Pszichológiával kapcsolatos idézetek

(855)

Nem úgy működik a dolog, hogy felmerül bennünk egy gondolat, és annak megfelelően cselekszünk, hanem éppen fordítva. Ha egyszer csak megfogalmazódik bennünk, hogy 1."Meg kell vennem ezt a cipőt, mert akciós, és ilyen áron soha többet nem tudok ilyen jó cipőt venni", vagy 2."Azt hiszem, egész életemet az örmény teknősök megmentésének fogom szentelni" akkor azt hisszük, ezek a gondolatok csak úgy megszülettek. Valójában azonban az agyunknak az a 99%-a, amelynek működéséről nem is tudunk, már meghozta a döntést. A gondolat csak a jéghegy csúcsa. Ha megvesszük a cipőt, vagy biztonságba szállítunk egy teknőst, már egy korábbi döntés hatására cselekszünk. Ennyit a szabad akaratról. A gondolataink az agy többi részéhez beszálló stopposok.

Ruby Wax

2

Az "én", aminek képzeljük magunkat, nem fix, nem szilárd. Az "én" sokkal inkább hasonlít egy homokkupacra, amelyet süvítő szelek hordanak ide-oda, a kismillió információ ugyanis újra és újra átalakítja az idegrendszeri kapcsolatainkat. Az "én", aki elkezdte olvasni ezt a mondatot, már nem teljesen ugyanaz, mint az az "én", aki a mondat végére ért. Ezredmásodpercről ezredmásodpercre változunk. A memória tartja össze az éntudatunkat, ezért nem ébredünk egyik napról a másikra feministaként, aztán másnap meg úgy, hogy bohócnak állunk.

Ruby Wax

2

Az agyad a negatív tapasztalatok számára olyan, mint egy tapadós tépőzár; a pozitív tapasztalatok számára pedig olyan, mint a csúszós teflon.

Rick Hanson

Amikor az agy nem aggódik, mi meg csak pihenünk, az semleges állapot, nem boldog és nem szomorú, csak úgy van.

Ashish Ranpura

1

Általában nem vagyunk a magunk ura, az elménk gyakran kalandozik olyan helyekre, ahová nem kellene, vagy sokszor nem azt teszi, amit szeretnénk. A mindfulness azonban beültet minket a volán mögé.

Gelong Thubten

0

Amikor egy rovar beleragad a pók hálójába, a háló minden egyes szála megrezdül. A pók mindig megérzi, ha történt valami, akárhol helyezkedik is el. Az agy és a test is ilyen, számtalan szállal kapcsolódnak egymáshoz, egységes rendszert alkotnak. Ami hat az egyikre, hat az egész rendszerre. Együtt rezdülnek.

Ashish Ranpura

2

A testtartás nem csupán az érzelem kifejeződése, hanem maga az érzelem. Szóval kétirányú folyamat. Ha megváltoztatjuk az érzelmeinket, megváltozik a testtartásunk, ha megváltoztatjuk a testtartásunk, az érzelmeink is megváltoznak.

Ashish Ranpura

A test sohasem hazudik. Az elme mindenféle trükköt ismer, de a test mindig elárulja, hogyan érezzük magunkat. Fontos, hogy odafigyeljünk rá. A betegség például üzenet - sokszor ébresztő, hogy meglássuk végre, mi zajlik az elménkben.

Gelong Thubten

A gondolat olyan a depressziónak, mint a tumor a ráknak.

Lewis Wolpert

El kell fogadnunk, hogy a változás az egyetlen, ami állandó. A testünk és elménk inkább ige, mint főnév: virul, pusztul, öregszik, feltöltődik, energiát nyer.

Ruby Wax

0

A függőség olyan, mint amikor vakarjuk a sebet. Minél jobban vakarjuk, annál jobban viszket, és a végén elfertőződik. Ha képesek vagyunk egyszerűen csak megélni a viszketést, tartjuk magunkat és nem vakarjuk meg, akkor a seb be tud gyógyulni.

Gelong Thubten

0

A legtöbben életünk felét ábrándozással töltjük. Néha szép dolgokra gondolunk, általában azonban csupa negatívumra: olyasmin rágódunk, olyasmi miatt aggódunk, ami már megtörtént - vagy éppen nem történt meg. Én úgy döntöttem, elég sok mindenről maradtam már le emiatt, és többről már nem akarok. Azért végzek mindfulness-gyakorlatokat, hogy az első sorból nézhessem az életemet, szünet nélkül.

Ruby Wax

0

Sokan vagyunk a szüleink fel nem dolgozott traumájának az áldozatai.

Bihari Viktória

A depresszió egyik legjobb ellenszere a cselekvés.

Bihari Viktória

Az, hogy pillanatnyilag nagyjából minden rendben, semmit nem jelent. Nincs olyan, hogy valaki nonstop stabil. Olyan van, hogy valaki megerősödik, lesz önismerete és érzelmi tartaléka.

Bihari Viktória

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom