Öregedéssel kapcsolatos idézetek
(995)
Az öregedést nem kerülhetjük el, viszont jelentősen lassíthatjuk, és az sem törvényszerű, hogy olyan drasztikusan menjen végbe, ahogy nem egyszer láthatjuk.
Ma vagyok 53 éves. Ily korban születésnapunk komoly gondolatokat hoz magával. Az életnek nagyobbik fele eltelt, mennyi s mi marad még hátra? Kevés öröm - mert hisz azokat végzetünk, talán, hogy az élethez kedvet csináljon, mind kezdetére tevé -, de mi egyéb?
Az évszakok olyanok, mint az ember életútjai. Mint erőtől duzzadó ifjú, ront be a tavasz. A forró izzadságban megfürödve és vihartól megedzve járja be a nyár a hegyeket és gleccsereket. Meggondoltan és lassan megy a lejtőn az ősz lefelé.
Látom lenn a halált e szép kor magasából,
mit, jaj, elértem én, a nagy út derekán, hol
elhagy az ifjúság, s fegyvere eltalál.
Kacagva viszi el szép rózsakoszorúmat;
míg készül szőttesünk, te képzed fonalunkat,
fonákunkon élő halál.
Az évek irgalmatlan
gyors szárnyakon elrepülnek,
s mint hárpiák elrabolják
húsunkat, arany derűnket.
Míg az évek szépnek tűnnek,
s aranyszőke hajat dérrel
színezüstté nem csepülnek:
aki szeret, szeressétek,
úgy legyetek üdvözültek,
mert végül az alkalmak is
kopár gyászba feketülnek.
Tavasz és nyár, ősz és tél és tavasz
úszik egymás után, úszik az ablakom előtt!
Éveken át feküdtem és néztem, ahogy elúsznak és számoltam
az éveket, a szívem néha összecsomózta
a rettegés, hogy örökké fogok élni!
Ötven esztendős embernek nem lehet túlságosan muzsikás a kedve. A negyven esztendősnek igen: akkor lép be az ember - úgy tartják - "a férfiak titkos rendjébe"; akkor nevezik ki - ha kedvezően alakulnak a dolgok - a tábornokokat és a professzorokat; akkor még delelőn érezheti mindenki magát, fent, a tetőn; még van idő; még magasan áll a nap. Ötvenegy esztendősen is elviselhető már a látomás; nemsokára alkonyodik ugyan, megy majd a nap lefelé, de addig még, a harangok jöveteléig, csak lesz még egykét évtized, talán három is, a zavartalan munkához. De ötven évesen? A küszöbön? Hitetheti magát ugyan az ünnepelt, hogy semmi még, semmi, sok volt a rossz idő, eddig inkább csak magot szórt, csemetét gondozott, még ezután jön ideje a betakarításnak -, de a leltárkészítést el nem halaszthatja.
Az örök élet nem adatott meg nekünk. Helyette azt az illúziót kaptuk, hogy amíg élünk, ugyanazok maradunk, akik mindig is voltunk. S ebbe a hazugságba mélyen belerágjuk magunkat. Ezért nem tudunk jól megöregedni. Az öregedés számunkra azt jelenti, hogy Isten részvét nélkül kifoszt bennünket. De Istenre még a képzeletünkben is nehéz haragudni - túlságosan hatalmas a mi dühünk érvényesítéséhez. Tehát könnyebb megtagadni őt. Vagy a Sátánnal helyettesíteni. S a legkönnyebb a szeretett embert - nőt vagy férfit - felelőssé tenni azért, hogy kapcsolataink kiégnek, elromlanak, az imádott lélek csalódást okozó átokká válik, kellemetlen szemtanúja lesz indulásunk elkerülhetetlen kudarcainak.
Egyszer mindenki tetőpontra ér.
Ha tetszik, ha nem, felnőttként, beérve,
megfontoltan s már döntő szavú tagként
odaül a bölcs felnőttek körébe.
S nem teheti meg, hogy elmenekül,
hallgatva könnyelmű csábításra,
mert fogni kell a kormánykereket
a végsőkig, a széles tengert járva.