Optimizmussal kapcsolatos idézetek
(373)
Hármasom van norvégból. Ötösöm ujjongásból, hogy nem kettest kaptam.
Hármason van németből. Egy ötösben fogadok, hogy legközelebb jobb lesz.
Hármasom van matekból. Ötösöm Jenny megvigasztalásából, mert ő négyest kapott.
Hármasom van angolból. Ötösöm a vágyból, hogy eldicsekedjem a hármasommal anyának és apának.
Hármasom van vizuális kultúrából. Ötösre ünnepeltem kólával a napsütésben.
Hármasom van társadalomismeretből. Ötösöm boldogságból, mert tavasz van, és talán hamarosan szerelmes leszek.
Hármasom van spanyolból. Ötösöm, amiért kamasz vagyok, és nem égtem ki.
Ugye nem is rossz átlag ahhoz, hogy nekivágjak vele a nyárnak?
Nem igaz, rossz hír, hogy egy hiba vagy,
Egy vírus csak a planétán a nap alatt,
Hogy kihalt már a Földről a szeretet, a hála,
Meg a remény és a béke, a hit: nem igaz!
(...)
Te vagy rajta a legszebb szirom,
Ez az univerzum meg a rét.
Bárcsak mindig emlékeznénk rá, hogy a napot azzal kezdjük, hogy hálásak vagyunk az életért, bármilyen nehéznek is tűnjék éppen! Arra, hogy jelen legyünk a szeretteink életében, figyeljünk rájuk, és engedjük, hogy sírjanak, amikor arra van szükségük.
Az élők pokla nem olyasmi, ami majdan lesz; ha van ilyen, akkor az az, ami már itt van, a pokol, amelyben mindennap lakunk, amelyet együtt alakítottunk ki. Két módja van, hogy ne szenvedjünk tőle; az egyik sokaknak könnyen sikerül: elfogadni a poklot és részévé válni olyannyira, hogy már nem is látják. A másik kockázatos, és állandó figyelmet és tanulást igényel: megkeresni és felismerni tudni, ki és mi az a pokol közepette, aki és ami nem pokol, s azt tartóssá tenni, annak teret adni.
Optimizmusra is van okunk, ha arra gondolunk, hogy ismert történelmünk során az ember micsoda szörnyűségeken ment át - bizonyára szörnyűbbeken, mint amit ma a föld legszerencsétlenebb pontjairól jelentenek tévériportereink - és mégis, a legnagyobb szenvedéseken keresztül is valamiféle új, fejlettebb és talán igazságosabb rend felé haladtunk. Ezért vagyok optimista minden kételyem ellenére.
Az igazi optimisták nincsenek meggyőződve róla, hogy minden jól fog menni, arról viszont igen, hogy nem fog minden félresikerülni.
Kell az árnyék és kell a fény,
Hogy meglásd, miért érkeztél,
És hogyha úgy érzed, túl hosszú a tél,
A nyár majd pótol mindenért.
Szükségem van a fejbekólintásokra is, mert különben minden olyan természetes lenne és megszokott. Nem élvezném a napsütést, ha előtte nem lenne hónapokig szakadó hó és sötétség. Mindennek két oldala van, és mindenben ott rejlik valami lehetőség. Persze, csak ha észre akarom venni.
A szabadság és a boldogság megélése, azt hiszem, adottság kérdése, erre való hajlamunk valahol a bordák mögött lakozik, nem mindenki részesül belőle. Szélsőséges példával élve, jelen tud lenni a boldogtalanság a legnagyobb társadalmi biztonság, anyagi jólét és családi harmónia közepette is, míg van, aki sanyarú körülmények között is képes magát szabadnak érezni.
Ha elég ostoba vagy ahhoz, hogy jót várj a világtól, a világ talán felülmúlja a várakozásaidat.
Miért nem kell senkinek az igazság?
Mért gyűlölik? Ma is, egy nő mivel jön?
Zöld barackot kapott."Addig örüljön"
mondom neki, "amíg zöld. Amit ott lát
a ládában - lángfoltos-sárga, nedvdús,
olyan hibátlan, mintha festve volna -
ma még csak egy szeplő van rajta - holnap?
A fél gyümölcs rozsdás, halott üveghús.
Dobhatja ki. (...)
Mint ahogyan a nyár
ahogy jön, már megy is." Én nem tudom, mért
rám néznek így. Nem én hoztam a törvényt.
Én csak elfogadom: ez a szabály.