Pszichológiával kapcsolatos idézetek
(844)
A követelőző, kritikus és dühös emberek általában mélységes magánytól szenvednek. (...) Aki így viselkedik, az vágyik arra, hogy meglássák, ugyanakkor retteg is attól, hogy meglátják.
Akkor van vége a traumának, amikor el tudod mondani másoknak, mit tettek veled, és ők sírnak, nem te. Annyiszor kell elmondani, amíg te már (...) olyan jól tudod elmondani, hogy a közösség gyászolja és siratja meg, amit veled tettek. De ezt csak úgy lehet megtenni, ha az ember őszinte.
Az agy és a test folyamatosan kommunikál egymással, mindkettő hat a másikra. Ha boldognak gondoljuk magunkat, a testünk is boldog, és fordítva.
Nem úgy működik a dolog, hogy felmerül bennünk egy gondolat, és annak megfelelően cselekszünk, hanem éppen fordítva. Ha egyszer csak megfogalmazódik bennünk, hogy 1."Meg kell vennem ezt a cipőt, mert akciós, és ilyen áron soha többet nem tudok ilyen jó cipőt venni", vagy 2."Azt hiszem, egész életemet az örmény teknősök megmentésének fogom szentelni" akkor azt hisszük, ezek a gondolatok csak úgy megszülettek. Valójában azonban az agyunknak az a 99%-a, amelynek működéséről nem is tudunk, már meghozta a döntést. A gondolat csak a jéghegy csúcsa. Ha megvesszük a cipőt, vagy biztonságba szállítunk egy teknőst, már egy korábbi döntés hatására cselekszünk. Ennyit a szabad akaratról. A gondolataink az agy többi részéhez beszálló stopposok.
Az "én", aminek képzeljük magunkat, nem fix, nem szilárd. Az "én" sokkal inkább hasonlít egy homokkupacra, amelyet süvítő szelek hordanak ide-oda, a kismillió információ ugyanis újra és újra átalakítja az idegrendszeri kapcsolatainkat. Az "én", aki elkezdte olvasni ezt a mondatot, már nem teljesen ugyanaz, mint az az "én", aki a mondat végére ért. Ezredmásodpercről ezredmásodpercre változunk. A memória tartja össze az éntudatunkat, ezért nem ébredünk egyik napról a másikra feministaként, aztán másnap meg úgy, hogy bohócnak állunk.
Az agyad a negatív tapasztalatok számára olyan, mint egy tapadós tépőzár; a pozitív tapasztalatok számára pedig olyan, mint a csúszós teflon.
Amikor az agy nem aggódik, mi meg csak pihenünk, az semleges állapot, nem boldog és nem szomorú, csak úgy van.
Általában nem vagyunk a magunk ura, az elménk gyakran kalandozik olyan helyekre, ahová nem kellene, vagy sokszor nem azt teszi, amit szeretnénk. A mindfulness azonban beültet minket a volán mögé.
Amikor egy rovar beleragad a pók hálójába, a háló minden egyes szála megrezdül. A pók mindig megérzi, ha történt valami, akárhol helyezkedik is el. Az agy és a test is ilyen, számtalan szállal kapcsolódnak egymáshoz, egységes rendszert alkotnak. Ami hat az egyikre, hat az egész rendszerre. Együtt rezdülnek.
A testtartás nem csupán az érzelem kifejeződése, hanem maga az érzelem. Szóval kétirányú folyamat. Ha megváltoztatjuk az érzelmeinket, megváltozik a testtartásunk, ha megváltoztatjuk a testtartásunk, az érzelmeink is megváltoznak.
A test sohasem hazudik. Az elme mindenféle trükköt ismer, de a test mindig elárulja, hogyan érezzük magunkat. Fontos, hogy odafigyeljünk rá. A betegség például üzenet - sokszor ébresztő, hogy meglássuk végre, mi zajlik az elménkben.
El kell fogadnunk, hogy a változás az egyetlen, ami állandó. A testünk és elménk inkább ige, mint főnév: virul, pusztul, öregszik, feltöltődik, energiát nyer.
A függőség olyan, mint amikor vakarjuk a sebet. Minél jobban vakarjuk, annál jobban viszket, és a végén elfertőződik. Ha képesek vagyunk egyszerűen csak megélni a viszketést, tartjuk magunkat és nem vakarjuk meg, akkor a seb be tud gyógyulni.