Öregedéssel kapcsolatos idézetek
(807)
Túl gyorsan válunk felnőtté. Nemcsak mi, emberek, hanem minden élőlény. Elveszítjük a lehetőségét annak, hogy felelőtlenül viselkedhessünk, és ne legyen az élet valami rémisztő, csapásokkal teli útvesztő.
Meglep, hogy az én koromban az igényt, hogy minél többet lássak, halljak, tapasztaljak, felfedezzek, képes vagyok túllépni, anélkül, hogy a felfedezést egy pillanatra is feladnám. Már nem kockáztatok előre nézni, gyakorlati helyek után nézelődni, dolgokat kutatni, amiktől a névjegykártyám vagy életrajzom fényesebben csilloghat. És pontosan ezért élvezem, ami ezzel együtt jár. Nem csak a napot élvezem, élvezem a reggelimet, a kávémat, koktéljaimat, boromat, délutánjaimat a szabadban, a napon sütkérezve, élvezem, ha esik, élvezem az esti napsütést és a vihart, élvezem, élvezem, élvezem. A túlzsúfolt naptáram üressé változott, és mind-mind a kiélvezett pillanataimmal töltöm meg.
Férfikor jön ifjúságra,
életed gyümölcsös ága,
az is elvirít.
Szirmát minden nap elejti,
táncát bármikép is lejti
évek rózsája a szélben, az is elvirít.
A kor nem véd meg a szerelemtől, de a szerelem bizonyos fokig képes megvédeni az öregedéstől.
Az öregség törékennyé és sebezhetővé teszi az embert. Lelkileg és fizikailag. Minden megerőltetés egyre a test hanyatlására emlékeztet. A test gyarló.
Hajszálanként megy ki belőlem az élet
ez lesz a nyár amikor megöregszem
a következő évben kendőt kötök
mégiscsak egy perc annyi volt a minden.
Szépen őszülsz kedvesem
ráncaid is békések szelídek
ha simogatom
nem rándulnak össze
kisimulnak a tenyeremben
szeretem nézni ahogy öregszel
felemel hogy még mindig mellettem
tudom hogy én is azt teszem
s ha rád nézek tudom
hogy én is szépen.
Ahogy az ember öregszik, úgy ébred rá, milyen gyorsan rohan az idő, s csak arra érdemes időt szánni, ami a lelkünket felüdíti, mások életét könnyebbé teszi.
Az ember sose lehet túl idős ahhoz, hogy egy gyönyörű nő látványára ébredjen.
Ahogy beleöregszünk a középkorúságba, valami más változni kezd. Csökken az energiaszintünk. Megszilárdul az egyéniségünk. Tudjuk, kik vagyunk, és elfogadjuk magunkat, azokkal a tulajdonságainkkal együtt, amelyekért nem vagyunk odáig. És ez érdekes módon felszabadító. Már nem kell szívózni mindenért. Az élet olyan, amilyen. Elfogadjuk a ragyáival együtt.
Az aranylakodalom után a rendes férjek meglapulnak, a légynek se vétenek, mert hetven év púpjával a hátukon már megereszkedik az inuk, kihagy az emlékezetük, örülnek, ha jól kiáztathatják a fájós bütykeiket.
Lét istene himnuszában
színeivel mindent felold,
ajándékát - virágokat
babusgasd, csókokkal szagold!
Mint minden, elfonnyad ez is,
így némul el lelkitusád.
Feledni - lassan fájni fog
ifjú korod meddő Májusát.
Nem foglalkozom azzal, (...) hány éves lettem, hány ráncom lett, csak azzal, mennyi izgalmat rejt még a világ.