Pszichológiával kapcsolatos idézetek
(762)
Amíg csak élet lesz a Földön, addig szükségszerűen az önzés marad a viselkedés egyik legfőbb mozgatója; ha ez megszűnik, akkor maga az élet is semmivé lesz.
Elménk múltbeli tapasztalatainkból épül fel, legyenek ezek akár biokémiaiak, akár környezetiek. Fejlődésünk közben szerzett tapasztalatainknak megfelelően bizonyos élménytípusok - csodálatosak vagy traumatikusak - felerősödnek, és kiszűrnek másokat, amelyek a múltban kevésbé bizonyultak hasznosnak vagy lényegesnek, és amelyek intenzitását a véletlen és a körülmények módosították. Röviden szólva, elménk pillanatról pillanatra jön létre a bemenet és a kimenet közti feszültségben, élettapasztalataink hatására, ahogyan a szaxofonos lélegzete átmozgatja az energiát a hangszer testén, hozzáadva a fém és a szoba lecsengését, a tüdők, az ajkak, az arc és a hangszer erősítését és szűrését, a kezek irányításával. Az eredmény pedig nem csupán modulált levegő, hanem zene.
Minden terápiás eszköz csak akkor használható, ha a terapeuta saját magán is megtapasztalja a módszer működését.
Éppen olyan kevés értelme van "lélek nélküli testet" gyógyítani orvostudománnyal, mint "lelket test nélkül" gyógyítani pszichológiával.
Amit (...) átélünk, azt az agyunk észleli és biológiai jelzésekké alakítja át. Agyunk a pszichológiát biológiává változtatja.
Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni.
A titoknál, az elhallgatásnál nagyobb teher szerintem nem is létezik. Az olyan szinten nyomorít meg, hogy annak fizikai tünetei lesznek előbb vagy utóbb. Általában előbb.
Ha abban a közegben, ahol neked biztonságban kellene magadat érezned, bántanak fizikailag, bántanak érzelmileg, akkor nem alakul ki az a gránittömb a lábad alatt, aminek nagyon jó lenne ott lennie, és akkor ezt a bizonytalanságot viszed tovább a felnőtt életedbe, és ezt a bizonytalanságot viszed tovább a szülőségedbe is.
Amikor az agy a visszaemlékezésen munkálkodik, az idegsejtek hasonló mintázatban sülnek ki, mint ahogy az eredeti esemény érzékelésekor tették. Ezek a hálózatok összefüggnek, és valahányszor elővesszük őket, mindig erősebbé válnak és egyre jobban kapcsolódnak egymáshoz. Működésükhöz azonban megfelelő előhívójelekre ‒ szavakra, illatokra, képekre ‒ van szükség, hogy visszajöjjön az emlékkép.
Bár a tudatosan cselekvő ember a földi élet legbonyolultabb, legszínesebb természeti jelensége, a működését biztosító alapvető természeti törvények egyszerűek, szürkék.
Az akarás... a fizikai változások érzelmi jelzője, nem pedig az ilyen változások oka... a lélek úgy viszonyul a testhez, mint az óra harangja az óraműhöz, a tudat pedig arra a hangra válaszol, amit a harang ad, amikor az óra üt... tudatos automaták vagyunk.
Nem tartjuk felelősnek az embereket a reflexeikért - például ha köhögnek a templomban. Az operáns viselkedésükért tartjuk őket felelősnek - például ha sugdolóznak a mise alatt, vagy ha bent maradnak a templomban, amikor rájuk jön a köhögés. Vannak azonban olyan változók, amelyek éppúgy felelősek a sugdolózásért, mint a köhögésért, s lehet, hogy ezek épp annyira leküzdhetetlenek. Ha ezt felismerjük, akkor valószínűleg úgy, ahogy van, ejtjük a felelősség gondolatát, s vele a szabad akarat mint belső oksági tényező tanát is.
Elég gyakran fordult elő életemben, hogy olyasmiket tettem, amit nem határoztam el. Valami - akármi legyen is - cselekvésbe megy át; "elmegy" ahhoz a nőhöz, akit nem akarok többé látni; "megteszi" a főnöknek azt a megjegyzést, ami a fejembe kerül; "megtart" dohányosnak, noha elhatároztam, hogy leszokom, majd leszokom a dohányzásról épp akkor, amikor már beletörődtem a ténybe, hogy dohányos vagyok, s mindig is az leszek. Nem úgy értem, hogy a gondolkodásnak és a döntéseknek nincs befolyásuk a viselkedésre. De a viselkedés nem pusztán csak végrehajtja azt, amit már végiggondoltunk és elhatároztunk. Megvannak a saját forrásai.
Az illúziók a jövőbelátás illúziójából erednek: az emberek hitekre és meggyőződésekre akasztják az életüket.