Pszichológiával kapcsolatos idézetek
(966)
Az alkoholizmus és az álmatlanság sokban hasonlítanak egymásra, de az a legfontosabb, hogy mindkettő egyszerre betegíti meg a szívet és az elmét, és amikor hagyják, hogy kifussák magukat, rendszerint hamarabb elpusztítják a szellemet, mint a testet.
Ha nehezen tudod felszabadítani az énedet, az betör, elárasztja az elmédet, hogy vízbe fojtsa a sok elhibázott, félkész énedet.
Ha csak depressziód van, az elméd mocsárba süllyed, veszít lendületéből, de ha szorongás is kíséri, a mocsár ugyan mocsár marad, csak tele lesz örvénnyel. (...) Folyamatos készenlétben vagy. Olyannyira, hogy minden egyes pillanatban az összeomlás szélén állsz, közben kétségbeesetten próbálsz a felszínen maradni, lélegezni azt a levegőt, amit az emberek körülötted a parton könnyedén lélegeznek. Egy másodperced sincs. A félelmen kívül nincs egyetlen másodperced sem. Sóvárogsz egyetlen pillanat után, amikor nem vagy rémült, de ez a pillanat sosem érkezik el.
A depressziót sokan súlyként írják le, és valóban lehet olyan érzés. Lehet valóságos fizikai súly, és lehet metaforikus érzelmi súly is.
Mivel a legtöbb öngyilkos depressziós, mondhatjuk, hogy a depresszió az egyik leghalálosabb betegség a bolygón. Több ember esik áldozatául, mint az erőszak legtöbb formájának - háború, terrorizmus, családon belüli erőszak - együttvéve. Még ennél is megdöbbentőbb, hogy a depresszió olyan szörnyű betegség, hogy többen ölik meg magukat miatta, mint bármelyik más betegség miatt. Ennek ellenére az emberek mégsem gondolják, hogy a depresszió tényleg olyan rossz.
Az a furcsa a depresszióban, hogy még ha több öngyilkos gondolatod támad is, a halálfélelem ugyanolyan erős marad. Az egyetlen különbség, hogy az élet fájdalma gyorsan növekszik. Úgyhogy amikor hallod, hogy valaki öngyilkos lett, fontos tudnod, hogy a halál nekik sem volt kevésbé félelmetes. Nem erkölcsi "döntés" volt. Aki normális kérdésnek tekinti, az abszolút félreérti.
A racionális ember olyan, akárcsak a Loch Ness-i szörny: állítólag gyakran látják, mégis kevés fotó készül róla.
Az ember (...) könnyen tudja magát veszélyekkel körülkerítettnek látni. Tud veszélyes ellenséget odaképzelni, ahol nincsen semmi ilyesmi. Voltaképpen érthető, ha egy ember feladja a játszmát. De azért lehetne másképp is. Mindig, még a kivégzőcölöphöz kötözve is van rejtőző szabadság. Az eszmélet folyosóit nem tudja elzárni semmilyen kivégzőkülönítmény.
A mentális egészséghez való hozzáállást sokkal inkább befolyásolják az aktuális társadalmi normák, mint a testi betegségek esetében.
Ott, ahol a szenvedés meghaladja az emberi ellenállás erejét, hol az élet idegét támadja meg és pusztulással fenyeget, miként a vérzés önmagát zárja el, a lélek is közömbösíti a túl nagy gyötrelmeket.
Az agyunk őseink természetes kiválasztódás útján létrejött észlelési reflexeinek a megtestesülése, amelyek egyesültek a saját reflexeinkkel és a bennünket körülvevő kultúráéval is. Ezeket viszont a fejlődés és tanulás mechanizmusai befolyásolták, aminek eredményeként csak azt látjuk, ami a múltban segítette az életben maradásunkat - és semmi mást.
Az ember soha nem lehet "érintetlen" az összekapcsolt, folyamatosan változó világban. Mindig lesznek olyan események, amelyek kisiklatják az életét, amelyekre nem gondolt, legyen szó a londoni időjárás előre nem látott megváltozásáról, amely miatt nem tudja megtartani a szombat délutánra tervezett kerti sütögetést, vagy mondjuk arról, hogy a londoniak egyik napról a másikra az Európai Unión kívül találják magukat. Ezért fejlődött úgy az agyunk, hogy fogja az eredendően bizonytalant, és bizonyossággá alakítja át azt, ahogyan minden nap minden másodpercében teszi.
Valamiről való tudásunk önmagában is jelentős fizikai hatást képes gyakorolni a testünkre és az egészségünkre.