenséggel zsenik. A saját természetünket kell megismernünk, és tudnunk kell, hogy mely szokások szolgálnak minket a leginkább.
Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretűek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia - tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli - amikor annak az embernek a helyébe, akivé megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.
Nem azok vagyunk, akik lenni szeretnénk. Azok vagyunk, akinek a társadalom akar látni minket. Azok vagyunk, akinek a szüleink elképzeltek minket. Senkinek sem akarunk csalódást okozni, óriási szükségünk van rá, hogy szeressenek. Ezért inkább elfojtjuk önmagunkat.
Nem kell megadott dolgokat tenned ahhoz, hogy népszerű lehess. (...) Csak add magad, és legyél tisztában vele, hogy ki vagy.
Tudtam magamról, hogy erős vagyok, és talán még azt is - ahogy mondogatták -, hogy bolond, arról viszont meg voltam győződve, hogy legbelül van bennem valami. Lehet, hogy csak megkeményedett szar, de az is több már, mint ami bennük van.
Egy költő barátom, kissé tág értelemben, azt magyarázta, hogy "magamat keresem". Igen ám, de akkor ki az a magam és hol találom meg a sok közül, akiket itt vagy ott felfedezek, miről ismerem meg?