Idézetek az otthonról
(227)
Ha tudhatná a ház, ki érkezett belé,
Maga a néma kő vigan köszöntené,
A jó hir hallatára a lábához hajolna:
Úgy lépj be, drága vendég, akár az otthonodba.
Építhetsz házat a semmiből, olyan erősre, amilyenre csak te akarod, de egy otthon, egy otthon ennél sokkal törékenyebb. Az otthon azokból az emberekből épül fel, akikkel megtöltöd.
Az otthon nem egy hely, hanem az, hogy olyanok között élünk, akik szeretnek minket.
Igazán szerencsésnek nevezhető, aki életében elég korán felismeri, hogy hol az a fészek, amely a testére van szabva, és ereje is van, hogy leküzdje azokat az akadályokat, amelyek útjában állnak.
Vannak emberek, akik soha sehol nem tudják magukat otthon érezni, és vannak olyanok, akik fokozottan rendelkeznek az otthonlevés képességével.
Az otthon az a hely, ahol a mindennapi életünk vízszintes vonala találkozik azzal a függőleges tengellyel, amelynek alján a halottainkkal való viszonyunk, tetején pedig Isten foglal helyet.
Szeretni valakit olyan, mint beköltözni egy házba. (...) Az elején az ember beleszeret az újba, minden reggel rácsodálkozik, hogy mindez az övé, és közben fél is egyszerre, hogy valaki hirtelen beront az ajtón, és közli, hogy súlyos félreértés történt, és igazából nem lakhat az ember ilyen remek körülmények között. De ahogy telnek az évek, megkopik a homlokzat, itt-ott megrepedezik a fa, és az ember elkezdi nem azért szeretni a házat, mert olyan tökéletes, hanem éppen azért a sok apróságért, amik miatt nem az. Megismeri az épület minden zegét-zugát. Megtanulja, hogyan lehet elkerülni, hogy a kulcs beragadjon a zárba, ha hideg van. Melyik parketta hajlik meg kissé, ha az ember ránehezedik, és pontosan hogyan kell kinyitni a szekrényajtót, hogy ne nyikorogjon. Ezek azok, ez a sok apró titok, amitől a ház az ember otthona lesz.
Az otthon sok kényelmet megenged; de még a családtagok előtt se menjen ez mértéken túl.
Az élet zúgó hullámai bárminő magasra tornyosuljanak körülöttünk - halk morajjá csendesülnek abban a pillanatban, a mikor az ember a rideg életből otthonába érkezik s háza küszöbén belép.
Mint ahogy az ember külső alakja bensejét tükrözi vissza, úgy egy háztartás berendezéséből biztosan következtethetni annak lakóira.
Az otthon nem csak tégla meg malter, (...) hanem egy érzés is. Az érzés, hogy tartozunk valahová és persze a szereteté, egy jobb jövőé, a reményé.
Minden és mindenki tartozik valahova, és a világ jobb hely, ha a dolgok ott vannak, ahol lenniük kell.