Idézetek az otthonról
(232)
Miért költöznek el az emberek? Mi veszi rá őket, hogy feltépjék gyökereiket és elhagyjanak mindent, amit ismernek, a látóhatáron túli ismeretlenért? Miért másszák meg a formaságoknak e Mount Everestjét, amitől az ember koldusnak érzi magát? Miért lépnek be ebbe a dzsungelbe, ahol minden új, idegen és nehéz?
A válasz ugyanaz az egész világon: az emberek a jobb élet reményében költöznek el.
Találd meg az otthonodat (...). Lehet, hogy nem a múltban találod meg, de találd meg, és akkor soha többé nem leszel elveszett.
Hányat sóhajtasz lépésenként
amikor elhagyod a lakást
és hányat lépsz sóhajtásonként
amikor már vissza sem fordulsz?
Ha tudhatná a ház, ki érkezett belé,
Maga a néma kő vigan köszöntené,
A jó hir hallatára a lábához hajolna:
Úgy lépj be, drága vendég, akár az otthonodba.
Építhetsz házat a semmiből, olyan erősre, amilyenre csak te akarod, de egy otthon, egy otthon ennél sokkal törékenyebb. Az otthon azokból az emberekből épül fel, akikkel megtöltöd.
Az otthon nem egy hely, hanem az, hogy olyanok között élünk, akik szeretnek minket.
Igazán szerencsésnek nevezhető, aki életében elég korán felismeri, hogy hol az a fészek, amely a testére van szabva, és ereje is van, hogy leküzdje azokat az akadályokat, amelyek útjában állnak.
Vannak emberek, akik soha sehol nem tudják magukat otthon érezni, és vannak olyanok, akik fokozottan rendelkeznek az otthonlevés képességével.
Az otthon az a hely, ahol a mindennapi életünk vízszintes vonala találkozik azzal a függőleges tengellyel, amelynek alján a halottainkkal való viszonyunk, tetején pedig Isten foglal helyet.
Szeretni valakit olyan, mint beköltözni egy házba. (...) Az elején az ember beleszeret az újba, minden reggel rácsodálkozik, hogy mindez az övé, és közben fél is egyszerre, hogy valaki hirtelen beront az ajtón, és közli, hogy súlyos félreértés történt, és igazából nem lakhat az ember ilyen remek körülmények között. De ahogy telnek az évek, megkopik a homlokzat, itt-ott megrepedezik a fa, és az ember elkezdi nem azért szeretni a házat, mert olyan tökéletes, hanem éppen azért a sok apróságért, amik miatt nem az. Megismeri az épület minden zegét-zugát. Megtanulja, hogyan lehet elkerülni, hogy a kulcs beragadjon a zárba, ha hideg van. Melyik parketta hajlik meg kissé, ha az ember ránehezedik, és pontosan hogyan kell kinyitni a szekrényajtót, hogy ne nyikorogjon. Ezek azok, ez a sok apró titok, amitől a ház az ember otthona lesz.
Az otthon sok kényelmet megenged; de még a családtagok előtt se menjen ez mértéken túl.