Pszichológiával kapcsolatos idézetek
(1000)
Az elme részekre osztódik, és ezek néha ütköznek egymással. Az elefántot megülő ember csak korlátozott mértékben tudja irányítani, mit tegyen az elefánt, és így van ez elménk tudatos, racionális részével is.
Ha az ember tudja, miben mesterkedik az elméje, és miért látja oly buzgón a világot a jó és rossz torzító lencséjén át, lépéseket tud tenni saját farizeussága csökkentése érdekében. Ezáltal mérsékelheti a konfliktusok gyakoriságát olyan emberekkel, akik éppúgy meg vannak győződve saját igazukról.
Minden testben egy személy lakozik, de bizonyos értelemben inkább olyanok vagyunk, mint egy bizottság, amelynek a tagjait sebtiben összehozták egy munka elvégzésére, de gyakran azon kapják magukat, hogy ellentétes célokat tartanak szem előtt.
Az emberi racionalitás nem tud létezni a kifinomult érzelmi élet nélkül. Értelmünk csak azért működhet egyáltalán, mert az érzelmeink ilyen jól támogatják. Platón képe, ahogy az értelem kocsihajtóként irányítja a szenvedély oktalan állatait, nem csak a kocsihajtó bölcsességét, de talán a hatalmát is túlbecsüli.
Amit tapasztalunk, az legtöbbször egy nagy, összefüggő massza. Amikor azonban elkezdünk figyelni, rájövünk, hogy az észlelésünk többrétegű: belső és külső tapasztalásokból áll, és ezeken belül is többfelé ágazik. Belső tapasztalásunk gondolatokból, érzésekből és fizikai érzetekből áll; külső tapasztalásunk a környezetből, saját és mások viselkedéséből, tetteiből tevődik össze. Mindezek egyenként és egyszerre keletkeznek, kölcsönhatásban állnak, és hatnak egymásra.
Ha boldogok vagyunk, akkor pozitívan fogjuk értelmezni mindazt, ami felmerül, ám ha stresszesek és levertek vagyunk, akkor nagyobb valószínűség szerint fogjuk negatívan értelmezni a történteket; sőt, aktívan keressük a negatív sztorit alátámasztó bizonyítékokat, és minden ellenkező bizonyítékot figyelmen kívül hagyunk. A tudatos jelenlét gyakorlásával megtanulhatjuk ezeket a történeteket akként kezelni, amik valójában - tündérmesék, nem pedig tények.
Amint felismerjük, hogy a gondolataink nagyban függnek a hangulatunktól, gyengül a hatalmuk felettünk, és megtanuljuk kiválasztani, hova akarjuk irányítani a figyelmünket.
Sokan idővel eltávolodunk a fizikai testünktől; talán mert nem tetszik, ahogy kinéz, vagy ahogy öregszik, fizikai fájdalmat, kellemetlenséget tapasztalunk. A végén az időnk nagy részét azzal töltjük, hogy a tapasztalásainkról gondolkodunk ahelyett, hogy ténylegesen megtapasztalnánk azokat.
Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk, könnyen negatív gondolati spirálba kerülhetünk. Ez egy elkerülő tudatállapot, amikor nem tetszik a helyzet, és azt akarjuk, hogy másképp legyen. (...) Nem könnyű elengedni valamit, amiről úgy érezzük, hogy boldogtalanná tesz bennünket, de lehetséges - tulajdonképpen mi "tartjuk életben" a szenvedést gondolatainkkal és cselekedeteinkkel.
Amikor olyasmit csinálunk, ami nagyon szorosan kötődik valamely rutinunkhoz, akkor robotpilóta üzemmódban működünk. Amikor robotpilótán vagyunk, olyan, mintha alva járnánk. Nem érzékeljük a környezetünket, nem vagyunk tudatában annak, mit csinálunk, és gyakran minden mást kizárva a gondolatainkba merülünk. Amikor azonban valami szokatlant teszünk, felébredünk, és a testünk ösztönösen éberré válik - valami új történik! Érzékszerveink kiélesednek, a tapasztalataink pedig világosabbak, emlékezetesebbek lesznek. Nem arról van szó, hogy az élményt pozitívabbá tesszük - bár gyakran kellemesebbnek érezhetjük -, hanem arról, hogy hajlandóak vagyunk kilépni a komfortzónánkból, és valami mást csinálni.
Azt preferáljuk, ami megerősíti a prekoncepcióinkat, az előzetes hiedelmeinket. A nyomozó azokra a bizonyítékokra fog figyelni, azokat keresi, amelyek alátámasztják a már kialakult teóriáját. Ráadásul a dolog úgy működik, mintha fertőző lenne: a csőlátás képes átragadni a rendőrről az ügyészre, az ügyészről a bíróra.
Ha az emberi agy olyan egyszerű lenne, hogy meg tudnánk érteni, akkor olyan egyszerűek lennénk, hogy nem lennénk rá képesek.
A jól képzett, szép hang hatalmas "varázserővel" bír: ahogy az igényes és ápolt külsőhöz, úgy a kellemes hanghoz is automatikusan pozitív tulajdonságokat társítanak az emberek.
Érdekes, hogy a jó benyomást sokszor akkor a legkönnyebb elérni, amikor mi nem beszélünk, csupán hallgatóság vagyunk. Ekkor érdemes érdeklődést mutató testbeszédet felvenni, így előre dőlni, mosolyogni. Ha mi beszélünk, akkor hasznosak a nyílt gesztusok, ugyanúgy az igazi mosoly, a hangszín - hangsúlyok használata.