Pszichológiával kapcsolatos idézetek
(719)
Az emberi lény, az emberi karakter az egyén felhalmozott korlátainak és lehetőségeinek lenyomata. Vegyük el belőle a szokásokat, a kényszereket, az irányított motivációkat, és elvesszük belőle őt magát.
Mindannyiunkban több száz elfojtott, potenciális én lakozik, melyek örökké emlékeztetnek rá, hogy bármilyen szilárdan tapossuk is személyiségünk egyetlen, beszűkült ösvényét, lelkünk legmélyebb vágya a többarcúság. Hogy sokféle szerepet játszhassunk.
Ami a tudattalanban történik, az sokdimenziójú, hihetetlenül komplex. Ami ebből a felszínre kerül, az csak a töredék. Az igazán fontos az agyunk tudattalan részében történik.
Ha a Hold, midőn bejárja örökkévaló pályáját a Föld körül, öntudattal volna megáldva, melyen meg volna győződve, hogy saját jószántából rója útját... ugyanígy egy Lény, aki nagyobb belátással és tökéletesebb intelligenciával volna megáldva, az embert és tetteit figyelve megmosolyogná azt az emberi illúziót, hogy a saját szabad akaratunk szerint cselekszünk.
Az a lélektan, amely nem támaszkodik az élettanra, éppoly alaptalan, mint az az élettan, amely nem tud az anatómia létezéséről.
Visszarion Grigorjevics Belinszkij
Nem önmagunk vagyunk. Valójában nincs is semmi, amit "én"-nek hívhatnánk. Sokfélék vagyunk, annyi énünk van, ahányféle csoporthoz tartozunk.
Az emberek kénytelenek valamilyen formát adni az életüknek, kénytelenek döntéseket hozni és választani a lehetőségek között, még akkor is, ha közben az életük úgy telik el, ahogyan a Hold forog a Föld körül.
Bipolárisnak lenni olyan, mintha egy tapodtat se engednél. Mint aki eltüzeli a fejsze nyelét, hogy ne fázzon, de azzal a fejszével kellett volna fát vágnia, hogy meg ne fagyjon a hideg, sötét erdőben, amiből, és erre csak a végén jössz rá, sose jutsz ki.
A látásomat elhomályosítja a szemem, a hallásomat eltompítja a fülem, briliáns gondolataim pedig egy agy szürke labirintusában vergődnek.
A világegyetemet mozgató erők nem különböznek azoktól, melyek az emberek lelkét mozgatják.
A pozitív önkép, a magas önértékelés iránti vágy annyira hozzátartozik az ember természetéhez, annyira nélkülözhetetlen, alapvető szükséglet, hogy csak önmagunk elpusztítása árán hanyagolhatjuk el.
Felpörgetheti magát az ember kávéval vagy Red Bullal is, de ezek közel sem energetizálnak úgy, mint a meditáció.
Az elvárások és az akarat az elme tevékenysége, és a megismeréshez nem szükségesek, sőt, akadályoznak benne.
Az agyunk nem a világra reagál, hanem a múltbéli tapasztalatok felhasználásával előrejelzi és felépíti a világ élményét.