Idézetek az örömről
(314)
Tanulmányozni, ízlelni, megélni kell az életet és adományait - sokáig forgatni a szájunkban, hogy méltóképpen adhassunk hálát annak, akitől adományul kaptuk. A legtöbben az örömöket úgy élvezik, mint az alvás pihentető érzését: öntudatlanul. Amikor valami jót érzek, nem csupán a fölét szedem le, a gyökeréig ások, mert édes az élet, édes annak a sors, aki megáll élvezni édességét.
Még a legfásultabb, legfáradtabb elme is bátorítást kap a sorstól, hogy észrevegye a valódi gyönyörök csiklandozását. Amikor így teszek, mérhetetlen nyugalom száll meg - odahajlítom, odairányítom lelkem, hogy hozzátapadjon, és élvezze a jót. Nem azért, hogy belevesszen, eltűnjön benne, hanem éppen az ellenkezőjéért: hogy megtalálja benne önmagát.
Muszáj megbecsülni a jó dolgokat az életben. A szívünkbe kell zárnunk őket. A mai nap jó volt, elraktározom a szívemben, majd megyek aludni.
Az apró boldogságokban hiszek, ezek ugyanis valóban eljönnek. Egy csípős csirkés szendvics, egy jó beszélgetés barátokkal, egy új szalmakalap a méretemben, egy retro bicikli, ha megnevettetjük egymást a feleségemmel, vagy ha a gyerekek végigalusszák az éjszakát. Mostanában persze leginkább az, hogy még élünk.
Amikor túl sok a jóból, később már nehéz észrevenni a jót. Gondoljunk arra, hogy egy szelet nagyon drága és különleges torta milyen élvezetet jelent, majd gondoljunk bele, milyen lehet egy második; bárhogy is szeretnénk, nem érezzük finomabbnak, mint az elsőt. Ugyanezt az elvet alkalmazhatjuk az élet minden területén. Ha az életünk végtelen üdülés, nehéz lesz megtalálni az örömöt egy nyaralásban. Az élvezet jó dolog, mert nincs mindig részünk benne. Törekednünk kell az egyensúly elérésére, mert ettől leszünk kiegyensúlyozottak.
A valódi, szívből jövő örömöt onnan tudod felismerni magadban, hogy szinte semmi külső oka nincs.
Földi sorsunknak egy cukra van, a gyönyör.
Nincs, ami életünk jobban megédesítse;
folyékony aranyat csordít az kelyheinkbe
és gyöngyös örömök kincstárát tárja föl.
Tubarózsát teremt tél jegéből-havából,
és egész évre víg tavaszidőt varázsol.
Christian Hoffmann von Hoffmannswaldau
Olyanok vagyunk, mint a villanykörte. Ha az öröm nő benned, az maga a fény, ami kihat a környezetedre is.
Te vagy a mozdonyvezető. Úgy vezetsz, ahogy akarsz, gyorsan vagy lassan. Ki a nagyvilágba. Te döntesz, és te választod ki az összes vágányt. De a legfontosabb: ne feledd a kilátást! Az a legfontosabb. A kilátás. Attól függetlenül, hogy milyen gyorsan vagy lassan megy a vonat, a kilátás a legfontosabb. Sokan megfeledkeznek róla, sokan megfeledkeznek a kilátásról, miközben csak robognak a vonattal a zöld földeken, a fényes reggeleken vagy az esőben, reggeli párában. De te nem felejted el. Fütyülj és vezess!
Akkor vagyunk szerencsések, ha életünk során nagyobb arányban tudunk lelkesedni valamiért, mint felháborodni valami ellen.
Vannak olyan álmaid, amelyek még nem teljesültek, de ezzel nincs semmi baj. Mostanra megtanultad értékelni az élet apró örömeit. És persze a nagyokat is.
Élvezet lehet, (...) ha tengerparton naplementét nézünk egy pohár jó ital mellett, miközben lágy szellő simogatja az arcunkat. De ebben az élményben kevéssé van benne a hatékonyságunk, inkább passzívan befogadjuk. Ahogy jött, úgy el is illan az érzés, szemben a valódi örömmel, amelyet valami erőfeszítést követően érzünk. Az áldozathozatal a feltétele annak, hogy magasabb szintre lépjünk, meghaladjuk önmagunkat, és az ezzel járó öröm hosszú távon fennmaradjon. Ha legyőzöm a fáradtságomat vagy a lustaságomat, és például elmegyek futni, azzal teszek valamit önmagamért, és az elégedettség érzése lesz a jutalom - túl azon, hogy endorfin termelődött a testemben - , és ez hosszú távon megerősít.