Öregedéssel kapcsolatos idézetek
(729)
Ahogy az ember idősödik, egyre több szelete nyílik meg a világnak, és közben egyre súlyosabbá válik a valóság.
Ha az ember elmúlt negyven, akkor vagy folyton mozognia kell a szabadban - vagy meghal.
Elvonjuk figyelmünket az idő múlásáról. Beletemetkezünk a munkánkba. Távol tartjuk a kártevőket a palántáinktól. Feltöltjük a benzintankunkat és az egyenlegünket, elvégezzük a nagybevásárlást, hogy a felszínen minden hét egyformának tűnjék. Azután egy nap körülnézünk, és kiderül, hogy a kicsikénkből férfi lett. Belenézünk a tükörbe, és ősz hajszálakat látunk. Rájövünk, hogy kevesebb van hátra, mint amennyit eddig éltünk. S akkor arra gondolunk: hogy történhetett meg ilyen gyorsan? Tegnap még ki se szolgáltak a kocsmában. Tegnap még pelenkáztam a fiamat. Tegnap még fiatal voltam. Amint beüt a felismerés, pörögni kezd a számláló. Mennyi időm maradt? Mennyi mindent zsúfolhatok bele?
Öregedni nehezebb, mint meghalni, annál az oknál fogva, hogy egyszerre és egészében lemondani valamely javunkról, kevésbé fájdalmas nekünk, mint naponta és apránként feláldozni.
Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár.
Öregkorban minden, az utazás is kényszerűség. Az ember nem valami felé utazik, hanem helyben jár, és azt hiszi, odébb jut, eltávolodik valamitől, amit nem szeret.
Így megy az élet. Eleinte gazdagodunk, vetünk esztendőkön át, azután jönnek évek, amikor az idő megsemmisíti ezt a munkát. A bajtársak árnyéka sorjában elhagy. És gyászainkba lassan belevegyül egy furcsa szomorúság: öregszünk.
Az emberek abba a tévképzetbe ringatják magukat, hogy az öregkor beköszöntével valamiféle révbe érünk, ám azt a tényt már csak kevesen fogadják el, hogy szüntelenül csak törtetünk előre utunk célja felé, amely még azon a napon is elérhetetlen távolságban van tőlünk, amikor végleg lehunyjuk szemünket.
Az öregeknek csak az emlékeik maradnak. Az ifjak bővelkednek álmokban és reményekben, miközben az öregek görcsösen markolják hajdanvolt álmaik hamuját, és azon tűnődnek, mi történt az életükkel.
Az író, ahogy öregszik, elveszíti olvasóit. Azok, akik vele indultak, akik annak idején oly izgalomban voltak egy-egy írásától - jobban megvénültek, mint ő, sőt meghaltak. Az új generációk meg kiközömbösítik magukból az öreg írót. (...) A régi író problémái vele avulnak el, mikor ő unatkozva hallja a fiatalok tüzes vitáját régen elintézett kérdésekről.
Huszonnégy esztendős korodban még megengedheted magadnak, hogy azt hidd: a felnőtté válás, legalább a te esetedben, csupán hivatali tévedés, amit hamarosan helyrehoznak. Azután egy napon arra ébredsz, hogy a kutyád nyolcvannégy éves, te magad pedig harminchét, és akkor már az egész kérdést alaposabban meg kell vizsgálni.