Idézetek az otthonról
(219)
Szeretni valakit olyan, mint beköltözni egy házba. (...) Az elején az ember beleszeret az újba, minden reggel rácsodálkozik, hogy mindez az övé, és közben fél is egyszerre, hogy valaki hirtelen beront az ajtón, és közli, hogy súlyos félreértés történt, és igazából nem lakhat az ember ilyen remek körülmények között. De ahogy telnek az évek, megkopik a homlokzat, itt-ott megrepedezik a fa, és az ember elkezdi nem azért szeretni a házat, mert olyan tökéletes, hanem éppen azért a sok apróságért, amik miatt nem az. Megismeri az épület minden zegét-zugát. Megtanulja, hogyan lehet elkerülni, hogy a kulcs beragadjon a zárba, ha hideg van. Melyik parketta hajlik meg kissé, ha az ember ránehezedik, és pontosan hogyan kell kinyitni a szekrényajtót, hogy ne nyikorogjon. Ezek azok, ez a sok apró titok, amitől a ház az ember otthona lesz.
Az otthon sok kényelmet megenged; de még a családtagok előtt se menjen ez mértéken túl.
Az élet zúgó hullámai bárminő magasra tornyosuljanak körülöttünk - halk morajjá csendesülnek abban a pillanatban, a mikor az ember a rideg életből otthonába érkezik s háza küszöbén belép.
Mint ahogy az ember külső alakja bensejét tükrözi vissza, úgy egy háztartás berendezéséből biztosan következtethetni annak lakóira.
Az otthon nem csak tégla meg malter, (...) hanem egy érzés is. Az érzés, hogy tartozunk valahová és persze a szereteté, egy jobb jövőé, a reményé.
Minden és mindenki tartozik valahova, és a világ jobb hely, ha a dolgok ott vannak, ahol lenniük kell.
Állandóan költözködöm, keresem a biztonságot. Igyekszem otthont találni, de sosem sikerül.
Nem az tesz otthonná egy lakást, hogy mennyire tiszta, vagy tudjuk, hol vannak benne a kanalak. Otthon az a hely, ahol az emlékek születnek, ahol együtt élitek túl a nehéz időket, ahol kényelmesen érzed magad. De ha engem kérdezel, az egész oda jut ki: az az otthon, ahol a rendetlenség.
Van az a pillanat az életben, amikor rájössz, hogy a ház, amiben felnőttél, már nem az otthonod, és még ha van hova lerakni a cuccaidat, az otthon érzése hirtelen megszűnik. (...) Nem fogod érezni ezt az érzést, amíg nem hozol létre magadnak egy otthont a saját gyerekeidnek, a családnak, amit te hozol létre. (...) Talán ez az, ami egy család valójában: egy csomó ember, akinek ugyanaz a képzeletbeli hely hiányzik.
A férfiú legfőbb gyönyörűsége a boldog otthon, ahol egy szerető feleség gondoskodását élvezheti.
Éreznem kell még hogy vár rám,
Egy könnycseppé válik a látvány,
Mikor meglátom az otthonomat,
Tudom, mért vágytam haza.
Az emigráns, mint az űrhajós, megtudja, hogy nincs fix pont, ahol megkapaszkodjon. Egyformán otthon van az otthonosságban és az otthontalanságban.